U21-es Európa-bajnokság: elkészült a 2021-es kontinensviadal előzetes menetrendje

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az UEFA elkészítette a 2021-es U21-es Európa-bajnokság előzetes menetrendjét. A kontinensviadalt Magyarországon és Szlovéniában rendezik, mindkét házigazda pályára lép már a torna első napján. 

Fotó: mlsz.hu

Történelmi döntést hozott az UEFA, amikor egyszerre két országnak ítélte oda a 2021-es U21-es Eb rendezési jogát, ráadásul immáron nem 8 hanem 16 válogatott fog küzdeni az Európa-bajnoki címért. 

Magyarországon és Szlovéniában is négy-négy helyszín látja majd vendégül 2021-ben Európa legjobb U21-es csapatait. Hazánkban a budapesti Bozsik Stadionban, a fehérvári Sóstói Stadionban valamint Szombathelyen és Gyirmóton rendeznek mérkőzéseket. A szlovéniai helyszínek  Maribor, Celje, Ljubjana és Koper lesznek majd. 

Mindkét rendező automatikusan kvalifikálta magát a kontinensviadalra, amely 2021. június 9-én veszi majd kezdetét. Az első napon Budapesten, Székesfehérváron, Mariborban és Celjében rendeznek egy-egy mérkőzést. A magyar csapat az A-csoportba kapott besorolást. A további 14 csapat egy 2020. novemberéig tartó selejtezősorozatban szerezhet majd kvalifikációt. 

Minden rendező városban 3-3 csoportmérkőzést rendeznek, majd 2021. június 18 és 26 között kerül sor az egyenes kieséses szakaszra. A magyarországi mérkőzésekre ebben a szakaszban Budapesten, Székesfehérváron és Szombathelyen kerül sor, míg a szlovéniai találkozókat Mariborban és Ljubljanában rendezik. A fináléra 2021. június 26-án kerül sor Székesfehérváron, míg az elődöntők a budapesti és ljubljanai helyszínen zajlanak majd. 

A mérkőzések kezdési időpontjait az UEFA később teszi közzé, azonban a dátumok és a helyszínek már most véglegesnek minősülnek. 

2021-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokság: 

Csoportkör

Június 9. szerda

A-csoport: A3 v A4 (Székesfehérvár), Magyarország v A2 (Budapest)
B-csoport: Szlovénia v B2 (Maribor), B3 v B4 (Celje)

Június 10. csütörtök

C-csoport
: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr)
D-csoport: a párosítás még nem ismert (Ljubljana), a párosítás még nem ismert (Koper)

Június 12. szombat

A-csoport
: Magyarország v A3 (Székesfehérvár), A2 v A4 (Budapest)
B-csoport: B2 v B4 (Maribor), Szlovénia v B3 (Celje)

Június 13. vasárnap

C-csoport: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr)
D-csoport: a párosítás még nem ismert (Ljubljana), a párosítás még nem ismert (Koper)

Június 15. kedd 

A-csoport:
A2 v A3 (Székesfehérvár), A4 v Magyarország (Budapest)
B-csoport: B2 v B3 (Maribor), B4 v Szlovénia (Ljubljana)

Június 16. szerda

C-csoport: a párosítás még nem ismert (Szombathely), a párosítás még nem ismert (Győr) 
D-csoport: a párosítás még nem ismert (Celje), a párosítás még nem ismert (Koper)

Negyeddöntők:

Június 19. szombat:
 Székesfehérvár, Maribor
Június 20. vasárnap: Szombathely, Ljubljana

Elődöntők: 

Június 23. szerda
: Budapest, Ljubljana

Döntő:

Június 26. szombat
: Székesfehérvár

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51851/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,MLSZ

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB II: értékes pontokat bukott a Budafok, ismét kikapott a Győr

2020.03.08. 19:10
A középmezőnyben lévő Ajka otthonában kapott ki 2-0-ra a feljutásra pályázó budafoki együttes a magyar másodosztály 27. fordulójában.

Magyar foci

Válogatott: nézők nélkül rendezhetik meg a bolgár-magyart

2020.03.08. 16:35
Sorsdöntő mérkőzés vár március végén a magyar labdarúgó-válogatottra Bulgáriában, de könnyen lehet, hogy zárt kapuk mögött.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: a Haladás a Soroksárt, a Kazincbarcika az MTK-t ütötte ki

2020.03.08. 16:15
Megtáltosodott a kiesés ellen küzdő szombathelyi együttes, és idegenben 4-1-re győzte le a Soroksárt.

Magyar foci

NB II: áll a bál Győrben, támadások kereszttüzében az ETO

2020.03.08. 12:55
A város nem kívánja anyagilag támogatni a klubot a jövőben, szerintük ugyanis a futballisták nem számítanak élsportolónak. A klub elnöke válaszként lemondott.

Magyar foci

NB I: Feczkónak le kell adnia pár kilót, Carillo köszöntötte a hölgyeket

2020.03.08. 08:05
Így látták az OTP Bank Liga 24. fordulójának történéseit a csapatok vezetőedzői.

Külföldi foci

Tévéműsor: nem kell tovább várnunk az olasz bajnokság rangadójára

2020.03.08. 07:30
Ha zárt kapuk mögött is, de vasárnap este már megrendezik a Juventus-Inter rangadót a Serie A-ban, mi pedig szerencsére láthatjuk is.

Magyar foci

NB I: nem nyert, de így visszaelőzött a Ferencváros

2020.03.07. 21:20
A hajrában szerzett góljával megtréfálta a kiesőhelyen tartózkodó Zalaegerszeg a címvédő Ferencvárost az OTP Bank Liga 24. fordulójának záró mérkőzésén.

Magyar foci

NB I: a Fehérvár és a Mezőkövesd is négyet vágott idegenben

2020.03.07. 18:50
Hátrányban volt, de végül kiütéses győzelmet aratott a Fehérvár az OTP Bank Liga 24. fordulójában, s átvette a vezetést a tabella élén a három mérkőzéssel …

Magyar foci

NB I: rangadó Felcsúton, kiesőjelölthöz látogat a Ferencváros és a Mezőkövesd

2020.03.07. 13:40
A magyar élvonalbeli bajnokság 24. fordulójának rangadóját Felcsúton vívják, ahol a negyedik helyen álló Puskás Akadémia fogadja …

Magyar foci

NB I: megvan a derbi időpontja

2020.03.06. 14:15
Az MLSZ versenybizottsága úgy döntött, hogy a február 8-án elhalasztott Újpest-Ferencváros rangadót április 21-én pótolják.