NBA: nagy árat fizetett a Boston a győzelemért

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Boston Celtics 135-115-re győzött a San Antonio Spurs otthonában az NBA mai játéknapján, ám Gordon Hayward kéztörése miatt egy időre elveszítette egyik legjobb játékosát. 

Fotó: AFP

Már az első félidőben óriásit lépett a győzelem felé a Boston a nap rangadóján miután 72-54-re elhúzott San Antonioban. A Celtics a második félidőben egyszer ugyan megtorpant, de végül így is magabiztosan tudott győzni 8 év után az AT&T Centerben. A sikernek azonban nagy ára volt: a remek formában lévő Gordon Hayward ütközött LaMarcus Aldridge-al és eltörte a kezét. Kemba Walker volt a vendégek vezére ezen az estén, a 26 pontja mellett 9 gólpasszt osztott ki, míg Jaylen Brown meg sem állt 30 pontig.

Rengeteg hibával játszott a Charlotte és a New Orleans is. Végül a Pelicans rontott kevesebbet az utolsó negyedben és így 115-110-re megnyerte a mérkőzést. A vendégeknél Brandon Ingram 25 pontig jutott, de JJ Redick is eljutott 22-ig. A Hornetsből  Devonte’ Graham (24 pont, 10 gólpassz) játékát kell kiemelni.

Kilenc emberrel állt ki a Golden State Oklahomában és a papírformának megfelelően az OKC 60-43-ra el is húzott. Steve Kerr csapata azonban nagyot küzdve egyenlített. Az OKC a negyedik negyedben aztán ellépett újra 14 ponttal és onnan már nem tudott teljesen felállni a fiatal Warriors. Danillo Gallinari volt a legjobb oklahomai pontszerző 21 ponttal, Chris Paul 16 pontja mellé 9 gólpasszt jegyzett. A GSW-ből megint D`Angelo Russell emelkedett ki, ezúttal 30 pontig jutott. 

James Harden megint egy olyan mérkőzést játszott amely után sokan felvetik ,hogy jelenleg ő a legjobb játékosa az NBA-ben. A Houston szakállas klasszisa a komplett második félidőben nyolc triplát dobott be a Chicago ellen. Harden a mérkőzést végül 42 ponttal, 10 lepattanóval, 9 gólpasszal és 11 kiharcolt büntetővel emelkedett ki. Russell Westbrook ugyan eljutott 27 pontig, de az egykori MVP játékát a hét eladott labdája árnyékolta be. A Bullsban senki sem tudott 13 pont fölé jutni és így esélyük sem volt a texasiak ellen. 

A pihenőnapot kapó Kristaps Porzingis nélkül is könnyedén győzött a Dallas Mavericks Memphisben. A dallasiak egyszerűen túldobták ellenfelüket és arattak fölényes győzelmet. Tim Hardaway Jr. 20 ponttal segítette a texasiakat, ám az igazi vezér ma is Luka Doncic volt. A szlovén klasszis 24 ponttal, 14 lepattanóval és 8 gólpasszal mutatta meg, hogy milyen formának is örvend. 

Végeredmények:

San Antonio Spurs–Boston Celtics 115–135
Charlotte Hornets–New Orleans Pelicans 110–115
Chicago Bulls–Houston Rockets 94–117
Memphis Grizzlies–Dallas Mavericks 122–138
Oklahoma City Thunder–Golden State Warriors 114–108

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51897/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: a New York Knicks elnökének is pozitív lett a tesztje

2020.03.29. 13:50
A New York Knicks és a New York Rangers tulajdonosa James Dolan is elkapta a koronavírust, számolt be a hírről az uscnn.com.

Egyéni sportok

Koronavírus: Rafael Nadal és Pau Gasol együtt gyűjtene pénz a Vöröskeresztnek

2020.03.28. 18:30
A 19-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal és a kétszeres NBA-győztes kosárlabdázó Pau Gasol közösen gyűjt pénzt a Spanyolországban is …

Amerika

NBA: meggyógyultak a Utah sztárjai

2020.03.28. 08:15
A Utah Jazz bejelentette, hogy Rudy Gobert és Donovan Mitchell is egyaránt felépült a koronavírus-fertőzésből.

Amerika

NBA: nem tesz jót LeBron Jamesnek a hirtelen jött szünet

2020.03.27. 09:50
A játékos azt nyilatkozta, hogy rövidített formában fejezhetik be az észak-amerikai profi kosárlabdaligát.

Csapatsportok

Elhunyt Fred Neal, a Harlem Globetrotters legendás játékosa

2020.03.27. 09:10
A pályafutása alatt több mint hatezer mérkőzésen pályára lépő Fred Neal hetvenhét esztendős volt.

Amerika

NBA: kómába került a sztár koronavírusos édesanyja

2020.03.25. 17:50
Karl-Anthony Towns, az NBA-ben szereplő Minnesota Timberwolves játékosa közösségi oldalán jelentette be, hogy édesanyja megfertőződött a koronavírussal, és az állapota súlyos.

Amerika

NBA: újabb három játékos kapta el a koronavírust

2020.03.20. 15:55
Az NBA-ben szereplő Boston Celtics a közösségi oldalán tudatta, hogy pozitív lett a koronavírustesztje egy játékosának.

Amerika

NBA: Kevin Durant is koronavírusos

2020.03.18. 09:20
A The Athletic elnevezésű szakoldal munkatársa arról számolt be, hogy az NBA egyik legnagyobb sztárjának Kevin Durantnek is pozitív lett a koronavírustesztje.

Csapatsportok

Kosárlabda: az eddigi eredmények alapján fejezik be a magyar bajnokságokat

2020.03.17. 15:15
Hivatalos oldalán közölte a Magyar Kosárlabda-szövetség, hogy a koronavírus terjedése miatt felfüggesztett bajnokságokat az eddigi eredmények …

Amerika

NBA: pozitív az egyik játékos tesztje, önkéntes karanténban a Detroit Pistons

2020.03.15. 15:25
A Detroit Pistons hivatalos közleményben jelentette be, hogy pozitív lett Christian Wood tesztje és így a csapat önkéntes karanténba vonul, …