Forma-1: Hamilton a szezonzárót is megnyerte

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Lewis Hamilton győzelmével zárult a 2019-es év utolsó futama, az Abu Dhabi Nagydíj. A Mercedes világbajnoka mögött Max Verstappen és Charles Leclerc ért célba. 

Fotó: https://twitter.com/F1

Lewis Hamilton rajtolhatott az élről a 2019-es év utolsó futamán, a világbajnok mögül Max Verstappen, Charles Leclerc és Sebastian Vettel vágott neki az Abu Dhabi Nagydíjnak. Mivel Valtteri Bottas autójában motort kellett cserélni, így a finn csak a mezőny végéről startolhatott. 

A rajtot követően Leclerc megelőzte Verstappent, akit Vettel is elkezdett támadni. Hátrébb Pierre Gasly veszítette el az első szárnyát miután Lance Stroll meglökte őt és nekiment Sergio Pereznek. A verseny elején nem lehetett technikai okok miatt használni a DRS-t, így nehezebb volt a pozícióért támadó pilóták dolga. 

Bottas közben folyamatosan tört előre és a kilencedik körben már a legjobb 10-ben volt. Elől Hamilton folyamatosan növelte előnyét, mielőtt a Ferrarik kijöttek volna kemény gumikért, a brit világbajnok már hat másodperccel állt jobban. Sebastian Vettel kiállását ráadásul a szerelők el is rontották és csdak a nyolcadik helyre jött vissza. 

Nico Hülkenberg némileg feltartotta Bottast, Vettelt és Alexander Albont is, ám a 18. körtől újra lehetett a DRS-t használni és a finn rögtön el is ment a Renault pilótája mellett. 

Verstappen a 25. körben jött ki friss abroncsokért, majd egy körrel később Hamilton is kereket cserélt, de így is tíz másodperccel vezetett. Charles Leclerc-nek volt ugyan még egy cseréje, de Verstappen hamar elkezdett zárkózni rá, annak ellenére, hogy a Red Bull versenyzője motorproblémákra panaszkodott. Az előzésre végül a 32. percben került sor, a holland esélyt sem hagyott riválisának a manővernél. 

A 40. körben kijött mindkét Ferrari, Leclerc lágy keveréken a harmadik helyre állt vissza, míg a közepes abroncsokat kapó Vettel a hatodik helyen jött vissza a pályára. 

Az utolsó körökben Carlos Sainz produkálta a show-t, a spanyol pilótát kihozták friss gumikért és a 14. pozícióból folyamatosan előzgette ellenfeleit. Közben Lance Stroll futama idő előtt véget ért egy technikai probléma miatt. 

Lewis Hamilton végül senkitől sem zavartatva nyerte meg a versenyt idei 11. győzelmét aratva. A hatszoros világbajnok mögött Max Verstappen és Charles Leclerc végzett. A monacóira a hajrában már zárkózott az utolsó helyről induló Valtteri Bottas, is zárkózott, ám számára ezúttal a negyedik hely jutott. Sebastian Vettel az utolsó körökben megelőzte Alexander Albont és így ötödik helyen zárta az idényt. A thai pilóta mögött Sergio Perez és Lando Norris végzett, míg a legjobb 10-be Danyiil Kvjat és Carlos Sainz fért be. 

A pályafutása utolsó F1-es versenyét teljesítő Nico Hülkenberg a 12. helyen végzett, míg a sorozatból szintén távozó Robert Kubica a 19. pozícióban ért célba. 

Végeredmény:

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52405/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Lewis Hamilton,Max Verstappen,Valtteri Bottas,Autósport,Charles Leclerc

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Silverstoneban csak az biztos, hogy semmi sem biztos

2020.05.26. 17:20
A legfrissebb sajtóhírek szerint maga Boris Johnson brit miniszterelnök is kész segíteni a Forma-1-et abban, hogy verseny(eke)t rendezzen Silverstone-ban.

Autó-motor

Forma-1: nézők nélkül az Osztrák Nagydíj

2020.05.26. 09:15
A Speed Week a legutóbbi cikkében arról számolt be, hogy megszületett a döntés, ami azt jelenti, ha lesz Osztrák Nagydíj július 5-én, és egy héttel később is a Red Bull Ringen, akkor az eseményt …

Autó-motor

Nascar: Brad Keselowski nyerte a történelem leghosszabb versenyét (videó)

2020.05.25. 13:20
Brad Keselowski győzelmével zárult a Charlotte-ban rendezett 600 mérföldes Nascar-futam, összetettben továbbra is Kevin Harvick vezet.

Autó-motor

Forma-1: már idén bemutatkozhat Mick Schumacher?

2020.05.25. 09:25
A koronavírus-járvány alaposan betett a száguldó cirkusznak, így a Forma-1 háza táján manapság nagyon sok idő jut a pletykákra.

Autó-motor

Forma-1: Monacóban is nyert George Russell

2020.05.24. 20:50
A sok ütközéssel, büntetéssel és látványos csatákkal tarkított virtuális Monacói Nagydíjon a Williams pilótája végzett az első helyen.

Autó-motor

Forma-1: elfogadták a költséghatár ütemezését

2020.05.23. 13:15
A BBC és a motorsport.com is több forrásra hivatkozva tényként számolt be arról, hogy a csapatok elfogadták a korábban napvilágra kerülő költségvetési tervezetet.

Autó-motor

Forma-1: Bottas nyitja meg az utat Vettelnek a Mercedeshez?

2020.05.21. 19:45
Sajtóhírek szerint tárgyalásokat folytat a Renault-val Valtteri Bottas, a világbajnoki címvédő Mercedes pilótája egy esetleges 2021-es csapatváltásról.

Autó-motor

Nascar: Denny Hamlin győzött az eső miatt megszakított futamon

2020.05.21. 12:45
Denny Hamlin győzelmével ért véget a Darlingtonban rendezett Toyota 500 elnevezésű Nascar-verseny, amelyet az eleredő eső miatt nem tudtak teljes egészében lefutni.

Autó-motor

Forma-1: a Mercedes nem tárgyal Vettel szerződtetéséről

2020.05.20. 16:15
Toto Wolff, a világbajnoki címvédő Forma-1-es Mercedes csapatfőnöke egyelőre kizárta annak a lehetőségét, hogy a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettellel folytassanak …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton szerint a kényszerszünetben "berozsdásodtak" a versenyzők

2020.05.20. 13:25
A hatszoros világbajnok és címvédő Lewis Hamilton szerint a Forma-1-es versenyzők mindannyian "berozsdásodtak" a több …