Kerékpár: magyarok is indulhatnak a Giro d`Italián

Kecskés István
Kecskés István

Peák Barnabás után Valter Attila is World Tour-istállóban szerepelhet az országúti kerékpárosok 2020-as idényében, mivel a CCC felhívta a nagy csapatához.

A lengyel székhelyű együttes honlapjának hétfői bejelentése azt is jelenti, hogy a 21 éves kerekes a többi kiemelt viadalhoz hasonlóan akár a Giro d`Italián is rajthoz állhat, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezik jövőre.

"Valter Attilában óriási potenciál van, ezért megkapja a lehetőséget a CCC nagy csapatában, ahol tovább fejlődhet. Fiatal kora és tapasztalatlansága ellenére már megmutatta képességeit az U23-as korosztályban, így hisszük, hogy nagy karrier előtt áll" - mondta a magyar versenyzőről Jim Ochowicz csapatvezető, aki azt reméli, a döntéssel felgyorsítják fejlődését.

A sportvezető elmondta, kiváltképpen örülnek annak, hogy magyar versenyzőt is soraiban tudhat a csapat egy olyan különleges évben, mint amikor az olaszországi háromhetes viadal éppen Magyarországon veszi majd kezdetét.

"Természetesen az álmom vált valóra. Mindössze egyetlen szezon után a legnagyobbakhoz kerülni felettébb boldoggá és motiválttá tesz, mert azt jelenti, gyorsan megtettem a szükséges lépést a fejlődésemben" - mondta Valter, aki kiemelte: olyan versenyzőktől tanulhat csapattársként, mint az olimpiai bajnok belga Greg Van Avermaet, a tavaly Európa-bajnok, idén pedig világbajnoki ezüstérmes olasz Matteo Trentin, vagy éppen az orosz Ilnur Zakarin, aki 2017-ben harmadik lett a Vuelta a Espanán.

Valter idén azzal hívta fel magára a figyelmet a CCC Developmentnél, hogy a fiatalok Tourján, a Tour de l`Avenir elnevezésű viadalon szakaszt nyert, míg a fiatalok egynapos lombardiai körversenyén negyedik lett.

Amíg az elmúlt nyolc évben egyetlen magyar sem tekert a legmagasabb szinten, addig jövőre Valter a CCC, míg Peák a Mitchelton-Scott versenyzője lesz. Ezelőtt Szeghalmi Bálint 2011-ben a Lampre színeiben versenyzett a legjobbak között.

A jövő évi, 103. Giro d`Italia első három szakaszát rendezik Magyarországon május 9. és 11. között, mielőtt Olaszországban folytatja útját a mezőny. Az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra kerül sor. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52273/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Giro d` Italia

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: visszatér nyári álmából a Bajnokok Ligája

2020.08.07. 07:30
Dörzsölhetik a tenyerüket a topfutball rajongói, hosszú böjt után ismét képernyőn a legrangosabb európai kupáért folytatott csata.

Amerika

Közvetítések: főszerepben az NHL és az NBA

2020.08.03. 07:30
A hét első napján folytatódnak az amerikai major ligák küzdelmei, de lesz képernyőre kerül egy kis tenisz, a sznúker-vb és skót foci is.

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …

Egyéni sportok

Kerékpár: Szicíliából rajtol a Giro d`Italia Budapest helyett

2020.07.24. 14:45
Az eredeti tervek szerinti három magyarországi etap helyett egy szicíliai egyéni időfutamot illesztettek a 2020-as Giro d'Italia programjába.

Egyéni sportok

Tour de Hongrie: szigorú egészségügyi szabályok mellett rendezik meg a versenyt

2020.07.24. 10:40
Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője az M1 aktuális csatornán mondta el, hogy csak is a szigorú egészségügyi előírások …

Csapatsportok

Közvetítések: ez már tényleg a klasszikus hétvégi program

2020.07.18. 07:30
Futball, motorsport, Forma-1 s mi szem szájnak ingere - aki unatkozik szombaton a tévé előtt, az magára vessen.

Egyéni sportok

Kerékpár: óriási tömegbaleset egy magyarországi versenyen

2020.07.12. 17:10
A velo.hu Facebook-oldala szerint óriási tömegbukás történt az 1. Gella Kupán. A Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben nagyjából 50 versenyző keveredett bele a …

Egyéni sportok

Kerékpár: Chris Froome év végén otthagyja az Ineost!

2020.07.09. 15:15
Nem hosszabbítja meg az év végén lejáró szerződését az Ineossal, minden idők egyik legsikeresebb országúti kerékpárosa Chris Froome. A négyszeres Tour-győztes legenda az Israel …

Egyéni sportok

Szívrohamot kapott és meghalt egy fiatal belga kerékpáros

2020.07.05. 12:15
A 20 éves Niels de Vriendt életét vesztette azon a belgiumi kerékpárversenyen, amely az első volt az országban a koronavírus-járvány kitörése óta.

Egyéni sportok

Giro d`Italia: az olaszok felajánlották a Nagy Rajt rendezését 2021-re

2020.06.26. 15:05
Révész Máriusz úgy nyilatkozott, hogy az olasz szervezők felajánlották a 2021-es Giro d' Italia Nagy Rajtját jövő májusban Magyarországon rendezzék.