Vívás: Fair Play-díjat kapott a magyar férfi kardválogatott

MTI

Az emlékezetes budapesti világbajnoki döntő - a dél-koreaiaktól elszenvedett egytusos vereség - után tett sportszerű nyilatkozatáért fair play díjat vehetett át a magyar férfi kardcsapat a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) lausanne-i gáláján.

Fotó: MTI

A júliusi vb-n  a férfi kardcsapatok fináléjában az ázsiaiak 45-44-re győztek - ezzel sorozatban harmadszor lettek világbajnokok -, de az összecsapáson több vitatott ítélet született, a döntő után a bírói testület fel is mentette a vb-re vonatkozóan a további munkavégzés alól a közreműködő zsűripárost.

A hazai szövetség honlapja felidézte, hogy a döntőt követő sajtótájékoztatón az újságírók bíráskodással kapcsolatos kérdést is feltettek, amire a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron így reagált:  "Természetesen voltak kétes találatok, de nem emiatt kaptunk ki, nem szeretnénk erre fogni a vereséget". Ezután csapattársaihoz fordult, és kérdésére Szatmári András, Decsi Tamás és Gémesi Csanád is megerősítette ugyanezt.

A FIE illetékesei már akkor jelezték, hogy sportszerűnek tartják a nyilatkozatot, és a csapat tagjai utóbb meghívót kaptak a közgyűlést követő gálavacsorára, ahol Aliser Uszmanovtól, a nemzetközi szövetség elnökétől vehették át a fair play díjat.

Ugyancsak díjazott lett a világranglista élén végző - Andrásfi Tibor, Bende Bence, Koch Máté, Nagy Dávid alkotta - junior világbajnok férfi párbajtőrcsapat. Ezt az elismerést Csampa Zsolt, a magyar szövetség elnöke vett át.

Címkék: vívás, fair play
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52399/pics/lead_800x600.jpg
vívás,fair play

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: Szilágyi Áron szakosztályelnök lesz a Vasasnál

2020.09.14. 13:15
Szilágyi Áron a versenyzés mellett a Vasas vívószakosztályának elnökeként is tevékenykedik a jövőben.

Egyéni sportok

A férfi párbajtőr-válogatott négy tagja is koronavírusos

2020.09.03. 12:25
A magyar férfi párbajtőr-válogatott négy tagja megfertőződött a koronavírussal.

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Egyéni sportok

Elhunyt a négyszeres vb-ezüstérmes tőrvívó Kamuti László

2020.08.27. 13:50
Nyolcvanéves korában elhunyt Kamuti László csapatban négyszeres világbajnoki ezüstérmes tőrvívó.

Egyéni sportok

Vívás: továbbra is Csampa Zsolt a hazai szövetség elnöke

2020.07.18. 14:25
A Magyar Vívószövetség hivatalos oldalán jelentette be, hogy ismét Csampa Zsoltot választották meg a szervezet elnökének 93 szavazattal 51 ellenében.

Egyéni sportok

Vívás: 100 éve született Kárpáti Rudolf

2020.07.17. 10:30
Száz éve, 1920. július 17-én született Kárpáti Rudolf hatszoros olimpiai és hétszeres világbajnok kardvívó, sportvezető.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Egyéni sportok

Vívás: elhunyt Marót Péter világbajnok kardívó

2020.06.07. 19:40
Súlyos betegséget követően 75 éves korában elhunyt Marót Péter világbajnok, olimpiai ezüstérmes kardvívó.

Egyéni sportok

Vívás: Siklósi Gergely katona lesz

2020.06.07. 19:25
A világbajnok párbajtőrvívó Siklósi Gergely hétfőtől részt vesz az öt héten keresztül tartó kötelező katonai alapkiképzésen.

Egyéni sportok

Egy generáció, amelynek tönkretették az olimpiai álmait

2020.06.06. 15:10
Olimpiai bajnokainkról szóló sorozatunk folytatása előtt azoknak a magyar sportolóknak az eredményeit idézzük fel, akik a Los Angeles-i ötkarikás játékok helyett a Barátság …