MLB World Series: washingtoni győzelemmel indult a döntő (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Washington Nationals 5-4-re győzött a Houston Astros otthonában az MLB döntőjének első mérkőzésén és így elvette ellenfele pályaelőnyét.

115. alkalommal kerül megrendezésre az amerikai profi baseballbajnokság vagyis az MLB döntője a World Series. Az Amerikai főcsoportból a 2017-es győztes Houston Astros, míg a Nemzeti főcsoportból a korábban soha sem diadalmaskodó Washington Nationals jutott el a fináléba. 

A döntő első mérkőzését Houstonban rendezték és a Minute Maid park közel 41 ezer nézője elégedetten vehette tudomásul, hogy a texasiak 2-0-ra vezettek az első inninget követően. Ryan Zimmerman a második játékrészben szépíteni tudott egy hazafutással majd Juan Soto egalizált. A fővárosiak az ötödik inningben három pontot szereztek és így óriásit léptek a győzelem felé. A houstoniiaknál ezután hiába ütött egy hazafutást a két évvel ezelőtti döntő legértékesebb játékosa George Springer majd zárkózott tovább a texasi csapat, az utolsó inningben nem tudtak egyenlíteni, így a Washington megnyerte a mérkőzést. A fővárosi gárda sorozatban hetedik találkozóját nyerte meg a rájátszásban. 

Győzelmével a Washington Nationals elvette ellenfele pályaelőnyét. A párharc második mérkőzését magyar idő szerint csütörtök hajnalban játsszák Houstonban. 

Végeredmény:

Houston Astros-Washington Nationals 4-5

Címkék: baseball, MLB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51544/pics/lead_800x600.jpg
baseball,MLB

További cikkek

Amerika

MLB World Series: egyenlített a Dodgers (videó)

2017.10.29. 10:15
A Los Angeles Dodgers győzelmével ért véget az MLB döntőjének negyedik mérkőzése, így négy meccset követően döntetlenre áll a párharc.

Amerika

MLB World Series: már a Houston áll jobban (videó)

2017.10.28. 10:55
A hazai pályán játszó Houston Astros győzelmével ért véget az idei finálé harmadik mérkőzése , és a texasi csapat átvette a vezetést a párharcban.

Amerika

MLB World Series: hosszabbítás után egyenlített a Houston (videó)

2017.10.26. 12:00
Maratoni csatát 11 inningben eldőlő mérkőzést hozott az MLB fináléjának második mérkőzése Los Angelesben.

Amerika

MLB World Series: a Dodgers nyerte a párharc első meccsét (videó)

2017.10.25. 09:55
Magyar idő szerint ma hajnalban Los Angelesben megkezdődött az MLB döntő mérkőzéssorozata.