Olimpia: A RUSADA vezetője szerint Oroszország Tokióban és Pekingben sem indulhat

MTI

Jurij Ganusz, az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) vezetője szerint Oroszországot kizárják a 2020-as tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpiáról is.

Fotó: Idrettspolitikk.ro

Ganusz az AFP hírügynökségnek elmondta: az orosz csapat nem tud egységesen részt venni a jövő évi olimpián, és meglátása szerint ez a sors vár rá a három év múlva esedékes téli ötkarikás játékokon is.

"Oroszország nem folytathatja tovább azokat a módszereit, amelyek még súlyosabbá tették a doppingbotrány okozta válságot. Le kell számolnunk azzal az elképzelésünkkel, hogy így próbálnak ránk nyomást gyakorolni. Oroszországnak a saját házában kell rendet tennie" - nyilatkozta.

Hozzátette: csak egyes orosz sportolóknak van esélyük versenyezni ezeken az olimpiákon, méghozzá semleges zászló alatt, ahogyan az már 2018-ban, a dél-koreai Phjongcshangban is történt.

Egy hónappal ezelőtt Sztanyiszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke is hasonlóan látta a lehetőségeiket.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) legutóbb azokkal a "következetlenségekkel" összefüggésben indított hivatalos vizsgálatot, amelyeket a moszkvai laboratórium év elején átadott elektronikus adatainak vizsgálata során fedezett fel. Amennyiben a megfelelőségi eljárás során kiderül, hogy manipuláció történt az adatokkal, újabb szankciók bevezetésére kerülhet sor Oroszországgal szemben.

Egy évvel a RUSADA felfüggesztésének megszüntetése után tehát ismét fennáll a veszélye annak, hogy az Orosz Doppingellenes Ügynökség működését nem megfelelő kategóriába sorolja a WADA. Ebben az esetben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) akár ki is tilthatja a tokiói olimpiáról Oroszországot.

A WADA januárban jutott hozzá a moszkvai laboratórium adatbázisához. Az ügynökség már akkor jelezte, hogy akár hónapokig is eltarthat, amíg megvizsgálja, az információk hitelesek-e, illetve, hogy történt-e manipuláció.

doppingellenes nemzetközi szervezet december végén egy héten át eredménytelenül próbálkozott az orosz sportolók 2011 és 2015 közötti doppingteszt-eredményeinek megszerzésével Moszkvában. A küldöttségnek akkor nem engedték meg, hogy az adatbázis kimásolásához a magával hozott eszközt használja, arra hivatkozva, hogy az nem rendelkezett orosz tanúsítvánnyal.

A RUSADA 2018. szeptember 20-án kapta vissza tesztelési engedélyét, egy WADA-küldöttség pedig már novemberben előkészítő látogatáson járt Moszkvában.

A RUSADA-t és a moszkvai labor működését 2015 végén függesztették fel, mivel a WADA az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott. Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az orosz sportolók a 2016-os, riói olimpián még elkerülték a teljes kizárást, a phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kitiltották Oroszországot, és sportolóinak külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki ezt megkapta, csak semlegesként, olimpiai zászló alatt vehetett részt a versenyeken.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51553/pics/lead_800x600.jpg
Dopping,olimpia,Oroszország

További cikkek

Egyéni sportok

Súlyemelés: hullanak ki a csontvázak a szekrényből az IWF-nél

2020.09.27. 12:05
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség jelentése szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél 130 doppingmintát nemes egyszerűséggel nem vizsgáltak meg.

Egyéni sportok

Tokió 2020: a szervezőbizottság csökkentené a hivatalos vendégek számát

2020.09.25. 13:35
A jövő év nyarára halasztott tokiói olimpia szervezőbizottsága azt javasolja, hogy 10-15 százalékkal csökkentsék a játékokra érkező …

Egyéni sportok

Tokió 2020 - Bach: a gyorsteszt és a vakcina nem csodafegyver

2020.09.10. 13:25
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint a tesztelés és a koronavírus elleni vakcina nem csodafegyver a jövőre halasztott nyári játékok megrendezését illetően.

Egyéni sportok

Tokió 2020: bármi áron megtartják a jövő évi játékokat

2020.09.07. 13:55
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke szerint bárhogy is alakuljon a járványhelyzet, mindenképpen megtartják az olimpiát jövő nyáron Tokióban.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: nagyot küzdött, de kikapott a válogatott az oroszoktól

2020.09.06. 19:55
A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-es vereséget szenvedett Oroszországtól a Nemzetek Ligája mai játéknapján.

Egyéni sportok

Tokió 2020: váratlanul visszavonult a legjobb német női íjász

2020.08.29. 20:15
Váratlanul visszavonult Elena Richter, a németek legjobb női íjásza, aki elmondása szerint nem tudna megfelelően felkészülni a koronavírus-járvány miatt egy évvel …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a szervezőbizottság elnöke szerint fontos megtartani az olimpiát

2020.08.05. 12:40
Muto Tosiró, a szervezőbizottság elnöke a The Financial Timesnak adott interjújában mondta el azt, hogy fontos megtartani az olimpiát az emberek …

Egyéni sportok

Öt ország is rendezne olimpiát 2032-ben

2020.07.27. 16:45
India, Ausztrália, Kína, valamint Észak- és Dél-Korea után Katar is bejelentkezett az ötkarikás játékok rendezésére.

Egyéni sportok

Tokió 2020: megnyitják a helyszíneket közösségi használatra

2020.07.27. 13:25
Megnyitják a jövőre halasztott tokiói olimpia versenyhelyszíneit a sportszövetségek számára, illetve közösségi használatra.

Egyéni sportok

Száznyolcvanötezer euróért kelt el az eredeti olimpiai ötkarika

2020.07.27. 11:15
Száznyolcvanötezer euróért kelt el egy cannes-i árverésen az a rajz, amelyen a modernkori játékok atyja, Pierre de Coubertin először ábrázolta az olimpiai …