Válogatott: romlott Nagy Ádám állapota

Kecskés István
Kecskés István

A középpályás sérülése nem javult, sőt Lee Johnson a Bristol City menedzsere arról számolt be, hogy a helyzet rosszabb, mint volt. 

Fotó: MTI

A futballista korábbi sérülése után éppen Szlovákia ellen tért vissza a válogatottba, de a meccsen az állapota miatt sem tudott jó teljesítményt nyújtani. A horvátok és az azeriek ellen nem szerepelt, de a Bristol szakvezetője a helyi lapnak arról számolt be, hogy Nagy Ádám sérülése egyáltalán nem javult, sőt…

„A bokájában már rég óta óta van egy plusz csont, a sérülését pedig ez is súlyosbította, emellett van egy kis duzzanata, illetve folyadék a bokájában. A helyzetet sajnos tovább rontotta a válogatottba való behívása is. Elfogadom, hogy szenvedélye az országa csapata, a magyaroknak pedig most minden meccsük felér egy kupadöntővel, ugyanakkor számunkra is nagyon fontos játékos.”

Arról egyelőre nincs információ, hogy Nagy Ádám mikor lesz újra teljesértékű játékos és pályára léphet-e Wales ellen. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51537/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Nagy Ádám,EURO 2020,válogatott,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hátrányból fordítva nyert a Puskás Akadémia, győzött a MOL Fehérvár

2020.06.17. 20:55
Hiába kezdett nagyszerűen a DVTK a bronzcsatán, végül a felcsútiak 2-1-re diadalmaskodtak a magyar élvonal 30. …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: menekül a Paks a kiesés elől

2020.06.17. 18:50
A kiesés ellen küzdő, házigazda Paks magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó, és az élvonaltól a szezon végén biztosan búcsúzó Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójának …

Külföldi foci

UEFA: mind a 12 Eb-rendező maradt, ősszel lesz a pótselejtező

2020.06.17. 16:30
A jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság mind a 12 helyszíne, köztük Budapest vállalta a 2021-es rendezést is, így a magyar fővárosban az eredeti terveknek …

Magyar foci

NB I: harmincegyedszer is bajnok a Ferencváros

2020.06.16. 22:50
A szezonbeli harmadik Honvéd-Ferencváros párharc már nem zárult gólnélküli döntetlennel az OTP Bank Ligában, a zöld-fehérek felforgatott kezdő tizeneggyel is legyőzték a kupagyőztest és …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hatpontos mérkőzést nyert a Zalegerszeg

2020.06.16. 20:50
Hatalmas kapushibának köszönhetően sikerült 1-0-ra legyőznie a ZTE-nek a Kisvárdát a magyar élvonal 30. fordulójában.

Csapatsportok

Kézilabda: megvan a magyar válogatott Eurokupa-programja

2020.06.16. 17:25
A magyar férfi kézilabda-válogatott a torna társrendezőjeként nem vesz részt a 2022-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban, de nem marad éles meccsek nélkül.

Magyar foci

Labdarúgás: villám csapott a megyei focicsapat öltözőjébe

2020.06.16. 14:40
Közvetett villámcsapás miatt három futballistát szállítottak el a mentők Győrságról vasárnap délután - számolt be a Kisalföld.

Magyar foci

NB I: Kisvárdán a kiesés ellen, Miskolcon az Európa-ligáért harcolnak

2020.06.16. 12:15
A Ferencváros kedd este bebiztosíthatja bajnoki címét, ha legyőzi a friss kupagyőztest, de több kulcsfontosságú mérkőzést is rendeznek az OTP Bank Liga …

Magyar foci

Közvetítések: bajnokot avathatnak itthon és Németországban is

2020.06.16. 07:30
A Ferencváros a Budapest Honvéd, a Bayern München a kiesés ellen harcoló Werder elleni mérkőzésen biztosíthatja be újabb bajnoki címét.

Magyar foci

NB I: Feczkó szerint ez is a Diósgyőr, Fehérváron csalódottak

2020.06.15. 08:15
Kaposváron nagy az öröm, a Diósgyőrnél tudják miben hibáztak, Székesfehérváron csalódottak az egy pont miatt, az Újpest viszont hatalmas lendületben van új …