Premier League: a Brighton most nem tudta meglepni az MU-t - videó

Dorogi László
Dorogi László

A kék-fehérek legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket megnyerték a Manchester United ellen, ezúttal viszont otthon tartotta mindhárom pontot Ole Gunnar Solksjaer együttese.

Fotó: premierleague.com

Nem lehetnek maradéktalanul elégedettek a Manchester United szurkolói csapatuk idei teljesítményével, a Vörös Ördögök meglehetősen hektikusan szerepelnek a bajnokságban, az európai kupaporondon viszont kifejezetten jól megy Ole Gunnar Solksjaer tanítványainak. A manchesteriek ezúttal a Brightont fogadták az Old Traffordon a Premier League-ben, a norvég tréner pedig egy meglehetősen fiatal kezdő csapatot küldött pályára: a United játékosainak átlagéletkora még a 24 évet sem érte el.

A hazaiaknak egészen a 17. percig kellett várniuk arra, hogy kedvenceik megszerezzék a vezetést, ekkor Andreas Pereira vette be a brightoni kaput. A brazil támadó lövése megpattant, így a vendégek kapusának esélye sem maradt a hárításra. Két perccel később hihetetlen körülmények között duplázta meg előnyét a Manchester, egy kapu előtti kavarodás végén Davy Propperről pattant saját kapujába a labda, talán még ő sem tudja, hogyan.

Érdekesség, hogy az MU a 2019-es naptári évben mindössze másodszor tudott az első félidőben két gólt szerezni hazai környezetben, ez utoljára januárban, szintén a Brighton ellen sikerült. A statisztikák kedvelőinek szintén érdekes adat lehet, hogy a Manchester Unitedet 68. alkalommal segítették az ellenfelek öngóllal a Premier League-ben - egyetlen másik együttest sem segítettek ilyen sokszor az ellenfelek.

A második félidő derekán néhány másodpercre felvillant az egyenlítés esélye a Brighton számára, Lewis Dunk egy szögletet követően fejelt a hazai kapuba, ám nem örülhettek sokáig a vendégek, mert két perccel később Marcus Rashford újra növelni tudta a United előnyét egy pazar találattal. A gólpasszt Anthony Martial adta, a francia középpályás legutóbbi 13 hazai pályán lejátszott mérkőzésén tizenkettedik "kanadai pontját" szerezte. Győzelmével az MU fellépett a tabella hetedik helyére.

A másik kora délutáni találkozón alsóházi rangadót rendeztek, ám a Wolverhamtpon az Aston Villa ellen aratott sikerével egészen a nyolcadik helyig száguldott előre a tabellán és pontszámban tartja a lépést a Manchester Uniteddel. A Wolves első találatát Rúben Neves szerezte meg, aki minden sorozatot figyelembe véve már a 14. gólját lőtte a Wolverhampton színeiben, ebből tizenegyet a tizenhatoson kívülről szerzett. A mérkőzést Raul Jimenez döntötte el Adama Traoré gólpasszából, Jimenez 13. találatát szerezte meg a szezonban. Bár a találkozó ráadásában Trezeguet révén a szépségtapaszt még sikerült felragasztania a Villának, az egyenlítésre már nem maradt ideje a birminghami együttesnek.

A forduló rangadóját, a Liverpool-Manchester City ütközetet 17.30-tól rendezik az Anfield Roadon.

Premier League, 12. forduló

Manchester United-Brighton 3-1 (Pereira 17., Propper 19. - öngól, Rashford 66. ill. Dunk 64.)
Wolverhampton-Aston Villa 2-1 (Neves 41., Jimenez 86. ill. Trezeguet 90+2.)

Később

17.30 Liverpool-Manchester City

A forduló további eredményei

Leicester City–Arsenal 2–0 (Vardy 68., Maddison 75.)
Norwich–Watford 0–2 (Deulofeu 21., Gray 52.)
Chelsea–Crystal Palace 2–0 (Abraham 52., Pulisic 79.)
Burnley–West Ham 3–0 (Barnes 11., Wood 44., Roberto Jiménez 54. – öngól)
Newcastle–Bournemouth 2–1 (Yedlin 42., Clark 52., ill. H. Wilson 14.)
Southampton–Everton 1–2 (Ings 50., ill. Davies 4., Richarlison 75.)
Tottenham–Sheffield United 1–1 (Szon Hung Min 58., ill. Baldock 78.)

A Premier League tabellája

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51902/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester United,Premier League,Anglia,Brighton

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: az Újpest-Ferencváros derbi lesz a nap fénypontja

2020.05.27. 07:30
Legalábbis ebben reménykedünk. Mindenesetre a televízió ismét élő mérkőzéseket közvetít szerdán, amihez jobb, ha újra hozzászokunk.

Külföldi foci

Bundesliga: kiütötték a Leverkusent, pontot mentett a Frankfurt (videó)

2020.05.26. 22:25
Nagy meglepetésre a Bayer Leverkusen 4-1-re kikapott hazai pályán a Wolfsburgtól, míg az Eintracht Frankfurt 1-3-ról felállva végzett döntetlenre a …

Külföldi foci

Bundesliga: Kimmich villanása döntötte el a rangadót (videó)

2020.05.26. 20:25
A Bayern München 1-0-ra győzött a Borussia Dortmund otthonában a Bundesliga 27. fordulójának szuperrangadóján és így hét pontra növelte a különbséget legnagyobb …

Külföldi foci

Elhunyt a Manchester City legendája, Glyn Pardoe

2020.05.26. 18:50
A klub kiváló balhátvédje 73 éves korában hunyt el, közölte hivatalos oldalán a bajnoki címvédő klub.

Külföldi foci

Nem szakadt el Ibrahimovic Achilles-ina

2020.05.26. 15:10
Nem kell számolnia a legrosszabb forgatókönyvvel Zlatan Ibrahimovicnak, az AC Milan svéd labdarúgójának.

Külföldi foci

Bundesliga: müncheni hiányzó a dortmundi szuperrangadón

2020.05.26. 10:20
Combsérülése miatt nem játszhat a Borussia Dortmund elleni rangadón Thiago Alcántara, a Bayern München középpályása.

Külföldi foci

Képernyőn az MK-elődöntők és a Dortmund-Bayern derbi

2020.05.26. 07:30
Régen kaptunk ennyi komoly téttel bíró meccset egy szimpla hétköznapon.

Külföldi foci

Labdarúgás: Achilles-ín-sérülés vethet véget Ibrahimovic karrierjének

2020.05.25. 19:05
Alighogy ismét edzésbe álltak az olasz klubcsapatok játékosai, a svéd csatárklasszis máris sérülést szenvedett, ami akár a pályafutására is …

Külföldi foci

Bundesliga: a legnagyobb rangadó dönthet a Salátástál sorsáról

2020.05.25. 18:15
Történelmi rangadót játszik kedd késő délután Németországban a Borussia Dortmund és a Bayern München.

Külföldi foci

Premier League: körvonalazódni látszik az újrakezdés időpontja

2020.05.25. 16:15
Hétfőtől teljes értékű edzéseket végezhetnek a Premier League csapatok játékosai, három hét múlva folytatódhat a felfüggesztett szezon.