Eb-selejtező: "Hűha"

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Szoboszlai Dominik lépett már pályára nagy stadionban, de a Puskás Aréna gyepére kilépni különleges érzés. Ő és nagy Ádám is értékelt.

Fotó: index.hu

„Úgy mentem föl a pályára, hogy hűha, meg le is úgy jöttem, hogy hűha, az 1–2-es vereség után sajnos. Nem ez az első nagy stadion, ahol játszottam, de az első Magyarországon, és az első olyan, hogy hatvanhétezer ember mögöttünk állt. Tényleg mindenkinek köszönjük, hogy kilátogatott és ilyen hangulatot alakított. Ezt a meccset gyorsan el kell felejteni, tanulni kell belőle, és keddre koncentrálni”

- mondta Szoboszlai.

Nagy Ádám örül annak, hogy felépült a sérüléséből.

„Kicsit nehezebb időszakot tudhatok a hátam mögött, nyilván egy sérülés soha nem jön jókor, de jelen helyzetben hatványozottan igaz volt, hiszen klubcsapatot váltottam és fontos mérkőzések voltak a válogatottban is, melyeken nem tudtam így a maximumot adni. Most nagyon örülök, hogy már egészségesen újra a pályán lehettem.”

A magyar válogatott kedd este lép pályára Walesben és ha győz, kijut a 2020-as Európa bajnokságra. Akkor sem kell viszont búsulni, hogyha ez nem sikerül, mivel a magyar válogatott a tegnapi eredményeknek köszönhetően legrosszabb esetben is pótselejtezőt vív. De persze reméljük, hogy erre nem kerül sor...

Eb-selejtezők: a pótselejtező már biztos a magyar válogatott esetében

A mai nap eredményeinek köszönhetően biztossá vállt, hogy Magyarország amennyiben nem jut ki egyeneságon a 2020-as Európa-bajnokságra, akkor jövőre pótselejtezőt játszhat. Magyarország egy évvel ezelőtt a második helyen zárta a Nemzetek Ligája C-divíziójának csoportját Finnország mögött. Válogatottunk az összesített rangsort tekintve a 31.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52044/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Nagy Ádám,Szoboszlai Dominik,Labdarúgó-válogatott,2020-as Európa-bajnoki-selejtező

További cikkek

Magyar foci

NB I: nem született gól a fővárosi rangadón

2019.12.14. 21:20
A Budapest Honvéd és az Újpest legutóbbi öt NB I-es mérkőzéséből négy is döntetlennel zárult.

Magyar foci

NB I: súlyos vereséget szenvedett Kaposváron a Debrecen

2019.12.14. 18:50
A somogyiak pontjaik kétharmadát a hajdúságiak ellen szerezték meg. Javított a Fehérvár, nyertek a kiesés elől menekülő csapatok.

Magyar foci

NB I: utoljára látunk magyar futballt a 2010-es években

2019.12.14. 11:10
Az már korábban eldőlt, hogy a Ferencváros telel az élen és a Kaposvár sereghajtóként, de akadnak érdekes párosítások az utolsó őszi fordulóban.

Külföldi foci

Európa-liga: nem jött össze a továbbjutás a Ferencvárosnak

2019.12.12. 22:55
Túlságosan későn egyenlített a magyar bajnok a Ludogorec otthonában az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában, így nem jutott az egyenes kieséses szakaszba.

Magyar foci

Seria A: olasz csapatok figyelik a Ferencváros játékosát

2019.12.12. 10:30
A sajtóhírek szerint négy élvonalbeli olasz csapat is figyeli a jelenleg a Ferencvárosnál kölcsönben játszó Olekszandr Zubkovot.

Magyar foci

Európa-liga: történelmet írhat Bulgáriában a Ferencváros

2019.12.11. 18:00
Szerhij Rebrov szerint fontos lesz, hogy a Ferencváros a győzelmi kényszer ellenére megtalálja a megfelelő egyensúlyt a védekezés és a támadás között a Ludogorec ellen.

Magyar foci

Megérkezett Bulgáriába a Ferencváros

2019.12.11. 16:50
Hatalmas lehetőség kapujában áll a magyar bajnok, ha legyőzi a Ludogorecet csütörtök este, bejut az Európa-liga egyenes kieséses szakaszába.

Magyar foci

Magyar Kupa: Dorogon ért véget a Debrecen kupaidénye

2019.12.11. 14:45
A labdarúgó másodosztályban szereplő Dorogi FC 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel győzte le az élvonalbeli hajdúságiakat. Az Újpest simán nyert a Vác ellen.

Magyar foci

NB II: visszavágott az MTK a Csákvárnak

2019.12.09. 21:05
Félgőzzel is simán nyert a fővárosi együttes a Csákvár ellen a Merkantil Bank Liga NB II 19. fordulójában.

Magyar foci

NB I: öngyilkos lett a DVSC egykori játékosa

2019.12.09. 17:30
A szabolcsfociinfo.hu értesülései szerint vasárnap öngyilkos lett Molnár Tamás. A 25 esztendős futballista legutóbbi klubja a Dombrád volt.