Serie A: Ronaldo a lecserélése után hazament, de Sarrit ez nem zavarja

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Sokan sokféleképpen reagáltak már arra, hogy lecserélték őket. Dühöngenek, megsértődnek, mindenki vérmérséklete szerint. Cristiano Ronaldo viszont hazament.

A portugált a Juventus-AC Milan mérkőzés 55. percben lecserélték, de nem várta meg a vasárnap esti találkozó végét, már a lefújást megelőzően elhagyta a stadiont és hazament. 

Az már a tévéfelvételeken is látszott, hogy borús tekintettel hagyja el a pályát, amikor Paulo Dybala beállt a helyére. Néhány szót még odavetett a cserepadnak, majd közvetlenül az öltözőbe vonult. A csatorna értesülése szerint pedig pár perccel a mérkőzés zárulta előtt elhagyta az arénát.

"Ronaldo probléma? Ellenkezőleg" - válaszolt a Sky kérdésére Maurizio Sarri vezetőedző. - "Először is köszönet jár neki, hogy egyáltalán rendelkezésre áll, pedig nincs kiváló erőnléti állapotban. Úgy gondoltam, jobb ha lecserélem, mert úgy tűnt, nincs teljesen jól. De mindent elkövetett azért, hogy készen álljon a játékra."

A tréner szerint normális, hogy valaki ideges, ha lecserélik. Emiatt nem neheztel rá, már csak azért sem, mert "van egy bizonyos tisztelet azok irányában, akik mindent elkövetnek", hogy jók legyenek.

"Öt perc harag, ez nálam belefér. Az is öröm egy edző számára, ha valaki dühös, amikor lejön a pályáról. Az ellenkezője jobban nyugtalanítana" - tette hozzá.

Sarri később részletekkel is szolgált Ronaldo állapotát illetően. Elmondta, hogy edzésen rúgást kapott a térdére, emiatt nem tudott megfelelően edzeni és nem volt teljesen rendben.

A címvédő Juventus a vártnál nehezebben, 1-0-ra győzte le a vendég AC Milant az olasz bajnokság 12. fordulójának zárómérkőzésén. A torinói együttes a mérkőzés nagy részében nagyon pontatlanul futballozott, az AC Milan - különösen az első félidőben - veszélyesebben játszott, ám gólt nem tudott szerezni. A Juve Dybala 77. percben lőtt szép góljával tudta megnyerni a találkozót, így visszavette a vezetést az Internazionalétól. 

Ezért is furcsa Ronaldo korai távozása, hiszen csapata nem nyerte agyon a meccset, a lefújásig szoros volt a találkozó.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51927/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A,Juventus,Cristiano Ronaldo

További cikkek

Külföldi foci

Primeira Liga: rangadót nyert és bajnok lett a Porto (videó)

2020.07.16. 00:35
A Porto 2-0-ra győzött a Sporting ellen a portugál bajnokság 32. fordulójában és így két fordulóval az idény vége előtt bebiztosította története 29. bajnoki elsőségét.

Külföldi foci

Serie A: megint megszenvedett az egy pontért a Juventus (videó)

2020.07.15. 23:45
A listavezető Juventus a Sassuoloval, míg a Lazio az Udinesevel játszott döntetlent az olasz bajnokság 33. fordulójában.

Külföldi foci

Premier League: legyőzte a bajnokot és még reménykedhet az Arsenal (videó)

2020.07.15. 23:10
Az Arsenal 2-1-re legyőzte a Liverpoolt az angol bajnokság 36. fordulójának rangadóján és így még reménykedhet a nemzetközi kupaindulás …

Külföldi foci

Serie A: nyert a Milan és beérte a Napolit (videó)

2020.07.15. 21:35
Az AC Milan hátrányból fordítva 3-1-re győzött a Parma ellen és így pontszámban beérte a tabellán a Napolit az olasz bajnokságban.

Külföldi foci

Premier League: a Tottenham és a Manchester City is hozta a kötelezőt (videó)

2020.07.15. 20:55
A Manchester City, a Tottenham Hotspur is győzelemmel zárta a 36. fordulót az angol bajnokságban.

Külföldi foci

Labdarúgás: marad az öt csere a következő idényre is

2020.07.15. 16:50
Az IFAB, vagyis a labdarúgás szabályalkotó testülete a mai napon bejelentette, hogy a csapatoknak a következő idényben is lehetőségük lesz arra, hogy ötöt cseréljenek …

Külföldi foci

Premier League: július és október között lehet majd igazolni

2020.07.15. 14:35
A Premier League bejelentette, hogy a nyári átigazolási időszak július 27-én kezdődik és október 5-én zárul az angol élvonalban.

Külföldi foci

Bundesliga: végleg megvált világbajnok játékosától a Dortmund

2020.07.15. 13:30
A klub honlapjának tanúsága szerint Borussia Dortmund közös megegyezéssel felbontotta André Schürrle szerződését.

Külföldi foci

La Liga: a Real Madrid kéri a szurkolókat, hogy ne csoportosan ünnepeljenek

2020.07.15. 11:05
A spanyol bajnokságot vezető Real Madrid azt kéri a szurkolóitól, hogy a koronavírus-járvány miatt tekintsenek el a szokásos közös ünnepléstől, …

Külföldi foci

Serie A: átgázolt a Brescián az Atalanta - videó

2020.07.14. 23:45
A bergamói gárda kinyitotta a gólcsapokat és pazar játékkal tartotta otthon a három pontot a kiesőjelölt ellen.