NB I: a régi edző lehet az új is Kisvárdán

Dorogi László
Dorogi László

A szabolcsi gárda nem szerepel rosszul az OTP Bank Ligában, a vezetőség mégis útilaput kötött Miriuta László vezetőedző talpára a válogatott szünet előtt.

Fotó: Kisvárda Master Good

A Magyar Nemzet úgy tudja, nem sokáig marad már szakvezető nélkül a tabellán hatodik helyezett Kisvárda, Dajka Lászlót "reaktiválhatják" a csapatnál. Dajka 2018 augusztusától 2019 májusáig már irányította a várdaiakat, sikerült is benntartania a csapatot az élvonalban, ennek ellenére nem folytatta munkáját vezetőedzőként, a klubnál a képzési igazgatói munkakört kapta meg.

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója Miriuta Lászlót bízta meg a vezetőedzői feladatokkal a szezonrajt előtt, de a hírek szerint elveszett a bizalom iránta, ezért a csapat egyenletes teljesítményének dacára a válogatott szünet előtt menesztette a trénert. Az információk szerint a klubvezető mindenképpen házon belül akarja megoldani az utódlás kérdését, így jöhet képbe ismét Dajka László, a tervek szerint egyelőre csak decemberig szólna a vezetőedzői megbízása.

A Kisvárda három győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel áll jelenleg a bajnokságban, a válogatott szünet után az újonc Kaposvár vendégeként lépnek pályára - minden bizonnyal már Dajka László irányításával.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51402/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Kisvárda Master Good

További cikkek

Magyar foci

Magyar Kupa: ha döntőbe jut a Mezőkövesd, vezetőedzője nélkül meccsel

2020.05.25. 14:55
Két mérkőzésre tiltotta el a Magyar Labdarúgó Szövetség a Fehérvár ellen kiállított Kuttor Attilát.

Magyar foci

Labdarúgás: megérdemelt győzelmet aratott a Ferencváros Rebrov szerint

2020.05.24. 09:05
Így látták az edzők a két Magyar Kupa-elődöntőt, valamint a Ferencváros-DVSC bajnokit.

Magyar foci

Magyar Kupa: nem bírt egymással az MTK és a Honvéd

2020.05.23. 22:00
Az MTK Budapest és a Budaperst Honvéd gól nélküli döntetlenre végzett egymással a Magyar Kupa elődöntős párharcának első mérkőzésén.

Magyar foci

Magyar Kupa: a Fehérvár döntetlent játszott Mezőkövesden

2020.05.23. 19:55
A Mol Fehérvár FC 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd-Zsóry ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, és így egy fokkal jobb helyzetből várhatja a …

Magyar foci

NB I: Sigér vezérletével nyert a Ferencváros

2020.05.23. 17:50
A listavezető Ferencváros 2-1-re győzött a Debreceni VSC ellen a magyar élvonalbeli bajnokság első fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

Magyar foci

NB I: egyelőre két klub nem kapott licencet

2020.05.23. 12:35
Az MLSZ licencadó bizottsága közzétette azoknak az NB I-es és NB II-es csapatoknak a listáját, amelyek megkapták a játékengedélyt a 2020-21-es futballidényre.

Magyar foci

Közvetítések: képernyőn a magyar bajnokság visszatérése

2020.05.23. 07:25
A mai napon összesen hét labdarúgómérkőzés közvetítését láthatjuk hazánkból illetve Németországból.

Magyar foci

Euro 2020: Magyarország további Eb-meccsekre pályázhat

2020.05.22. 21:30
Csányi Sándor az MLSZ elnöke az M4 Sportnak úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a jövőévi Európa-bajnokság rendezői közül néhány város visszamondaná a rendezést, akkor a hazai …

Magyar foci

Magyar Kupa: a Puskás Arénában lesz a döntő

2020.05.22. 20:30
Az MLSZ hivatalos közleményben bejelentette, hogy a Magyar Kupa fináléját június 3-án a Puskás Arénában bonyolítják le, természetesen zárt kapuk mögött.

Magyar foci

NB I: keményen válaszolt az UTE Duchatelet-nek

2020.05.22. 19:00
Roderick Duchatelet a mai napon közzétett egy Facebook-üzenetet, amelyben a megegyezést sürgetett az Újpesti Torna Egylet és az Újpest FC között. Az UTE egy kemény hangú közleményben reagált a …