Válogatott: romlott Nagy Ádám állapota

Kecskés István
Kecskés István

A középpályás sérülése nem javult, sőt Lee Johnson a Bristol City menedzsere arról számolt be, hogy a helyzet rosszabb, mint volt. 

Fotó: MTI

A futballista korábbi sérülése után éppen Szlovákia ellen tért vissza a válogatottba, de a meccsen az állapota miatt sem tudott jó teljesítményt nyújtani. A horvátok és az azeriek ellen nem szerepelt, de a Bristol szakvezetője a helyi lapnak arról számolt be, hogy Nagy Ádám sérülése egyáltalán nem javult, sőt…

„A bokájában már rég óta óta van egy plusz csont, a sérülését pedig ez is súlyosbította, emellett van egy kis duzzanata, illetve folyadék a bokájában. A helyzetet sajnos tovább rontotta a válogatottba való behívása is. Elfogadom, hogy szenvedélye az országa csapata, a magyaroknak pedig most minden meccsük felér egy kupadöntővel, ugyanakkor számunkra is nagyon fontos játékos.”

Arról egyelőre nincs információ, hogy Nagy Ádám mikor lesz újra teljesértékű játékos és pályára léphet-e Wales ellen. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51537/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Nagy Ádám,EURO 2020,válogatott,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Juhász Roland után Huszti Szabolcs is bejelentette visszavonulását

2020.06.25. 22:25
A MOL Fehérvár FC hivatalos oldalán közölte, hogy Huszti Szabolcs befejezi profi pályafutását.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: új többségi tulajdonosa lett a Siófoknak

2020.06.25. 19:50
Egyedüli tulajdonossá lépett elő Nemes Ferenc Siófokon, aki György Tamás többségi tulajdonos részét vásárolta meg.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Kuttor Attila ellen indít fegyelmi eljárást az MLSZ

2020.06.25. 18:50
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága fegyelmi eljárást indított a Mezőkövesd vezetőedzője ellen a tréner szerdai nyilatkozata miatt.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: bejelentette visszavonulását Tőzsér Dániel

2020.06.25. 16:50
A magyar élvonal hétvégi, utolsó fordulója előtt jelentette be visszavonulását a Debreceni VSC középpályása, Tőzsér Dániel.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: távozhat a Budapest Honvéd hátvédje, Tonci Kukoc

2020.06.25. 14:20
A Nemzeti Sport értesülései szerint hamarosan bejelenthetik Tonci Kukoc távozását a kispesti együttesnél, miután a klub nem hosszabbítja meg a játékos …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: továbbra is marad a Budapest Honvédnál Ivan Lovric

2020.06.25. 12:45
A kupagyőztes hivatalos oldalán jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította Ivan Lovric szerződését.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: elengedhetetlen a megfelelő motiváció Pakson

2020.06.25. 09:10
Osztermájer Gábor szerint fontos lesz a csütörtöki nap a regenerálódás szempontjából a hétvégi mérkőzés előtt. Így látták az edzők a magyar élvonal 32. …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: könnyedén nyert a Paks, az utolsó fordulóban dől el a kiesés kérdése

2020.06.24. 23:10
Nagyszerűen játszva 4-2-re győzte le a kiesés ellen küzdő Paks a Diósgyőri VTK-t a magyar élvonal 32. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: az utolsó percben mentett értékes pontot a Puskás Akadémia

2020.06.24. 20:55
Az utolsó pillanatokban sikerült egy nagyszerű góllal pontot mentenie a felcsútiaknak a Kisvárda otthonában a magyar élvonal 32. fordulójában.

Magyar foci

NB I: létfontosságú győzelmet aratott Mezőkövesden a Debrecen

2020.06.24. 18:50
A Debrecen 1-0-ra győzött a Mezőkövesd otthonában a magyar bajnokság 32. fordulójában és így életben tartotta bennmaradási esélyeit az utolsó játéknap előtt.