NBA: tovább menetel a Los Angeles Lakers, botlott a Clippers

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Tükörsimán, 125-103-ra legyőzte a Washington Wizardsot a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabdaliga pénteki játéknapján.

Fotó: Bullets Forever

Los Angeles Lakers–Washington Wizards 125-103

A már kilenc meccse veretlen Los Angeles Lakers a keleti konferencia tizedik helyén álló Washington Wizardsot fogadta. A vendégek ennek ellenére nagyon jól kezdték az összecsapást, hiszen 15-4-re is el tudtak húzni, azonban ezután valami megtört, és az első negyed végére már 37-23-ra ment a házigazda. A folytatásban aztán nem tudta megtalálni a Lakers gyenge pontját a Wizards csak az utolsó felvonásban, viszont ekkor már késő volt, így 125-103-ra diadalmaskodott a Los Angeles-ig csapat.

San Antonio Spurs–Los Angeles Clippers 107-97

Szoros első félidőt követően győzte le könnyedén a San Antonio Spurs a Los Angeles Clipperst. Az esélyesebb vendégek igaz már nyolc ponttal is mentek az első 12 percben, de a félidőre aztán egyenlíteni tudott a Spurs, így 53-53-al vonulhattak a nagyszünetre a felek. A fordulás után aztán még fej-fej mellett haladtak a csapatok, egészen 66-64-ig, amikor a hazaiak 11 ponttal húztak el. Végül az utolsó felvonásban volt, hogy 19 ponttal is vezetett a San Antonio Spurs, de végül a Clippersnek sikerült kozmetikáznia, így csak 107-97-re kapott ki hét mérkőzés után ismét.

Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 110-119

Magabiztos első félidőt követően emelte fel a szurkolók vérnyomását a Milwaukee Bucks a Cleveland Cavaliers otthonában. A keleti konferencia éllovasa az első félidő végére már 20 ponttal vezetett, viszont a hazaiak a harmadik negyedben 10 pontra zárkóztak. Végül az utolsó 12 percben három pontra is zárkózott például 105-102-nél, vagy éppen 107-104-nél a házigazda együttes, de a Milwaukee így is győzni tudott 119-110-re.

Orlando Magic–Toronto Raptors 83-90

Kevés pontot hozó mérkőzésen sikerült hétpontos győzelmet aratnia a Toronto Raptorsnak az Orlando Magic otthonában. A címvédő az első félidőben nem találta önmagát, hiszen a hazaiak hét ponttal elhúztak, viszont a harmadik negyedben megtáltosodtak, és megfordították az állást. Végül az utolsó felvonás elején feljött egy pontra az Orlando, de 90-83-ra a Toronto tudott diadalmaskodni. Érdekesség, hogy a vendégek 90 pontjából 33-at Norman Powell szerzett.

Miami Heat–Golden State Warriors 122-105

A Chicago Bulls elleni győzelme után egy újabb vereségbe szaladt bele a Golden State Warriors ezúttal a Miami Heat otthonában. A hazaiak már az első negyedben 20 pontos előnyre tettek szert, viszont a félidő végére a vezetés 13 pontosra apadt. Végül minimális különbséggel, de a második félidőt is megnyerte a Heat, így 122-105-re legyőzte a Golden State Warriorst.

Eredmények:

Detroit Pistons–Charlotte Hornets 107-110
Orlando Magic–Toronto Raptors 83-90
Cleveland Cavaliers–Milwaukee Bucks 110-119
New York Knicks–Philadelphia 76ers 95-101
Indiana Pacers–Atlanta Hawks 105-104 – hosszabbítás után
Memphis Grizzlies–Utah Jazz 94-103
Miami Heat–Golden State Warriors 122-105
Oklahoma City Thunder–New Orleans Pelicans 109-104
San Antonio Spurs–Los Angeles Clippers 107-94
Phoenix Suns–Dallas Mavericks 113-120
Portland Trail Blazers–Chicago Bulls 107-103
Los Angeles Lakers–Washington Wizards 125-103

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52368/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: közel négy évtized után labdát vált a sorozat

2020.05.14. 14:30
38 év után vált labdát az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, amelynek játékszerét eddig a Spalding gyártotta.

Amerika

NBA: ütköznek az álláspontok, a szupersztárok folytatnák a bajnokságot

2020.05.13. 11:50
A márciusban felfüggesztett észak-amerikai profi kosárlabda-liga küzdelmeinek folytatására még jócskán várni kell, de a játékosok egyértelműen …

Amerika

NBA: a Lakers-legenda szerint nem kellene folytatni a szezont

2020.05.11. 10:00
Shaquille O'Neal szerint a szurkolók és a játékosok biztonsága is előrébb való, mint az, hogy bajnokot hirdessenek az NBA idei kiírásában.

Amerika

NBA: Kevin Durant biztosan nem lép pályára a szezonban

2020.05.11. 08:05
Kevin Durant akkor sem fog pályára lépni az NBA 2019/20-as idényében, hogyha a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett szezont folytatják.

Csapatsportok

Kosárlabda: júniusban állhat edzésbe a 3x3-as válogatott

2020.05.06. 17:05
A tokiói kvótára még jó eséllyel pályázó, világbajnoki ezüstérmes magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott júniusban háromhetes edzőtáborba vonul.

Csapatsportok

Kosárlabda: döntött a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség a nemzetközi indulókról

2020.05.04. 16:40
Az MKOSZ az elmúlt három szezon teljesítménye alapján osztotta ki az indulási jogokat.

Csapatsportok

Kosárlabda: a riválistól igazolt a Szekszárd

2020.05.04. 08:45
Az Atomerőmű KSC Szekszárd bejelentette, hogy visszatér a csapathoz a válogatott játékosa Zele Dorina.

Amerika

NBA: az egyik tulajdonos szerint márciusig nem lesznek nézők

2020.05.02. 13:10
Egy neve elhallgatását kérő klubtulajdonos úgy nyilatkozott az ESPN-nek, hogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy márciusig nem fognak nézők előtt mérkőzést rendezni.

Amerika

Az Egyesült Államokban egyelőre nem tér vissza a profi sport

2020.04.29. 13:30
Donald Trump amerikai elnök egészségügyi tanácsadója szerint még messze vannak attól, hogy a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett bajnokságok újraindulhassanak az …

Csapatsportok

Kosárlabda: komoly nevek a Győr női csapatának élén

2020.04.29. 11:00
A magyar válogatott korábbi kiválósága, Iványi Dalma veszi át az UNI Győr - MÉLY-ÚT csapatának vezetését. Székely Norbert szövetségi kapitány is csatlakozik a Rába-partiak …