Giro d` Italia: Valter Attilát indítani akarja a csapata

MTI

A CCC csapata szeretné, ha Valter Attila rajthoz állna májusban a Giro d`Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezik.

Fotó: tourdehongrie.hu

Valter idén a CCC fiókcsapata, a Development Team színeiben harmadik lett összetettben a Tour de Hongrie-n, megnyerte a magyar időfutam-bajnokságot, majd a fiatalok Tourján, a Tour de l`Avenir elnevezésű viadalon szakaszt nyert, míg az idényt a korosztályos versenyzők egynapos lombardiai körversenyén zárta, ahol negyedik lett.

"Két éve a lehetetlen kategória lett volna egy World Tour-csapatban szereplés gondolata, azt hittem, csak a mesében van ilyen. Szuper évet húztam le a CCC Development Teamnél, amely segített, hogy bekerüljek a nagycsapatba, és továbbra is kettesével szeretném venni a lépcsőfokokat" - mondta a 21 éves versenyző pénteki sajtótájékoztatóján.

Leszögezte: "fontos és nagy lépés" volt felkerülni a World Tour-csapathoz, innen azonban még egy óriási lépés bekerülni az olasz körversenyen induló nyolcfős sorba.

"Nem teher számomra, ráadásul nemcsak az itthoni rajt miatt szeretnék bekerülni, noha ez sporttörténelmi lenne, hanem azért is, hogy hasznos tagja legyek az együttesnek, ezáltal tiszteljenek a társaim és az egész csapat. A legfontosabb, hogy lássa a vezetés: megállom a helyem, és gyorsan felveszem a World Tour-versenyek ritmusát" - fogalmazott Valter. Hozzátette: mivel még nem szerepelt a legmagasabb kategóriába tartozó viadalon a CCC-vel, a csapat nem jelentheti ki, hogy ott lesz a Girón. Azonban mindent megtesz azért, hogy erőben és emberileg is még előrébb lépjen, így azt mondhatja a CCC: készen áll.

Az MTI érdeklődésére Valter elmondta: mivel erősebb viadalokon fog szerepelni, versenynapjainak a száma csökken, ezáltal talán még az ideinél is több időt tölthet majd hazai felkészüléssel. Kitért rá: a következő hetekben két spanyolországi edzőtáborba utazik a csapattal.

Piotr Wadecki, a CCC sportigazgatója elárulta: lehetősége volt megtekinteni az első szakasz, a budapesti időfutam útvonalát, amely különleges és gyönyörű lesz.

Felidézte, már tavaly követte Valternek a szlovák körversenyen elért remek eredményeit, a fiatal magyar bringás pedig különösen akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor az egyik legkeményebb etapon harmadikként érkezett be a célba, és azonos idővel végzett a szakaszgyőztes Julian Alaphilippe-pel. A főszponzor CCC pedig már évek óta szerette volna, hogy legyen magyar kerékpáros a csapatban.

"Attila nagyon erős, az idei fejlődése igazán lenyűgöző, amikor pedig szakaszt nyert a Tour de l`Aveniren, tudtam, hogy helye van a csapatban" - mondta Wadecki.

Kérdésre kitért rá, a csapatok két-három héttel a rajt előtt jelentik be a Girón induló keretüket, ám a bő, 13-14 nevet tartalmazó lista már adott, ezen szerepel Valter Attila is a tavaly Európa-bajnok, idén pedig világbajnoki ezüstérmes olasz Matteo Trentinhez vagy éppen az orosz Ilnur Zakarinhoz hasonlóan, aki 2017-ben harmadik lett a Vuelta a Espanán.

"Most nem ígérhetem meg, hogy rajthoz fog állni az olasz körversenyen, de nagyon remélem, hogy így lesz. Azon fogunk dolgozni, hogy a lehető legjobb formába kerüljön, és olyan programot állítunk össze neki, amely előkészíti, hogy bekerüljön a nyolcas keretünkbe" - fogalmazott. A sportigazgató megemlítette, a CCC is tisztában van azzal, mekkora dolog lenne egy magyar kerékpárosnak részt vennie a Giro d`Italia magyarországi Nagy Rajtján.

Előretekintve elmondta: hisz benne, hogy Valter évek alatt az egyik legjobb hegyimenővé válhat. Megemlítette, a CCC az ugyancsak májusi Tour de Hongrie-n is szeretne részt venni.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, a GiroHungary2020 szervezőbizottságának elnöke leszögezte: először látogat a régióba a Giro.

