Atlétika: sürgetik a budapesti döntést

sportfaktor.hu

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke levélben fordult a budapesti rendezésről készült nemzetközi szerződést aláíró magyar felekhez, azaz a magyar szövetséghez (MASZ) és a magyar kormányhoz, amiben jelezte, november végéig választ vár a 2023-as világbajnoksággal kapcsolatban.

Az olimpiai bajnok egykori középtávfutó a MASZ holnapján közzétett levelében egyetért azzal, hogy Budapest demokratikusan megválasztott új vezetése kialakítsa álláspontját a vb rendezéséről, ugyanakkor hangsúlyozta, a kérdés nem tűr halasztást, a nemzetközi szövetségnek sürgősen tudnia kell, hogy az új főpolgármester és városvezetés támogatja-e a világbajnokságot.

"Ha bármilyen okból kifolyólag nem épül fel a központ - ami komoly következménnyel jár a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezésére -, haladéktalanul új házigazdát kell találnunk az eseménynek" - idézi Sebastian Coe-t a MASZ honlapja. A sportvezető azt is megjegyezte, hogy Magyarország már így is késedelemben van az atlétikai központ fejlesztésének megkezdésével.

Budapest tavaly kapta meg a 2023-as vb rendezésének jogát, jelenleg ugyanakkor még nem lehet tudni, hogy a főváros új vezetése hozzájárul-e a vb-hez szükséges stadion megépítéséhez. Karácsony Gergely főpolgármester a hónap elején, miután részt vett a kormányülésen, az atlétikai stadion építéséről és a világbajnokságról közölte: azt kérte a kormánytól, hogy a fővárosi önkormányzat részletesebben tudjon tájékozódni a beruházásokról, és a kabinet várja meg a közgyűlés november végi ülését. Múlt hétfőn a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) - konkrétumok nélkül - pozitívnak és előremutatónak értékelte a találkozót a főpolgármesterrel. 

Időközben Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztette a javaslatait arra nézve, hogy miként valósulhat meg Budapesten az atlétikai világbajnokság. A város vezetője 50 milliárdot kér az egészségügyre. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52266/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,atlétikai centrum

További cikkek

Egyéni sportok

Elhunyt a szabadtéri országos atlétikai bajnokság távolugrásának tavalyi ezüstérmese

2020.01.21. 15:15
Húszesztendős korában hunyt el Varga Péter, a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott távolugrója.

Egyéni sportok

Atlétika: megdőlt az utcai 10 km világrekordja

2020.01.12. 16:35
Rhonex Kipruto megdöntötte az utcai 10 km-es futás világrekordját, miután 26 perc 24 másodperccel győzött Valenciában.

Egyéni sportok

Atlétika: Krizsán Xénia nem indul a fedettpályás vb-n

2020.01.10. 16:55
Kihagyja a fedettpályás világbajnokságot, Krizsán Xénia, a legjobb magyar többpróbázó.

Egyéni sportok

Atlétika: már nincs akadálya a 2023-as budapesti vb megrendezésének

2019.12.31. 11:40
Mindenben megegyezettek a felek, így az utolsó akadály is elhárult. Budapest megrendezheti az atlétikai világbajnokságot.

Egyéni sportok

Usain Bolt avatta fel a tokiói Olimpiai Stadiont

2019.12.22. 09:30
Lassan az előkészületek hajrájába lép Tokió, a jövő nyári ötkarikás játékok házigazdája. Az olimpiai központi helyszínét a héten adták át.

Egyéni sportok

Atlétika: eldőlt, Budapest megrendezi a 2023-as világbajnokságot

2019.12.13. 11:45
A magyar kormány és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is támogatja a 2023-as világbajnokság megrendezését.

Egyéni sportok

Új fedett létesítményt kapott az MTK

2019.12.10. 16:15
Az MTK zuglói Lantos Mihály Sportközpontjában kedden délelőtt átadták a közel 1900 négyzetméteres új fedett atlétikai centrumot.

Egyéni sportok

Atlétika: Márton Anita és Halász Bence az év legjobbja

2019.11.29. 21:55
Márton Anitát és Halász Bencét választották az év magyar atlétájának a Magyar Atlétikai Szövetség díjátadóján, amelyen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár …

Egyéni sportok

Atlétika: Mo Farah visszatér a pályára és címvédésre tör

2019.11.29. 13:15
Mo Farah, négyszeres olimpiai bajnok brit futó hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér a pályaversenyzéshez és Tokióban harmadszor is meg akarja nyerni a 10 000 métert.

Egyéni sportok

Atlétika-vb: megváltoztatták a budapesti vb időpontját

2019.11.23. 22:10
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) megváltoztatta a 2023-ra tervezett budapesti világbajnokság időpontját.