Davis-kupa: Nadal és Bautista is nyert, Spanyolország a végső győztes

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Mindkét teniszező két játszmában győzte le kanadai ellenfelét, így Spanyolország simán, 2-0-ra nyerte meg a Davis-kupa döntőjét.

Fotó: News.com.au

A 2018-as évben az elődöntőben a franciák ellen búcsúzó spanyolok az idei esztendőben sikerrel vették az összes eléjük gördülő akadályt, és hetedik kiemeltként eljutottak a döntőig. A fináléban aztán Kanadával kellett farkasszemet nézniük, akik Ausztrália és Oroszország legyőzésével jutottak be a végső küzdelembe.

A Felix Auger-Aliassime–Bautista összecsapással kezdődhetett meg a döntő. A két teniszező fej-fej mellett haladt egymás mellett, 4-4-ig öt olyan adogatást is játszottak, ahol valamelyik fél 40:0-ra nyert. A rövidítést aztán Roberto Agut-Bautista nyerte meg 7-3-ra, így előnybe kerültek a spanyolok. A második felvonásban aztán 3-0-ra vezetett már Bautista, amikor Auger-Aliassime 3-2-re zárkózott, viszont innen már befejezte amit elkezdett az európai teniszező, aki végül 6-3-ra a második játszmát is megnyerte.

Roberto Agut-Bautista győzelme azt jelentette Denis Shapovalov számára, hogy csak akkor tarthatja életben Kanada aranyérmes reményeit, ha legyőzi a világelső Rafael Nadalt. A spanyol azonban világelsőhöz méltóan 6-3-ra megnyerte az első játszmát, majd a második felvonásban már kicsit nehézkesebben, de végül rövidítésben 9-7-re nyert. Ennek köszönhetően Spanyolország 2-0-ra legyőzte Kanadát, így megnyerte a Davis-kupát.

Davis-kupa, döntő

Kanada–Spanyolország 0-2

Felix Auger-Aliassime (kanadai, ATP: 21.)–Robert Agut-Bautista (spanyol, ATP: 9.) 0-2 (6-7; 3-6)
Denis Shapovalov (kandai, ATP: 15.)–Rafael Nadal (spanyol, ATP: 1.) 0-2 (3-6, 6-7)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52256/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Rafael Nadal,Davis-kupa

További cikkek

Egyéni sportok

Australian Open: Babos mérkőzését szerdára halasztották

2020.01.21. 14:40
Nem lép pályára kedden Babos Tímea az Australian Open női egyes versenyében a lengyel Iga Swiatek ellen.

Egyéni sportok

Australian Open: olasz rivális vár Fucsovicsra a következő körben

2020.01.21. 09:40
Az olasz Jannik Sinner lesz Fucsovics Márton ellenfele az Australian Open második fordulójában.

Csapatsportok

Olimpiai selejtezőért játszanak a kézisek, Eb-elődöntőért a női pólósok

2020.01.21. 07:30
A magyar férfi kézilabda-válogatott Svédország ellen kiharcolhatja az elődöntőt a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. Budapesten a női …

Csapatsportok

Közvetítések: kézilabda és vízilabda Eb, de magyar érdekeltség nélkül

2020.01.20. 07:30
A mai napon láthatjuk a horvát, a spanyol és a német kézilabda-válogatottat és a görög valamint az orosz férfi vízilabdacsapatot is. A …

Egyéni sportok

Ausztrál Open: Fucsovics Márton bravúrgyőzelemmel kezdett!

2020.01.20. 04:30
Fucsovics Márton négyszettes küzdelemben legyőzte Denis Shapovalovot és így bejutott az év első Grand Slam-tornájának második fordulójába.

Egyéni sportok

Tenisz: Balázs Attila tornagyőztes Bangkokban

2020.01.18. 11:40
Balázs Attila három szettben legyőzte az orosz Aszlan Karacevet és így megnyerte a Bangkokban rendezett kemény pályás férfi challenger-tenisztornát.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a férfi vízilabdázók

2020.01.18. 07:25
A vízilabda Eb mellett négy topligából, a jégkorong Magyar Kupából és a Formula-E-ből is láthatunk közvetítéseket a mai nap során.

Egyéni sportok

Tenisz: Balázs Attila döntőt játszik Bangkokban

2020.01.17. 09:30
Balázs Attila háromszettes küzdelemben legyőzte az orosz Roman Szaffiulint, és így bejutott a Bangkokban rendezett tenisztorna döntőjébe.

Egyéni sportok

Australian Open: Fucsovics Shapovalovval, Babos Swiatekkel kezd

2020.01.16. 11:15
Fucsovics Márton a 13. helyen kiemelt kanadai Denis Shapovalovval, míg Babos Tímea a lengyel Iga Swiatekkel kezd az ausztrál nyílt teniszbajnokság főtábláján.

Csapatsportok

Az Év Sportolója Gála és vízilabda rangadó

2020.01.16. 07:30
Az Év Sportolója Gála 2019 és férfi vízilabda rangadó Spanyolország ellen a budapesti Eb-n a nap fénypontjai.