Rövidpályás gyorskorcsolya: telt házra számítanak a debreceni Eb-n

MTI

A szervezők telt házra számítanak a január 24. és 26. között sorra kerülő debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

Fotó: MTI

"Elindult az esemény honlapja és a jegyértékesítés is" - számolt be a csütörtöki sajtótájékoztatón a kontinensviadallal kapcsolatos fejleményekről Váradi Orsolya a szervezőbizottság nevében. A belépőkkel kapcsolatban jelezte, bérleteket is lehet vásárolni, illetve létrehoztak olyan VIP-kategóriát is, amely bővített szolgáltatásokat tartalmaz és a kulisszák mögé is betekintést enged.

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke kijelentette, az idény fő versenye az Eb lesz, melyen telt ház várható, de a márciusi, szöuli világbajnokságot sem engedik el.

"Nyomassza a riválisokat, hogy Debrecenbe jönnek, ahol velünk kell megküzdeniük. Ez nem túlzott önbizalom, egyszerűen elsők akarunk lenni" - mondta a sportvezető, aki a Nemzeti Korcsolyázó Központot illetően újságírói kérdésre úgy válaszolt, nincs veszélyben a beruházás, mivel korábban zuglói polgármesterként maga Karácsony Gergely is támogatta, akit azóta Budapest főpolgármesterének választottak.

ánhidi Ákos csapatmenedzser a szezon első két, tengerentúli világkupaversenyéről úgy fogalmazott, nagyon örül a sok éremnek, de minden évben újra bele kell rázódni a versenyzésbe, és egy kisdöntős szereplést is nagyon nehéz elérni.

"A férfiaknál egyéniben két orosz, Szemjon Jelisztratov és a visszatérő Victor An lehet a legnagyobb riválisunk, de sérülései után a holland Sjinkie Knegt is újra edzésbe állt" - mondta az Eb-ről Bánhidi, aki hozzátette, nem ijednek meg senkitől.

Bánhidi arról is beszélt, hogy sokat erősödött a mezőny az előző szezonhoz képest, az oroszokon sokat lendített a hatszoros olimpiai bajnok An visszatérése, de a kínaiak is nagyon készülnek a 2022-es, pekingi olimpiára, ők szakembereket csábítanak el csak azért, hogy azok ne másoknál dolgozzanak.

"Annyit tudok mondani Annak, vagy annak, aki erősnek érzi magát, hogy az Eb-n találkozunk. A terhet meg lehet tanulni kezelni" - mondta az MTI kérdésére a nagyobb konkurenciáról Liu Shaolin Sándor, aki 500 méteren egyéni csúcsot döntött, egyúttal először került a bűvös 40 másodperc alá.

A váltóval hozzá hasonlóan olimpiai bajnok Burján Csaba ezt azzal egészítette ki, hogy az elmúlt két évinél lazább felkészülésük volt, ezért nem most vannak csúcsformában, mert az Eb-n szeretnék azt elérni.

A két távon is egyéni csúcsot elérő Jászapáti Petra a női csapatról úgy nyilatkozott, hogy egyéniben jó eredményeket értek el, de váltóban még össze kell szokniuk, mert az ausztrál születésű Lockett Deanna korábban nem versenyzett stafétában, míg Kónya Zsófia egyéves kihagyás, Sziliczei-Német Rebeka pedig sérülés után tért vissza. Azt bíztatónak nevezte, hogy 500 méteren ő, 1000 méteren pedig Lockett országos rekordot döntött.

Salt Lake Cityben Liu Shaolin ezüstérmet, míg öccse, Liu Shaoang, illetve Jászapáti bronzot nyert, majd múlt hétvégén Montrealban az 5000 méteres férfi váltó és Liu Shaolin 500 méteren győzöt

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/51995/pics/lead_800x600.jpg
Rövidpályás gyorskorcsolya,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Kajak-kenu vk: 15 éremmel zártak a magyarok

2020.09.27. 17:45
A leghosszabb távon, 5000 méteren a kenus Adolf Balázs és a kajakos Bodonyi Dóra révén két győzelmet arattak a hazai versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupán.

Egyéni sportok

Kajak-kenu vk: taroltak a magyar vegyespárosok

2020.09.27. 15:45
A szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapi, kora délutáni versenyszámaiban is örülhettünk magyar érmeknek.

Egyéni sportok

Súlyemelés: hullanak ki a csontvázak a szekrényből az IWF-nél

2020.09.27. 12:05
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség jelentése szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél 130 doppingmintát nemes egyszerűséggel nem vizsgáltak meg.

Egyéni sportok

Finndingi Eb: Berecz Zsombor Európa-bajnok!

2020.09.06. 15:30
Berecz Zsombor aranyérmet szerzett a lengyelországi Gdyniában rendezett vitorlázó finndingi Európa-bajnokságon.

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Egyéni sportok

Atlétika: babát vár Márton Anita

2020.08.13. 15:10
A kiváló dobóatléta és férje jövő februárra várják első gyermeküket.

Egyéni sportok

Atlétika: elhunyt Kulcsár Gergely háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító

2020.08.12. 19:10
A Magyar Atlétikai Szövetség tájékoztatása szerint 86 éves korában elhunyt Kulcsár Gergely, háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: elhunyt a kétszeres olimpiai bronzérmes Kassai-Farkas András

2020.08.12. 15:25
A Magyar Olimpiai Bizottság közleménye szerint hétfőn, 85 éves korában elhunyt Kassai-Farkas András, aki Farkas Imre néven szerzett bronzérmet 1956-ban …

Egyéni sportok

Csak 2026-ban lesz a következő ifjúsági olimpia

2020.07.15. 19:25
A szenegáli állam valamint a Nemezetközi Olimpiai Bizottság közös döntésének értelmében a 2022-re kiírt ifjúsági nyári olimpiát 2026-ra halasztották. A játékoknak ugyanúgy Dakar ad …

Egyéni sportok

Elhunyt Tass Olga, olimpiai bajnok tornász

2020.07.11. 11:20
91 éves korában elhunyt az 1956-os olimpián aranyérmet nyerő Tass Olga, közölte hivatalos oldalán a Magyar Olimpiai Bizottság.