Kisvárda: egyre szövevényesebb Miriuta kirúgásának ügye

Kecskés István
Kecskés István

A szabolcsi klub a közelmúltban váltott edzőt: Vasile Miriutának megköszönték az eddigi munkát. 

Ezt nehezen emészti meg a román szakember, aki hazájában nyilatkozott a kirúgásával kapcsolatban. 

„Ilyen még sosem történt velem Romániában. Az Újpest elleni mérkőzés szünetében Gheorghe Grozavnak adtam taktikai utasításokat, amikor észrevettem, hogy valaki kiabál az öltözőben. Úgy gondolom, hogy ez az én feladatom. A csapat tulajdonosa volt, vitatkozott valakivel. Visszamentem az öltözőbe és megkérdeztem Révész Attilától, hogy pénzt hozott-e a srácoknak” – mondta a román Digi Sportnak.

„Megkértem, hogy hagyja el az öltözőt, mert rajtam és a játékosokon kívül senkinek nincs ott a helye. Azt mondta, hogy rendben, ezt követően viszont csak e-mailen keresztül kommunikáltunk. Az utolsó mérkőzésemen egy testőrt állítottam az öltözőajtó elé, és azt mondtam neki, hogy még az anyámat se engedje be. Másnap hívtak a klubtól, hogy nem folytathatom a munkát…”

Ezt természesen egy az egyben cáfolta Révész Attila a magyar Digi Sport adásában. 

Ebből egy szó sem igaz sajnos, nem is értem, hogy Laci miért mond ilyet. Megbeszéltük az elválás feltételeit, amely lehetett volna más is. Ha ő ezt így gondolja, akkor örülök neki, hogy ő ilyen egyszerűen kezeli ezt a helyzetet… Ha visszakanyarodok hozzá, azt olvastam, hogy bementem az öltözőbe és kiabáltam, miközben taktikai utasításokat adott. A szünetben valóban lementem, a folyosón volt, visszajött velem; Gosztonyi sérüléséről érdeklődtem, nem kiabáltam, ráadásul olvasom, hogy épp Grozavnak taktikai utasításokat adott – ez kicsit meglepő volt számomra, mert a többieknek sem tartott soha taktikai utasítást. Nem tudom, miért kell ilyen butaságokat mondani, de az ő szíve joga, ugyanakkor az ő szegénységi bizonyítványát állítja ki. Én tartom magam ahhoz a megállapodáshoz, amivel elváltunk, mert azért ez nem így indult. Zárójelben teszem hozzá, hogy az igazi okokat nem fogom elmondani. Sokkal súlyosabb, sokkal etikátlanabb és a klubunk számára nagy kárt okozó cselekedetet tett, amit nem tudtunk tolerálni. A szerződésében egyértelműen benne volt és ennek alapján a felmondása teljesen indokolt volt, sőt, sokkal súlyosabb attól, minthogy felmondjunk. Nem teregetem ki, ezt azért engedem meg magamnak, mert ő is egy olyan utat választott, amely nem volt indokolt. Ha később azt gondolja, akkor a bizonyítékokat, illetve azt, amit csinált, el tudom mondani.”

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51456/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Kisvárda Master Good

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: egygólos győzelmet aratott a MOL Fehérvár a Ferencváros ellen

2020.06.23. 20:50
A már biztosan ezüstérmes MOL Fehérvár 1-0-ra legyőzte a bajnok Ferencvárost a magyar élvonal 32. fordulójában.

Magyar foci

MLSZ: egy mérkőzésre tiltották el a Debrecen kapusát

2020.06.23. 13:20
Egy mérkőzésre eltiltotta Tomas Kosickyt, a Debrecen kapusát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

Magyar foci

NB I: megfizet az Újpest és a ZTE

2020.06.22. 20:00
Egymillió forintos pénzbüntetést szabott ki az Újpestre a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.

Magyar foci

NB I: a Ferencváros ellen fejezi be pályafutását Juhász Roland

2020.06.22. 19:30
A kilencvenötszörös magyar válogatott hátvéd a keddi MOL Fehérvár-Ferencváros rangadón lép pályára utoljára profi labdarúgóként.

Magyar foci

NB I: pokoli izgalmak várhatóak az utolsó fordulóban

2020.06.22. 16:50
A kiesés elleni harcban érintett csapatok és az európai kupaindulásért küzdő csapatok is ugyanakkor lépnek pályára az OTP Bank Liga 33. fordulójában, a Debrecen és a Paks például …

Magyar foci

NB I: csak a miskolci szurkolók nyújtottak első osztályú teljesítményt Debrecenben

2020.06.22. 08:05
Feczkó Tamás meglehetősen feszült hangulatban értékelte csapata Debrecen elleni produkcióját. Így látták a vezetőedzők a …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: kiütötte a Debrecen a Diósgyőrt

2020.06.21. 22:55
A kiesés ellen küzdő debreceniek nagyon simán, 4-0-ra verték meg a miskolciakat a magyar élvonal 31. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: nagy lépést tett a bennmaradás felé a Kisvárda

2020.06.21. 20:55
Hiába tudott egyenlíteni a már biztos kieső Kaposvár végül 2-1-re győzött a kiesés elől menekülő Kisvárda a magyar élvonal 31. fordulójában.

Magyar foci

Női NB I: nem borult a papírforma a mögöttünk hagyott idényben

2020.06.21. 12:50
Csütörtökön a Bajnokok Ligája-indulásról döntő rájátszással befejeződött a magyar élvonalbeli női labdarúgóbajnokság 2019/2020-as idénye. Cikkünkben a …

Magyar foci

NB I: Rebrov szerint a hátralévő mérkőzéseken is kitartóan küzdenek majd

2020.06.21. 09:50
A Ferencváros trénere Szerhij Rebrov elégedetten értékelte csapata teljesítményét az Újpest elleni rangadón és azt üzente a szurkolóknak, hogy …