Női röplabda BL: hosszú meccsre készülnek a Vasasnál

Kecskés István
Kecskés István

Jakub Gluszak vezetőedző szerint hosszú mérkőzésre kell készülnie csapatának, a Vasas Óbudának az albán Partizani Tirana elleni szerdai női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőn. 

A lengyel szakember az európai szövetség (CEV) honlapjának azt mondta, kemény összecsapásra számít az albán bajnok ellen.

"A Partizani az előző körben megmutatta, erős, erőteljes röplabdát játszó csapata van, éppen ezért hosszú labdamenetekre és mérkőzésre kell felkészülnünk" - jelentette ki Gluszak.

Hozzátette, bízik abban, hogy játékosai ezúttal a "szebbik arcukat" fogják mutatni, és jó teljesítménnyel hálálják meg szurkolóiknak a biztatást.

A Tirana keretében két török, egy-egy szlovák, amerikai és ruandai légiós szerepel, közülük a legnagyobb név a feladóátló Yeliz Basa: a török játékos távol-keleti bajnokságok mellett játszott a török és a cseh élvonalban is. Másik legjobbjuk, a négyes ütő Romana Hudecova tagja volt a szlovákok idei Európa-bajnoki keretének.

A Tirana az előző körben kettős győzelemmel (hazai pályán 3-1, idegenben 3-2) búcsúztatta a bosnyák Brckót, hazája bajnokságát pedig három 3-0-s sikerrel kezdte.

Érdekesség, hogy az albánok nem kapkodják el a Budapestre utazást: gépük csak kedden (ma) este 23 órakor landol Ferihegyen, így az ilyenkor szokásos mérkőzésnap előtti edzést nem is veszik igénybe, csak egyetlen, szerda délelőtti gyakorlással hangolnak a találkozóra.

A Vasas a selejtező első fordulójában a montenegrói Luka Bar együttese ellen mindkétszer 3-0-ra diadalmaskodott, az Extraligában azonban mindkét eddigi fellépésén öt szettre kényszerült: a Jászberény otthonában 3-2-re nyert, múlt pénteken saját közönsége előtt ugyanakkor 3-2-re kikapott a Békéscsabától.

A szerdai BL-találkozó 18 órakor kezdődik a Ludovika Arénában, a visszavágót jövő csütörtökön játsszák az albán fővárosban.

A másik ágon a cseh Olomouc és az ukrán Himik csatázik a húszcsapatos főtábláért, amelyen magyar csapat korábban még soha nem szerepelt.

A csoportkör beosztását pénteken Szófiában sorsolják.

Bajnokok Ligája,röplabda,Vasas Óbuda

További cikkek

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: koronavírusosan utazott az Atalanta trénere Valenciába

2020.06.01. 13:30
A spanyol klubnál nem értik, hogyan lehetett ennyire felelőtlen a BL-újonc bergamóiak rutinos vezetőedzője.

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: tizenöt éves az isztambuli csoda

2020.05.25. 12:30
Napra pontosan 15 évvel ezelőtt játszották le minden idők egyik legnagyszerűbb Bajnokok Ligája döntőjét, ahol a Liverpool háromgólos hátrányból felállva hódította el fennállása ötödik …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: semleges pályán folytathatják a francia csapatok

2020.05.17. 15:05
A Paris Saint-Germain és az Olympique Lyon is semleges pályán fejezheti be az idei Bajnokok Ligája-szezont.

Csapatsportok

Röplabda: Tóth Gábor a Békéscsaba női csapatának új vezetőedzője

2020.05.15. 11:40
A Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE bejelentette, hogy a következő idénytől Tóth Gábor fogja irányítani a gárdát.

Külföldi foci

Labdarúgás: megvághatja az UEFA a BL- és az EL-selejtezőt

2020.05.11. 17:35
Az európai kupasorozatok következő szezonja októberben kezdődhet, ám a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnoki küzdelmek elhúzódása miatt a selejtező átalakulna.

Csapatsportok

Röplabda: a Vasas indulhat a BL-ben, a Nyíregyháza még reménykedhet

2020.05.11. 15:30
Bár a koronavírus-járvány miatt nem hirdettek idén bajnokot a magyar röplabda-bajnokságokban, az előző idény eredményei alapján az angyalföldiek újra …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: augusztusban szinte biztosan újraindul a sorozat

2020.05.10. 15:40
Az Olympique Lyon elnöke, Jean-Michel Aulas a francia RTL-nek beszélt arról, hogy augusztus 7-én rendezik meg a francia csapat Juventus elleni nyolcaddöntőjének …

Külföldi foci

Labdarúgás: két terve van az UEFA-nak a szezon befejezésére

2020.04.23. 21:00
A szervezet végrehajtó bizottsága a csütörtöki napon tartott ülésén két tervet állított fel a szezon befejezésére, valamint elfogadta az indulók kijelölésére …

Csapatsportok

Röplabda: nem rendezik meg az idei Európa-liga-sorozatot

2020.04.23. 18:35
Az Európai Röplabda-szövetség hivatalos oldalán jelentette be, hogy nem rendezik meg idén az Európa-ligát, amelynek arany divíziójában a magyar női válogatott is szerepelt volna.