Ökölvívás: Szellő Imre nagyot küzdött, de kiütötték

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Nem sikerült a bravúr Szellő Imrének. A Felix Promotion cirkálósúlyú ökölvívója kiütéses vereséget szenvedett Ryad Merhy ellen a WBA interim cirkálósúlyú világbajnoki övéért vívott mérkőzésen. 

Fotó: profiboksz.hu

Évek óta nem adatott akkora lehetőség magyar ökölvívónak, mint Szellő Imrének, hogy egy nagy szervezet interim világbajnoki címéért bokszolhasson. A cirkálósúlyban mindeddig veretlen magyar bokszoló pályafutása 25. mérkőzését a belgiumi Charleroi-ban vívta a nála 10 évvel fiatalabb Ryad Merhy ellen. (Merhy eddigi 29 meccséből 28-at megnyert). 

Az első menetet lassú iram és kevés akció jellemezte, egyik fél sem kockáztatott. A második három perc során Szellő aktívabb volt és néhányszor igazán komolyan megütötte ellenfelét. A harmadik-negyedik menet kiegyenlített küzdelmet hozott, ám egyre veszélyesebbnek tűnt, hogy Merhy kezdi megtalálni az ütőtávot. 

Szellő Imre először az ötödik menetben került bajba ellenfele horogütésétől, és bár több nagy ütést is beszedett, állva maradt. Merhy a hatodik menetben tovább folytatta domináns ökölvívását, aminek az lett a vége, hogy Szellő orrából elkezdett szivárogni a vér. A belga a menet végén padlóra küldte honfitársunkat. 

A 7. menet előtt már látszott, hogy Szellőnek nagy bravúr kell nemhogy a győzelemhez, de ahhoz is, hogy a brutálisan erős belgával szemben talpon maradjon. Egy bal-jobb kombináció után a magyar bokszoló megint kénytelen volt féltérdre ereszkedni, de ekkor még folytatta a küzdelmet. Merhy érezte a KO lehetőségét és egy balfelütéssel megint leküldte Szellőt. A magyar bokszoló ezúttal is felállt, ám a mérkőzésvezető azonnal beszüntette a mérkőzést. 

Címkék: Ökölvívás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51491/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás

További cikkek

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Papp László a nép igazi bajnoka volt

2020.03.28. 14:30
Kevés népszerűbb sportoló volt a magyar sporttörténelemben, mint Papp László. A csupa szív ökölvívó három olimpiai győzelmével ugyan történelmet írt, de mégis megmaradt egy …

Egyéni sportok

Nincs koronavírus fertőzött a Londonból hazatérő ökölvívók között

2020.03.27. 13:45
A magyar szövetség tájékoztatása szerint nincs koronavírus fertőzött a Londonból hazatérő ökölvívók között.

Egyéni sportok

Ökölvívás: ősszel csaphat össze ismét Wilder és Fury

2020.03.26. 15:25
A promóter Frank Warren szerint októberben mérkőzhet meg harmadszor egymás ellen a világbajnok Tyson Fury és Deontay Wilder.

Egyéni sportok

Tokió 2020: az ökölvívók szövetsége jól járhat a halasztással

2020.03.25. 13:40
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) abban bízik, hogy a tokiói olimpia elhalasztásával a 2021-es játékokig visszanyeri teljes jogú tagságát az olimpiai …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Mike Tyson szerint az élet egy utazás, egy küzdelem

2020.03.20. 18:25
Mike Tyson amerikai bokszlegenda a The Sportsmannek adott interjújában elmondta a halálról való vélekedését.

Egyéni sportok

Ökölvívás: elhunyt Roger Mayweather, korábbi világbajnok

2020.03.18. 13:10
Ötvenkilenc éves korában meghalt Roger Mayweather, korábbi világbajnok ökölvívó, Floyd Mayweather Jr. egykori edzője.

Egyéni sportok

Ökölvívás: harmadszor is összecsaphat Alvarez és Golovkin

2020.03.18. 11:50
A tervek szerint szeptemberben harmadszor is megmérkőzik egymással a WBA középsúlyú világbajnoka Saúl Álvarez és az IBF bajnoka Gyennagyij Golovkin.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Gálos Roland kvótát szerzett Londonban

2020.03.16. 20:50
A londoni kvalifikációs tornán a legjobb tizenhatba jutó Gálos Roland győzelmével kvalifikálta magát a tokiói olimpiára.

Egyéni sportok

Ökölvívás: felfüggesztik a londoni kvalifikációs tornát

2020.03.16. 18:50
A magyar szakszövetség hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy az esti program után felfüggesztik a londoni olimpiai kvalifikációs tornát.