Bundesliga: Szalai Ádám góljával nyert a Mainz

Balázs Dávid
Balázs Dávid

A szünetben még vezetett a vendég Frankfurt, ám a félidő előtt megfogyatkoztak, amit ki is használt a Mainz. A győzelmet érő találatot pedig Szalai Ádám vitte be.

Fotó: sbnation.com

Az első félidőben többet próbálkoztak a vendégek és a félidő hajrájában Hinteregger révén egy erősen potya ízű góllal meg is szerezték a vezetést. Ám pár perccel később egy kiugratást követően Kohr felrúgta a gólhelyzetben lévő mainzi csatárt, amiért kiállította a játékvezető.

A fordulás után bekeményített a hazai gárda és egy megpattanó labdának köszönhetően gyorsan kiegyenlítettek. A 69. percben aztán Szalai Ádám parádésan fordult le védőjéről az öt és felesen belül, onnan pedig már könnyű dolga volt és a kapuba talált.

Több gól már nem esett a mérkőzésen, így Szalai Ádám góljával tartotta otthon a három pontot a Mainz.

Bundesliga, 13. forduló

Eredmény:

Mainz–Frankfurt 2–1 (Onisiwo 50., Szalai 69., illetve Hinteregger 33.)

A forduló további eredményei

Wolfsburg–Werder Bremen 2–3 (Weghorst 36., William 73., illetve Rashica 13., 83. – az elsőt 11-esből, Bittencourt 39.)
Borussia Mönchengladbach–Freiburg 4–2 (Thuram 3., Embolo 46., 71., Herrmann 51., illetve Schmid 6., Höler 58.)
Bayern München–Bayer Leverkusen 1–2 (T. Müller 34., illetve Bailey 10., 35.)
Hertha BSC–Borussia Dortmund 1–2 (Darida 34., illetve Sancho 15., T. Hazard 17.)
Hoffenheim–Fortuna Düsseldorf 1–1 (Kramaric 6., illetve Hennings 88.)
1. FC Köln–Augsburg 1–1 (J. Córdoba 86., illetve Niederlechner 43.)
Paderborn–RB Leipzig 2–3 (Mamba 62., Gjasula 73., illetve Schick 3., Sabitzer 4., Werner 26.)
Schalke 04–Union Berlin 2–1 (Raman 23., Serdar 86., illetve Ingvartsen 36. – 11-esből)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52449/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Szalai Ádám,Mainz

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: küzdős mérkőzésen győzött a Real Madrid (videó)

2019.11.30. 15:10
Nehezen, de végül 2-1-re legyőzte a Deportivo Alavést a Real Madrid a spanyol élvonal 15. fordulójában.

Külföldi foci

Közvetítések: megkezdődik a női kézilabda-világbajnokság

2019.11.30. 07:30
A magyar válogatott is megkezdi szereplését a női kézilabda-világbajnokságon Kazahsztán ellen, míg a Szeged férfi kézilabda csapata a PDP Zagrebet fogadja a Bajnokok …

Külföldi foci

Ligue 1: a hónap potyája is kellett a Marseille győzelméhez (videó)

2019.11.29. 23:10
A Marseille 2-1-re győzött a Brest ellen a francia bajnokság 15. fordulójának nyitómérkőzésén. A hazaiak vezetőgólja egy egészen hihetetlen jelenetsor után …

Külföldi foci

Bundesliga: a hajrában döntött a Schalke (videó)

2019.11.29. 22:40
A Schalke 04 egy az utolsó percekben esett gólnak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az Union Berlint a német bajnokság 13. fordulójában.

Külföldi foci

Premier League: bővítik a Liverpool stadionját

2019.11.29. 20:00
Némileg átépítik az angol listavezető és BL-címvédő Liverpool stadionját az Anfield Road-on. Az új komplexumban 7000-el több drukker foglalhat majd helyet.

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt a korábbi ausztrál szövetségi kapitány

2019.11.29. 16:00
Hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Pim Verbeek, az ausztrál válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

Külföldi foci

Premier League: idén már nem játszik a Liverpool alapembere

2019.11.29. 14:35
A Liverpool hivatalos közleményben jelentette be, hogy a brazil középpályás Fabinho már nem léphet pályára a 2019-es évben sérülés miatt.

Külföldi foci

Premier League: az Arsenal kirúgta Emeryt - hivatalos

2019.11.29. 11:20
Az Arsenal hivatalos közleményben jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Unai Emery menedzserrel.

Külföldi foci

Premier League: még ma meneszthetik Emeryt

2019.11.29. 08:35
Egybehangzó spanyol és angol sajtóértesülések szerint az Arsenal még a mai napon felbonthatja a menedzser Unai Emery szerződését.

Autó-motor

Közvetítések: kezdődik az év utolsó F1-es hétvégje

2019.11.29. 07:30
A Forma-1-es szabadedzések meleltt láthatunk mérkőzést a német, a francia és a spanyol bajnokságból is.