Pusztai Lizát Európa legjobb fiatal sportolójának jelölték

Kecskés István
Kecskés István

A kardozó Pusztai Lizát jelölték a legjobb fiatal európai sportoló-díjra, amely Piotr Nurowski lengyel teniszező nevét viseli.

Fotó: MTI

A BVSC-Zugló 18 éves vívója junior világbajnok, a 2018-as ifjúsági olimpián pedig kard egyéniben és vegyes csapatban is győzni tudott. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója ugyanakkor emlékeztetett: Pusztai fiatal kora ellenére már a felnőtt mezőnyben is letette névjegyét, csapatban második lett a 2019-es düsseldorfi Európa-bajnokságon, miután a 2017-es kontinenstornán - a magyar vívósport legfiatalabbjaként - egyéniben bronzérmes lett.

"Nem mondhatom azt, hogy nekem kellene nyernem a díjat, mert más sportolók éppen annyira megérdemlik azt, mint én" - nyilatkozta esélyeiről Pusztai az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) hivatalos oldalán. "A vívás tanított meg arra, hogyan harcoljak a céljaimért, ennek az értéknek pedig az élet minden területén hasznát veszem. Ha 2019 legjobb fiatal európai sportolójának választanának, az remek visszajelzés lenne nekem, hogy jó úton haladok céljaim elérése felé" - fogalmazott.

A Piotr Nurowski-díjat 2011 óta adják át a kontinens legjobb nyári és téli ifjúsági sportolóinak, a legutóbbi téli kiírásban a rövidpályás gyorskorcsolyázó Talabos Attila a 3., a 2018-as nyári díjátadón az úszó Késely Ajna a 2. helyen zárt. Díjazták korábban az úszó Szilágyi Liliánát és Nagy Rékát is. Az idei gálára szombaton, az EOC végrehajtó testületének varsói ülésén kerül sor.

Címkék: vívás, MOB, Pusztai Liza
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51535/pics/lead_800x600.jpg
vívás,MOB,Pusztai Liza

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: Tiszeker Ágnes szerint, akinek lejár az eltiltása jövőre, elindulhat

2020.03.25. 12:15
Tiszeker Ágnes szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexének rendelkezései alapján az a sportoló, akinek letelt a …

Autó-motor

WTCR: most Michelisz ellen is ki lehet állni!

2020.03.25. 11:40
A Hungaroringen nem lesz idény sajnálatos módon verseny, viszont a WTCR-nél egy kis trükkel megoldották, hogy mégis legyen magyar futam!

Egyéni sportok

Tokió 2020: az USADA szerint foglalkozni kell az eltiltottak kérdésével

2020.03.24. 21:35
Azzal, hogy nem most nyáron kerül sor a nyári játékokra, megnyílik az ajtó azok előtt, akik doppingvétség miatt elvileg nem vehettek volna részt a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a sportvilág szervei örülnek az olimpia elhalasztásának

2020.03.24. 20:35
A nemzetközi sportélet valamennyi szereplője üdvözölte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntését a tokiói olimpia halasztása felől.

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB az olimpia halasztása kapcsán közleményt adott ki

2020.03.24. 19:20
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) örömtelinek tartja, hogy a törlés helyett az elhalasztásáról született döntés.

Egyéni sportok

Tokió 2020: a magyar sportolókat megosztotta az olimpia elhalasztása

2020.03.24. 17:25
A magyar sportolók sorban mondják el véleményüket a tokiói olimpia elhalasztásával kapcsolatban.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Marosi Ádámot mellbe vágta a döntés

2020.03.24. 16:30
Marosi Ádám öttusázót mellbe vágta a 2020-as tokiói nyári olimpia elhalasztásának híre.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Schmitt Pál szerint a lehető legjobb döntés született

2020.03.24. 15:45
Az olimpia halasztásával kapcsolatos döntést a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnöke, a NOB 1995-99 közötti alelnöke, Schmitt Pál megnyugvással üdvözölte.

Egyéni sportok

Tokió 2020: elhalasztják a nyári játékokat - hivatalos!

2020.03.24. 14:05
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság kedden bejelentette, hogy a 2020 nyarára tervezett tokiói olimpiát egy évvel elhalasztja a koronavírus-járvány miatt.

Egyéni sportok

Tokió 2020: a japán miniszterelnök halasztana - sajtóhír

2020.03.24. 13:15
A japán NHK televízió híresztelése szerint Abe Sinzó miniszterelnök a nyári, tokiói olimpia egyéves halasztását javasolta Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) …