Bundesliga: listavezetőhöz méltó módon nyert a Mönchengladbach - videó

Dorogi László
Dorogi László

A Borussia Mönchenglabach sikerével már négy pontos előnnyel vezeti a német élvonalbeli bajnokságot az RB Leipzig előtt.

Fotó: Spiegel

Nagy lehetőséget kapott a `Gladbach a riválisoktól, ugyanis a Bayern München szombati, Dortmund felett aratott sikere azt jelentette, hogy a listavezető tovább növelheti előnyét a tabella élén. Marco Rose csapata ennek megfelelően már az első percben megszerezhette volna a vezetést a Werder Bremen ellen, ám ez akkor még nem jött össze.

A brémaiak egyébként sem nyerni járnak Mönchengladbachba, legutóbb 2015 decemberében, egy Német Kupa mérkőzést tudtak megnyerni a Borussia Parkban, azóta viszont egyszer sem sikerült legyőzniük a jelenlegi listavezetőt. Az esélyesebb csapat az első félidő derekán lényegében két perc alatt eldöntötte a találkozót, Ramy Bensebaini és Patrick Herrmann is bevette a brémai kaput.

A Werder ezt követően igyekezett faragni hátrányából, Yuya Osako pedig gólt is szerzett, csakhogy a videóbírós asszisztens segített a játékvezetőnek, aki szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot. A második félidő elején ismét lehetőséget kapott a felzárkózásra a Werder, Davy Klaasen lőhetett tizenegyest, a holland légiós azonban hibázott, Jan Sommer kivédte büntetőjét.

Az i-re a pontot a kiváló napot kifogó Herrmann tette fel, aki az 59. percben egy bravúros egyéni akció végén lőtt szép gólt. A hajrában Bensebaini begyűjtötte második sárga lapját, így az utolsó perceket emberhátrányban kellett lejátszania a listavezetőnek, Leonardo Bittencourtnak pedig sikerült is kozmetikáznia az eredményt. Az egész mérkőzés során sokat faragott német középpályás pazar csavarással mattolta Sommer kapust.

A Mönchengadbach úgy mehet a válogatott szünetre, hogy négy ponttal vezetik a Bundesliga tabelláját, és egyre komolyabb esélyük van arra is, hogy féltávnál is az élen tanyázzanak. A Werder Bremen zsinórban öt döntetlen után szenvedett vereséget és immáron hat forduló óta nyeretlen.

Bundesliga, 11. forduló

Borussia Mönchengladbach-Werder Bremen 3-1 (Bensebaini 20., Herrmann 22., 59. ill. Bittencourt 90+2.)

Később

15.30 Wolfsburg-Bayer Leverkusen
18.00 Freiburg-Eintracht Frankfurt

A forduló további eredményei

Bayern München–Borussia Dortmund 4–0 (Lewandowski 17., 76., Gnabry 47., Hummels 80. – öngól)
Hertha–RB Leipzig 2–4 (Mittelstadt 32., Selke 92, .ill. Werner 38. – 11-esből, 89., Sabitzer 45+1., Kampl 83.)
Mainz–Union Berlin 2–3 (Onisiwo 81., Brosinski 94., ill. Ingvartsen 30., S. Andersson 45+3., 52.)
Paderborn–Augsburg 0–1 (P. Max 45+3.)
Schalke–Düsseldorf 3–3 (Caligiuri 33., Kabak 67., Serdar 79. ill. Hennings 62 – 11-esből, 74., 85.)
Köln–Hoffenheim 1–2 (J. Córdoba 34., ill. Adamjan 48., Locadia 98. – 11-esből)

A Bundesliga tabellája

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51899/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Werder Bremen,Németország,Borussia Mönchengladbach

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: kölni vereség, mégis volt ok ünnepelni

2020.06.02. 08:35
Ugyanis száz nappal nyaktörése után újra pályára lépett hétfőn Rafael Czichos, az 1. FC Köln német labdarúgója.

Külföldi foci

Bundesliga: Gulácsi gólpassz Wernernek, lipcsei győzelem Kölnben - videó

2020.06.01. 22:35
Rendkívül szórakoztató mérkőzéssel zárult a Bundesliga 29. fordulója, ahol az RB Leipzig hátrányból fordítva győzte le a Kölnt és tartja a …

Külföldi foci

Serie A: merész terveket szövöget az olasz szövetség elnöke

2020.06.01. 18:40
Gabriele Gravina, az Olasz Labdarúgó Szövetség elnöke szeretné, ha júliustól már nézők előtt rendezhetnék a Serie A mérkőzéseit.

Külföldi foci

Bundesliga: a Bayern alapembere kikosarazta a spanyol gigászokat

2020.06.01. 16:30
Hiába szeretné soraiban látni az FC Barcelona és a Real Madrid is David Alabát, az osztrák szélső jól érzi magát a Bundesligában.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: koronavírusosan utazott az Atalanta trénere Valenciába

2020.06.01. 13:30
A spanyol klubnál nem értik, hogyan lehetett ennyire felelőtlen a BL-újonc bergamóiak rutinos vezetőedzője.

Külföldi foci

La Liga: megvan az újrakezdés első két fordulójának menetrendje

2020.06.01. 10:55
A koronavírus-járvány miatt felfüggesztett La Liga egy sevillai rangadóval tér vissza június 11-én, csütörtökön.

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Külföldi foci

Közvetítések: Gulácsiék tarthatják a lépést a riválisokkal

2020.06.01. 07:30
Az RB Leipzig kölni vendégjátékával zárul a Bundesliga hétvégi fordulója és nagy szerencsénkre ezt láthatjuk is.

Külföldi foci

Labdarúgás: donyecki győzelem az ukrán rangadón, közel a bajnokavatás (videó)

2020.05.31. 21:05
A Sahtar Donyeck 3-1-re legyőzte a Dinamo Kijevet az ukrán bajnokság rangadóján és így óriásit lépett a bajnoki cím felé.

Külföldi foci

Bundesliga: idegenben ütötte ki a Paderbornt a Borussia Dortmund

2020.05.31. 19:55
Eseménytelen első félidőt követően hét góllal örvendeztette meg a televíziónézőket a két csapat összecsapása a német élvonal 29. fordulójának …