Válogatott: romlott Nagy Ádám állapota

Kecskés István
Kecskés István

A középpályás sérülése nem javult, sőt Lee Johnson a Bristol City menedzsere arról számolt be, hogy a helyzet rosszabb, mint volt. 

Fotó: MTI

A futballista korábbi sérülése után éppen Szlovákia ellen tért vissza a válogatottba, de a meccsen az állapota miatt sem tudott jó teljesítményt nyújtani. A horvátok és az azeriek ellen nem szerepelt, de a Bristol szakvezetője a helyi lapnak arról számolt be, hogy Nagy Ádám sérülése egyáltalán nem javult, sőt…

„A bokájában már rég óta óta van egy plusz csont, a sérülését pedig ez is súlyosbította, emellett van egy kis duzzanata, illetve folyadék a bokájában. A helyzetet sajnos tovább rontotta a válogatottba való behívása is. Elfogadom, hogy szenvedélye az országa csapata, a magyaroknak pedig most minden meccsük felér egy kupadöntővel, ugyanakkor számunkra is nagyon fontos játékos.”

Arról egyelőre nincs információ, hogy Nagy Ádám mikor lesz újra teljesértékű játékos és pályára léphet-e Wales ellen. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51537/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Nagy Ádám,EURO 2020,válogatott,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: a Debrecen-Ferencváros találkozót 272 ezren nézték

2019.11.11. 18:10
A 6-1-es vendégsikerrel zárult Debreceni VSC-Ferencváros találkozó volt a legnézettebb a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában az M4 Sporton.

Magyar foci

Stadionavató - Dzsudzsák: még üresen is tele van energiával a Puskás Aréna

2019.11.11. 13:20
Dzsudzsák Balázs nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy a magyar labdarúgó-válogatott tagjaként részese lehet a Puskás Aréna …

Magyar foci

NB I: hatalmas pofont osztott ki a Ferencváros Debrecenben

2019.11.10. 19:15
A Ferencváros általában nem nyerni jár a cívis városba, de Szerhij Rebrov tanítványai ezúttal kinyitották a gólcsapokat és kiütötték a DVSC-t.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: nyert az éllovas MTK, a Budafok felkapaszkodott a második helyre

2019.11.10. 19:10
Az éllovas MTK 3-0-ra legyőzte a vendég Siófokot vasárnap a labdarúgó NB II 17. fordulójában, a Budafok pedig kihasználta a riválisok …

Magyar foci

Légiósok: Holman Dávid győztes gólt lőtt a Slovanban, Nagy Ádám újra pályán a Bristolban

2019.11.10. 18:10
A szlovák bajnokságban éllovas Slovan Bratislava labdarúgócsapata Holman Dávid góljával győzött vasárnap a …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: megszakadt a Csákvár veretlenségi sorozata

2019.11.10. 15:25
A Csákvár 3-1-re kikapott a Kazincbarcika vendégeként, és a harmadik helyen álló Gyirmót sem tudott győzni a Vác otthonában a labdarúgó NB II 17. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: így látták a szakvezetők a 12. fordulót

2019.11.10. 09:15
Okos és intelligens harcosok, kaposvári ajándékozás, nagy becsben tartott egy pont, kispesti vulkán is szóba kerül a szombati meccsek utáni edzői nyilatkozatokban.

Magyar foci

NB I: a DVTK-t is legyőzte a Budapest Honvéd

2019.11.09. 21:50
A Budapest Honvéd legyőzte a Diósgyőrt a magyar bajnokság 12. fordulójában és így folytatta a jó sorozatát.

Magyar foci

NB I: Kassai rekordot döntött, Feczesin vezérletével nyert az Újpest

2019.11.09. 19:05
Feczesin Róbert duplájának köszönhetően az Újpest 3-1-re nyert Felcsúton az NB I 12. fordulójában. A ZTE-Mezőkövesd mérkőzésen Kassai Viktor rekordot …

Magyar foci

Női labdarúgó Eb-selejtező: megvan a magyar csapat első pontja

2019.11.08. 19:30
A magyar női labdarúgó-válogatott megszerezte első pontját az Európa-bajnoki selejtezősorozatban miután 0-0-s döntetlent játszott Szlovákiában.