Futsal: jó magyar rajt a vb-selejtezőn

Dorogi László
Dorogi László

A magyar férfi futsal-válogatott 3-0-ra győzte le Angliát az olaszországi világbajnoki selejtezőtorna első fordulójában.

Fotó: MLSZ

Az előzetes várakozások alapján kötelező győzelem várt Turzó József szövetségi kapitány együttesére Eboliban, a világbajnoki selejtezőtorna első fordulójában, s ennek megfelelően is kezdett a magyar csapat.

Nagy Imre már a második percben bevette az angol kaput, majd az első félidő derekán Horváth Szabolcs növelte a magyar előnyt. Ezt követően vissza állt védekezni a Turzó-csapat, s ezt igen stabilan tette, az i-re a pontot Dróth Zoltán tette fel két perccel a találkozó vége előtt.

A selejtezősorozat jelenlegi szakaszában nyolc négyfős csoportban küzdenek a válogatottak, minden kvartettből az első két-két helyezett jut a januári elitkörbe, amelynek végén hat válogatott jut ki a jövő őszi litvániai tornára.

A magyarok csoportjában a házigazda Olaszország és Fehéroroszország szerepel még, mindkét válogatott a mieink előtt áll az aktuális világranglistán.

Futsal, világbajnoki selejtezőtorna, 1. forduló

Magyarország-Anglia 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Nagy (2.), Horváth (10.), Róth (38.)

Később

20.30 Olaszország-Fehéroroszország

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51572/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Futsal,válogatott

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB II: a Pécs a Dorogot, a Haladás a Siófokot ütötte ki

2020.08.02. 21:15
Az NB II-be visszajutó pécsiek hazai környezetben arattak 4-0-ás győzelmet a Dorog ellen, míg a Szombathelyi Haladás a Siófok otthonában diadalmaskodott 5-1-re …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: mindent kihagyott, de így is nyert a Debreceni VSC

2020.08.02. 19:35
Az utolsó percekben szerzett góllal győzte le a Debreceni VSC a Budaörsöt a magyar másodosztály első fordulójában.

Magyar foci

NB II: a Nyíregyháza kaposvári győzelmével rajtolt az idény

2020.08.01. 21:50
A Kaposvári Rákóczi 1-0-ra kikapott a Nyíregyháza Spartacustól az NB II 2020/21-es idényének első mérkőzésén.

Magyar foci

Közvetítések: elrajtol a magyar másodosztály, ezüstcsata Olaszországban

2020.08.01. 07:30
Az élvonaltól búcsúzó Kaposvár és a Nyíregyháza nyitja meg az idei NB II-es szezont, míg Olaszországban eldől, hogy ki szerzi meg az ezüst-, …

Magyar foci

NB I: Vinícius Uruguayba igazolt

2020.07.31. 11:05
Eldőlt, hogy a Fehérvárról távozó Vinícius Paulo az uruguayi Club Nacionalban folytatja pályafutását.

Magyar foci

NB I: a Honvéd egyelőre marad a Hungária körúton

2020.07.28. 19:20
A Budapest Honvéd csapata a következő NB I-es szezonban is az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játssza le hazai mérkőzéseit.

Magyar foci

NB I: bosnyák bekkel erősített a Ferencváros

2020.07.27. 15:15
A magyar bajnok ötödik nyári igazolását jelentette be hétfőn.

Magyar foci

NB II: Varga József visszatér Debrecenbe

2020.07.25. 17:35
Az élvonalból a legutóbbi szezonban kieső Debreceni VSC bejelentette, hogy Varga József személyében a klub újabb korábbi labdarúgója tér vissza a hajdúsági csapathoz.

Külföldi foci

Labdarúgó NB I: Romániából igazolt középpályást a Ferencváros

2020.07.24. 17:45
A fővárosi együttes hivatalos oldalán jelentette be, hogy leigazolta az FC Voluntari francia középpályását, Aissa Laidounit.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: tíz év után távozik Paksról Bartha László

2020.07.24. 13:20
A Tolna megyei együttesnél közel négyezer napot eltöltő futballista a PMFC-ben folytatja pályafutását.