U23-as cselgáncs-Eb: Gőz Roland és Sipőcz Richárd is aranyérmes!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Gőz Roland és Sipőcz Richárd is aranyérmet szerzett az Oroszországban rendezett U23-as cselgáncs-világbajnokságon. 

Fotó: utanpotlassport.hu

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint a mai napon öt magyar versenyző lépett tatamira. A 90 kilogrammban versenyző Gőz Roland a junior világbajnoksághoz és a junior Európa-bajnoksághoz hasonlóan ezúttal is döntőbe jutott. Gőz az első három mérkőzését ipponnal nyerte majd a döntőben ugyan német ellenfelével végigdzsúdózta a mérkőzést, de egy vazarival ő diadalmaskodott. 

Sipőcz Richárd a +100 kilósok  között mindhárom összecsapását idő előtt befejezte, jellemző a formájára, hogy egyik mérkőzése sem tartott tovább mint kettő perc. 

A női +78 kg-ban versenyző Szigetvári Mercédesz az első fordulós vereségét követően a vigaszágon eljutott a bronzmeccsig, amelyet megnyert. A magyar fiatalok így három aranyéremmel és két bronzéremmel, az éremtáblázat második helyén zárták az  izsevszki U23-as Európa-bajnokságot. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51765/pics/lead_800x600.jpg
cselgáncs,Utánpótlás

További cikkek

Magyar foci

Válogatott: ellenfeleket kaptak utánpótláscsapataink

2019.12.03. 16:05
Több utánpótlás-tornának a csoportbeosztását is kisorsolták kedden Nyonban, az UEFA svájci székhelyén.

Egyéni sportok

Szabó Tünde: "a világ elitjében van a magyar utánpótlás"

2019.11.28. 16:35
Szabó Tünde szerint a magyar utánpótlás-nevelés jó úton jár, az eredmények szinte minden sportágban azt bizonyítják, hogy a világ élmezőnyébe …

Magyar foci

Közvetítések: kisorsolják a magyar csapat ellenfelét, rangadót játszik a Fehérvár

2019.11.22. 07:30
A mai nap közvetítései közül az Eb-pótselejtezők sorsolása, a Formula-E szezonnyitója és a fehérvári jégkorongcsapat …

Külföldi foci

Labdarúgás: edzőbuktató 27-0-s győzelem

2019.11.17. 22:00
Elképesztő történet ami megtörtént az olasz Invictasauro utánpótlás-nevelő egyesülettel. A csapat vezetőedzőjét ugyanis azért rúgták ki, mert túl nagy különbséggel verték ellenfelüket.

Külföldi foci

U17-es világbajnokság: tizenegyespárbaj után Mexikó az első döntős

2019.11.14. 23:35
Mexikó jutott elsőként döntőbe a Brazíliában rendezett U17-es világbajnokságon miután tizenegyeseket követően legyőzte Hollandiát az elődöntőben.

Magyar foci

U21: már kaphatóak a jegyek a Puskás Arénába

2019.11.08. 15:20
Már kaphatók a jegyek az U21-es labdarúgó-válogatott Ausztria elleni felkészülési mérkőzésére, melyet november 18-án az új Puskás Arénában vív Gera Zoltán együttese.

Egyéni sportok

U23-as cselgáncs-Eb: Özbas Szofi aranyérmes

2019.11.02. 16:15
A 63 kilogrammos Özbas Szofi aranyérmet nyert a cselgáncsozók izsevszki U23-as Európa-bajnokságán szombaton.

Magyar foci

U17-es világbajnokság: újabb rövidzárlat után kikapott és kiesett a magyar csapat

2019.11.01. 23:00
A brazíliai világbajnokságon szereplő magyar U17-es labdarúgó-válogatott hiába vezetett Ecuador ellen, végül 3-2-re kikapott és …

Magyar foci

ÉLŐ: Magyarország-Ecuador - U17-es világbajnoki csoportmérkőzés

2019.11.01. 20:50
Létfontosságú mérkőzést játszik a brazíliai világbajnokságon szereplő magyar U17-es válogatott. A mieinknek mindenképpen győznie kell a továbbjutáshoz. Élő …

Magyar foci

Labdarúgás: a Puskás Arénában mérkőzik az U21-es válogatott!

2019.10.31. 20:10
Gera Zoltán három nappal a november 15-i búcsúmérkőzése után immár mint szövetségi edző tér vissza a Puskás Arénába. A nemzeti stadionban rendezik ugyanis a …