Davis-kupa: kisorsolták a magyarok ellenfelét

Szabó Bence

A madridi Davis-kupa sorsolásán eldőlt, a magyar tenisz válogatott jövő márciusban Belgiumot fogadja  a selejtezőben. 

A kiemelt belga csapattal tavaly februárban találkoztak a mieink Brüsszelben, így akkor eldőlt, hogy a egy évvel később Magyarország ad otthon a párharcnak. Az előző összecsapáson a jelenlegi világranglista 11. helyezett Goffin mindkét egyes meccsét megnyerte Fucsoviccsal, valamint Balázzsal szemben, ezt követően a harmadik belga győzelmet pedig Ruben Bemelmans húzta be. Az idei selejtezőben Fucsovics Márton és Balázs Attila nélkül felálló magyarok 5:0-ra kaptak ki Németországtól Frankfurtban, majd a budapesti osztályozó találkozón 3:2-re tudták felülmúlni az ukránokat.

A sorsolásról Köves Gábor szövetségi kapitány elmondta: sokkal rosszabb párosítást is kaphattunk volna, de a hazai pálya nagyon sokat jelent a válogatottnak. A mester hozzátette a belgák jó csapatot alkotnak, főleg ha Davis Goffin is játszik, de a magyarok helyzete ezek ellenére sem reménytelen. A selejtező összecsapásaira március 6. és március 7. között kerül sor, a győztes együttes pedig kvalifikálja magát a 18 csapatos madridi döntőbe. 

Címkék: Tenisz, Davis-kupa
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52237/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Davis-kupa

További cikkek

Egyéni sportok

Australian Open: Babos mérkőzését szerdára halasztották

2020.01.21. 14:40
Nem lép pályára kedden Babos Tímea az Australian Open női egyes versenyében a lengyel Iga Swiatek ellen.

Egyéni sportok

Australian Open: olasz rivális vár Fucsovicsra a következő körben

2020.01.21. 09:40
Az olasz Jannik Sinner lesz Fucsovics Márton ellenfele az Australian Open második fordulójában.

Csapatsportok

Olimpiai selejtezőért játszanak a kézisek, Eb-elődöntőért a női pólósok

2020.01.21. 07:30
A magyar férfi kézilabda-válogatott Svédország ellen kiharcolhatja az elődöntőt a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Budapesten a női …

Csapatsportok

Közvetítések: kézilabda és vízilabda Eb, de magyar érdekeltség nélkül

2020.01.20. 07:30
A mai napon láthatjuk a horvát, a spanyol és a német kézilabda-válogatottat és a görög valamint az orosz férfi vízilabdacsapatot is. A …

Egyéni sportok

Ausztrál Open: Fucsovics Márton bravúrgyőzelemmel kezdett!

2020.01.20. 04:30
Fucsovics Márton négyszettes küzdelemben legyőzte Denis Shapovalovot és így bejutott az év első Grand Slam-tornájának második fordulójába.

Egyéni sportok

Tenisz: Balázs Attila tornagyőztes Bangkokban

2020.01.18. 11:40
Balázs Attila három szettben legyőzte az orosz Aszlan Karacevet és így megnyerte a Bangkokban rendezett kemény pályás férfi challenger-tenisztornát.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a férfi vízilabdázók

2020.01.18. 07:25
A vízilabda Eb mellett négy topligából, a jégkorong Magyar Kupából és a Formula-E-ből is láthatunk közvetítéseket a mai nap során.

Egyéni sportok

Tenisz: Balázs Attila döntőt játszik Bangkokban

2020.01.17. 09:30
Balázs Attila háromszettes küzdelemben legyőzte az orosz Roman Szaffiulint, és így bejutott a Bangkokban rendezett tenisztorna döntőjébe.

Egyéni sportok

Australian Open: Fucsovics Shapovalovval, Babos Swiatekkel kezd

2020.01.16. 11:15
Fucsovics Márton a 13. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalovval, míg Babos Tímea a lengyel Iga Swiatekkel kezd az ausztrál nyílt teniszbajnokság főtábláján.

Csapatsportok

Az Év Sportolója Gála és vízilabda rangadó

2020.01.16. 07:30
Az Év Sportolója Gála 2019 és férfi vízilabda rangadó Spanyolország ellen a budapesti Eb-n a nap fénypontjai.