Férfi kosárlabda EK: hazai pályán nyert a Pécs és a Körmend is

MTI

A PVSK tíz, a Körmend hat ponttal győzött hazai pályán a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének harmadik fordulójában.

Fotó: bball1.hu

Az A-csoportban eddig nyeretlen pécsiek az 1/1-es mérleggel álló holland Leident fogadták. A vendégek utoljára 9-8-nál vezettek, a folytatásban a PVSK átvette a vezetést és előnyéből tíz pontot megtartott a találkozó végéig. A mezőny legeredményesebb játékosa két pécsi, Christopher Smith és Veljko Budimir volt, egyaránt 21 ponttal.

A H-csoportot százszázalékos mérleggel vezető Körmendhez a két vereséggel álló finn Kataja látogatott és meglepetésre 22-8-ra vezetett hét perc után. A vasiak ezután megkezdték a felzárkózást és bár két negyed után változatlanul hátrányban voltak, a harmadik felvonás legvégén átvették a vezetést. Az utolsó negyedben a finnek egyszer négy pontra megközelítették a Körmendet, amely azonban nem engedte ki a kezéből a győzelmet. A Körmendiek legjobbja Travis Taylor volt a maga 19 pontjával, Frank Rahim Turner pedig 18 ponttal járult hozzá a sikerhez.

Eredmények:
A-csoport:
PVSK-Veolia - ZZ Leiden 87-77 (27-21, 23-21, 12-14, 25-21)

H-csoport:
Egis Körmend-Kataja 81-75 (17-22, 23-21, 21-14, 20-18)

A négyes csoportok első két helyezettje jut tovább.

Címkék: kosárlabda, Körmend
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51804/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,Körmend

További cikkek

Csapatsportok

ACB Liga: Hanga Ádám döntőt akar játszani

2020.05.30. 19:10
A Barcelonát erősítő Hanga Ádám úgy nyilatkozott a klub honlapjának, hogy bár tart a sérülésektől, döntőt akar játszani a hamarosan újrainduló spanyol bajnokságban.

Csapatsportok

Kosárlabda: volt egyszer egy be nem fejezett Euroliga-idény

2020.05.27. 19:20
A héten az európai szövetség befejezettnek nyilvánította az Euroliga és az Eurokupa versenysorozatát, és egyik sorozatban sem hirdettek bajnokot. Cikkünkben a legjelentősebb …

Amerika

NBA: Patrick Ewingot kiengedték a kórházból

2020.05.26. 10:45
Kiengedték a kórházból a koronavírussal kezelt Patrick Ewingot, az NBA legendás kosarasát.

Csapatsportok

Kosárlabda: nem lesz befejezése az Euroligának és az Európa Kupának

2020.05.25. 17:20
Lezártnak nyilvánították a férfi kosárlabdázók két legrangosabb európai kupasorozatát a koronavírus-járvány miatt.

Amerika

Elhunyt a legendás kosárlabdaedző, Eddie Sutton

2020.05.24. 18:30
84 éves korában elhunyt minden idők egyik legsikeresebb egyetemi kosárlabdaedzője, a Hírességek Csarnokának tagja Eddie Sutton.

Amerika

NBA: három forgatókönyvvel készülnek az újraindításra

2020.05.24. 11:40
A liga vezetősége többféle forgatókönyvvel számolnak a folytatást illetően, és olyan terv is van, amely törölné a hátralévő alapszakasz-mérkőzéseket.

Csapatsportok

Kosárlabda: meghalt Sitku Ernő, 149-szeres válogatott kosaras

2020.05.22. 21:55
A tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi válogatott kosárlabdázó mindössze 48 évet élt.

Amerika

NBA: meghalt Jerry Sloan a Utah Jazz legendás mestere

2020.05.22. 18:10
78 éves korában elhunyt Jerry Sloan korábbi NBA-vezetőedző, aki 23 éven keresztül volt a Utah Jazz trénere.

Amerika

NBA: mesebeli környezetben zárulhat a szezon

2020.05.21. 15:35
A floridai Orlando világhírű szórakoztató parkjában, a Walt Disney Worldben játszhatják le a felfüggesztett NBA-szezon hátralévő mérkőzéseit.

Amerika

NBA: fújnak a korábbi játékostársak Michael Jordanre

2020.05.21. 10:20
Múlt héten ért véget a Michael Jordan utolsó Chicago Bullsos idényét bemutató The Last Dance című dokumentumfilm-sorozat az Egyesült Államokban - ami nem aratott osztatlan sikert.