Bundesliga: megszakadt a Leverkusen nyeretlenségi sorozata - videó

Dorogi László
Dorogi László

A gyógyszergyáriak Karim Bellarabi találatával nyertek a Wolfsburg otthonában, ezzel megelőzték riválisukat a tabellán.

Fotó: Bild

Nem hozott szemet kápráztató futballt a Wolfsburg és a Leverkusen ütközete. Erre persze az elmúlt hetek eseményei alapján nem is lehetett számítani, a Farkasok három, a gyógyszergyáriak négy mérkőzés óta képtelenek voltak győzelmet szerezni.

A mérkőzés első félidejében egyértelműen a vendégek akarata érvényesült, a Wolfsburg meglehetősen pontatlanul futballozott, erre pedig a játékrész közepén rá is fizetett a hazai csapat, Karim Bellarabi szerezte meg a vezetést a Bayernek.


A szünet után nagyot változott a játék képe, az első félidőben kapura lövési kísérletig sem jutó Wolfsburg ritmust tudott váltani és sokkal veszélyesebb játékot mutatott be, csakhogy a gól sehogy nem akart összejönni. Elsősorban a házi gólkirály Wout Weghorst került veszélyes helyzetekbe, de ezen az estén ő is gól nélkül maradt.

A Leverkusennek is megvoltak a lehetőségei, hogy lezárják a mérkőzést, ez pedig a hosszabbítás hatodik percében a csereként beálló Paulinhónak sikerült végül.

A Leverkusen győzelmével megelőzte a tabellán a Wolfsburgot és egy pontra megközelítette a Borussia Dortmund, Schalke kettőst. A Farkasok zsinórban negyedik mérkőzésükön maradtak nyeretlenek.

Bundesliga, 11. forduló

Wolfsburg-Bayer Leverkusen 0-2 (Bellarabi 25., Paulinho 90+6.)

Később

18.00 Freiburg-Eintracht Frankfurt

A forduló további eredményei

Borussia Mönchengladbach-Werder Bremen 3-1 (Bensebaini 20., Herrmann 22., 59. ill. Bittencourt 90+2.)
Bayern München–Borussia Dortmund 4–0 (Lewandowski 17., 76., Gnabry 47., Hummels 80. – öngól)
Hertha–RB Leipzig 2–4 (Mittelstadt 32., Selke 92, .ill. Werner 38. – 11-esből, 89., Sabitzer 45+1., Kampl 83.)
Mainz–Union Berlin 2–3 (Onisiwo 81., Brosinski 94., ill. Ingvartsen 30., S. Andersson 45+3., 52.)
Paderborn–Augsburg 0–1 (P. Max 45+3.)
Schalke–Düsseldorf 3–3 (Caligiuri 33., Kabak 67., Serdar 79. ill. Hennings 62 – 11-esből, 74., 85.)
Köln–Hoffenheim 1–2 (J. Córdoba 34., ill. Adamjan 48., Locadia 98. – 11-esből)

A Bundesliga tabellája

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51907/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,VfL Wolfsburg,Bayer Leverkusen,Németország

További cikkek

Külföldi foci

Serie A: csúnya pofonba szaladt bele a Milan (videó)

2017.12.17. 15:00
A Hellas nagyon hatékony futballal ütötte ki az AC Milant, ezzel a veronaiak átmenetileg elmozdultak a kieső zónából.

Csapatsportok

Rövidpályás úszó Eb, női kézilabda vb-döntő és rengeteg labdarúgás a műsorban

2017.12.17. 07:30
Remélhetőleg úszóink ma újabb éremel örvendeztetnek meg minket, ma kiderül ki lesz a világbajnok női kézilabdában, de a …

Külföldi foci

Serie A: Fazio mentette meg a Roma becsületét (videó)

2017.12.16. 23:10
Egy, az utolsó pillanatban szerezett gólnak köszönhetően az AS Roma 1-0 arányú győzelmet aratott a Cagliari ellen az olasz bajnokság 17. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: a hajrában fordított a Borussia Dortmund (videó)

2017.12.16. 21:10
Peter Stoger győzelemmel mutatkozott be új csapatánál a Mainz ellen, most pedig a Hoffenheim ellen kívánta folytatni a jó sorozatot az osztrák edző.

Külföldi foci

La Liga: idegenben kapott ki a Valencia (videó)

2017.12.16. 20:35
A második helyen álló "denevérek" az Eibarhoz látogattak a bajnokság 16. fordulójában.

Külföldi foci

Serie A: győzött Torinóban és visszavette a vezetést a Napoli (videó)

2017.12.16. 20:15
A nápolyi csapat 3-1-re győzött a Torino vendégeként az olasz bajnokság 17. fordulójában, így újra élen áll a tabellán.

Külföldi foci

Klubvilágbajnokság: megvédte címét a Real Madrid (videó)

2017.12.16. 19:55
Cristiano Ronaldo szabadrúgásgóljával a Real Madrid legyőzte a Gremiot a klubvilágbajnokság fináléjában.

Külföldi foci

Bundesliga: a Stuttgart otthonában nyert a Bayern München (videó)

2017.12.16. 17:45
A bajnoki címvédő megizzadt az újonc vendégeként, de végül hozta a pontokat.

Külföldi foci

ÉLŐ: Real Madrid-Gremio, klubvilágbajnoki döntő

2017.12.16. 17:45
Élő szöveges közvetítést adunk a Klubvilágbajnokság fináléjáról. Tartson velünk!

Külföldi foci

Serie A: az Udinese elvette az Internazionale veretlenségét (videó)

2017.12.16. 16:55
A listavezető milánóiak 3-1-es vereséget szenvedtek hazai pályán az Udinese ellen az olasz bajnokság 17. fordulójában.