"Élni szeretnénk ezzel a fantasztikus lehetőséggel. Sok híres kerékpáros, köztük a háromszoros világbajnok Peter Sagan is indul, de kellenek szerethető magyar versenyzők, és Valter Attila ilyen" - fejtette ki.

"Bízunk benne, hogy Attila ezt a nehéz terhet a vállára fogja venni. Nagy tehetség, ha jól sikerül a tavaszi felkészülése, reményeink szerint ott lesz majd a rajtnál. És talán néhány év múlva akár ezt a csodálatos trófeát is a magasba emelheti" - mutatott a Giro győztesét illető Trofeo Senza Finére.

Nagy Zsigmond, a Nemzeti Sportügynökség igazgatója kiemelte: a magyar emberek örömére szerveznek egy olyan eseményt, amely még soha nem volt Magyarországon, és bíznak benne, hogy Bodrogi László után hozzá tudják segíteni a magyar kerékpársportot egy újabb magyar Giro-indulóhoz.

Az elmúlt nyolc évben egyetlen magyar sem tekert a legmagasabb szinten, jövőre viszont Valter a CCC, míg Peák Barnabás a Mitchelton-Scott versenyzője lesz. Ezelőtt Szeghalmi Bálint 2011-ben a Lampre színeiben versenyzett a legjobbak között.

A jövő évi, 103. Giro d`Italia első három szakaszát rendezik Magyarországon május 9. és 11. között, mielőtt Olaszországban folytatja útját a mezőny. Az első etap egy 8,6 kilométeres budapesti időfutam lesz, majd Budapest-Győr és Székesfehérvár-Nagykanizsa szakaszokra kerül sor. Magyarországot korábban még egyik nagy háromhetes verseny sem érintette.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52357/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Giro d` Italia

További cikkek

Egyéni sportok

Kerékpársport: a kalóz aki mindent megnyert, majd mindent elveszített

2020.01.14. 15:45
Tegnap lett volna 50 éves minden idők egyik legnépszerűbb kerékpárosa Marco Pantani. Cikkünkben a tragikusan fiatalon elhunyt legendás versenyzőre …

Egyéni sportok

Tour de Hongrie: Kusztor Péter csapata is indul

2020.01.10. 17:55
A Kusztor Pétert foglalkoztató Novo Nordisk indul a Tour de Hongrie-n - számolt be pénteken az országúti kerékpáros körverseny honlapja.

Egyéni sportok

Giro d` Italia: Vincenzo Nibali is indul a versenyen

2020.01.10. 10:20
A Trek Segafredo hivatalosan is bejelentette, hogy a Magyarországról induló olasz körversenyen Vincenzo Nibali is rajthoz áll.

Egyéni sportok

Giro d` Italia: az Európa-bajnok is indul Budapesten

2020.01.03. 18:25
Az idén Budapesten rajtoló Giro d'Italia lesz az első háromhetes körversenye az időfutam Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Remco Evenepoelnak.

Egyéni sportok

Giro d` Italia: Simon Yates is Magyarországra érkezhet

2019.12.28. 21:45
A 2018-as Vuelta a Espanán győztes brit Simon Yates jelezte: indulni szeretne a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen, amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezik.

Csapatsportok

Tour de Hongrie: Peák Barnabással érkezik a Mitchelton-SCOTT

2019.12.25. 12:35
Peák Barnabással a soraiban indul a Tour de Hongrie-n a Mitchelton-SCOTT csapata.

Egyéni sportok

Tour de Hongrie: jövőre is indul Contador csapata

2019.12.23. 16:25
Jövőre is a Tour de Hongrie mezőnyének tagja lesz Alberto Contador csapata - számolt be hétfőn az országúti kerékpáros körverseny honlapja.

Egyéni sportok

Kerékpár: Valter Attila az év országúti versenyzője Magyarországon

2019.12.21. 21:25
Valter Attila vehette át a felnőttek között az év legjobb magyar férfi országúti kerékpárosának járó elismerést a magyar szövetség (MKSZ) szombati …

Egyéni sportok

Tour de Hongrie: újabb sztárcsapat csatlakozik

2019.12.12. 12:55
Legutóbb a TREK-Segafredo gárdája, most pedig a Gazprom-RusVelo csatlakozott a magyar versenyhez.

Egyéni sportok

Kerékpár: magyarok is indulhatnak a Giro d`Italián

2019.11.25. 21:45
Peák Barnabás után Valter Attila is World Tour-istállóban szerepelhet az országúti kerékpárosok 2020-as idényében, mivel a CCC felhívta a nagy csapatához.