Bundesliga: megszakadt a Leverkusen nyeretlenségi sorozata - videó

Dorogi László
Dorogi László

A gyógyszergyáriak Karim Bellarabi találatával nyertek a Wolfsburg otthonában, ezzel megelőzték riválisukat a tabellán.

Fotó: Bild

Nem hozott szemet kápráztató futballt a Wolfsburg és a Leverkusen ütközete. Erre persze az elmúlt hetek eseményei alapján nem is lehetett számítani, a Farkasok három, a gyógyszergyáriak négy mérkőzés óta képtelenek voltak győzelmet szerezni.

A mérkőzés első félidejében egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, a Wolfsburg meglehetősen pontatlanul futballozott, erre pedig a játékrész közepén rá is fizetett a hazai csapat, Karim Bellarabi szerezte meg a vezetést a Bayernek.


A szünet után nagyot változott a játék képe, az első félidőben kapura lövési kísérletig sem jutó Wolfsburg ritmust tudott váltani és sokkal veszélyesebb játékot mutatott be, csakhogy a gól sehogy nem akart összejönni. Elsősorban a házi gólkirály Wout Weghorst került veszélyes helyzetekbe, de ezen az estén ő is gól nélkül maradt.

A Leverkusennek is megvoltak a lehetőségei, hogy lezárják a mérkőzést, ez pedig a hosszabbítás hatodik percében a csereként beálló Paulinhónak sikerült végül.

A Leverkusen győzelmével megelőzte a tabellán a Wolfsburgot és egy pontra megközelítette a Borussia Dortmund, Schalke kettőst. A Farkasok zsinórban negyedik mérkőzésükön maradtak nyeretlenek.

Bundesliga, 11. forduló

Wolfsburg-Bayer Leverkusen 0-2 (Bellarabi 25., Paulinho 90+6.)

Később

18.00 Freiburg-Eintracht Frankfurt

A forduló további eredményei

Borussia Mönchengladbach-Werder Bremen 3-1 (Bensebaini 20., Herrmann 22., 59. ill. Bittencourt 90+2.)
Bayern München–Borussia Dortmund 4–0 (Lewandowski 17., 76., Gnabry 47., Hummels 80. – öngól)
Hertha–RB Leipzig 2–4 (Mittelstadt 32., Selke 92, .ill. Werner 38. – 11-esből, 89., Sabitzer 45+1., Kampl 83.)
Mainz–Union Berlin 2–3 (Onisiwo 81., Brosinski 94., ill. Ingvartsen 30., S. Andersson 45+3., 52.)
Paderborn–Augsburg 0–1 (P. Max 45+3.)
Schalke–Düsseldorf 3–3 (Caligiuri 33., Kabak 67., Serdar 79. ill. Hennings 62 – 11-esből, 74., 85.)
Köln–Hoffenheim 1–2 (J. Córdoba 34., ill. Adamjan 48., Locadia 98. – 11-esből)

A Bundesliga tabellája

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51907/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,VfL Wolfsburg,Bayer Leverkusen,Németország

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: megint utolérhetetlen volt a Bayern, nagy harc zajlott a BL-indulásért

2020.07.07. 12:30
A tegnapi osztályozómérkőzéssel véget ért a Bundesliga 2019/20-as idénye. Cikkünkben felidézzük a mögöttünk hagyott eseménydús …

Külföldi foci

MLS: túl sok a koronavírusos, kizárták a Dallast

2020.07.07. 09:50
Nem vehet részt az MLS folytatásában az FC Dallas, mivel a csapatnál túl sok koronavírusos megbetegedés van.

Külföldi foci

Közvetítések: látjuk a Juventust és a Leicestert is

2020.07.07. 07:30
A mai nap során török, angol, olasz és spanyol első osztályú mérkőzéseket valamint német osztályozót is láthatunk.

Külföldi foci

La Liga: Ocampos gólt lőtt, majd a hajrában védte az ellenfél kapusának lövését (videó)

2020.07.07. 00:05
A Sevilla 1-0-ra győzött az Eibar ellen a spanyol bajnokság 34. fordulójának zárómérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: az Everton szerzett gólt, a Tottenham nyert

2020.07.06. 23:05
Egyik oldalról nézve peches, másik oldalról nézve szerencsés találat döntött a három pont sorsáról a forduló záró mérkőzésén.

Külföldi foci

Bundesliga-osztályozó: idegenben lőtt gólokkal maradt benn a Werder Bremen (videó)

2020.07.06. 22:30
A Werder Bremen izgalmas véghajrát követően 2-2-es döntetlent játszott a Heidenheim otthonában az osztályozón és így idegenben …

Külföldi foci

La Liga: gyors gólváltás, majd pontosztozkodás Valenciában

2020.07.06. 21:35
A Real Sociedad csodagóllal szerzett vezetést a Levante vendégeként, de egy védelmi megingás miatt elúszott a győzelem a baszkok számára.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: hazai pályán játszhatják a csapatok a nyolcaddöntőket

2020.07.06. 14:45
Portugál lapértesülések szerint a felfüggesztett BL-szezon hátralévő nyolcaddöntő-visszavágóit nem kell semleges helyszínen megrendezni.

Magyar foci

NB I: Gyurcsó nem marad Felcsúton, de Splitben sem

2020.07.06. 13:55
Horvát sajtóértesülések szerint a szélső nem fér bele a Hajduk vezetőedzőjének elképzeléseibe.

Külföldi foci

La Liga: Luis Suárez Kubala László nyomdokain

2020.07.06. 13:40
A Villarreal ellen szerzett vasárnapi találatával Luis Suárez utolérte Kubala Lászlót a Barcelona örökös góllövőlistáján.