Bundesliga: Szalai Ádám góljával nyert a Mainz

Balázs Dávid
Balázs Dávid

A szünetben még vezetett a vendég Frankfurt, ám a félidő előtt megfogyatkoztak, amit ki is használt a Mainz. A győzelmet érő találatot pedig Szalai Ádám vitte be.

Fotó: sbnation.com

Az első félidőben többet próbálkoztak a vendégek és a félidő hajrájában Hinteregger révén egy erősen potya ízű góllal meg is szerezték a vezetést. Ám pár perccel később egy kiugratást követően Kohr felrúgta a gólhelyzetben lévő mainzi csatárt, amiért kiállította a játékvezető.

A fordulás után bekeményített a hazai gárda és egy megpattanó labdának köszönhetően gyorsan kiegyenlítettek. A 69. percben aztán Szalai Ádám parádésan fordult le védőjéről az öt és felesen belül, onnan pedig már könnyű dolga volt és a kapuba talált.

Több gól már nem esett a mérkőzésen, így Szalai Ádám góljával tartotta otthon a három pontot a Mainz.

Bundesliga, 13. forduló

Eredmény:

Mainz–Frankfurt 2–1 (Onisiwo 50., Szalai 69., illetve Hinteregger 33.)

A forduló további eredményei

Wolfsburg–Werder Bremen 2–3 (Weghorst 36., William 73., illetve Rashica 13., 83. – az elsőt 11-esből, Bittencourt 39.)
Borussia Mönchengladbach–Freiburg 4–2 (Thuram 3., Embolo 46., 71., Herrmann 51., illetve Schmid 6., Höler 58.)
Bayern München–Bayer Leverkusen 1–2 (T. Müller 34., illetve Bailey 10., 35.)
Hertha BSC–Borussia Dortmund 1–2 (Darida 34., illetve Sancho 15., T. Hazard 17.)
Hoffenheim–Fortuna Düsseldorf 1–1 (Kramaric 6., illetve Hennings 88.)
1. FC Köln–Augsburg 1–1 (J. Córdoba 86., illetve Niederlechner 43.)
Paderborn–RB Leipzig 2–3 (Mamba 62., Gjasula 73., illetve Schick 3., Sabitzer 4., Werner 26.)
Schalke 04–Union Berlin 2–1 (Raman 23., Serdar 86., illetve Ingvartsen 36. – 11-esből)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52449/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bundesliga,Szalai Ádám,Mainz

További cikkek

Külföldi foci

Élő tévéközvetítések: Vidi-Fradi, Barca-Atletico, Bayern-Hertha

2016.09.21. 08:00
A felsorolt három rangadón kívül még számos jó mérkőzést közvetítenek, többek között az angol ligakupa, a Ligue 1, a La Liga és a Serie A összecsapásai …

Külföldi foci

Bundesliga: újra lecsapott a Dortmund (videó)

2016.09.20. 21:35
Elképesztő formába lendült a sárga-fekete együttes, ennek kedden a Wolfsburg látta kárát.

Külföldi foci

Yaya Touré lemondta a válogatottságot

2016.09.20. 19:00
A Manchester City középpályása, Yaya Touré lemondta további szereplését az elefántcsontparti válogatottban.

Külföldi foci

Nem hétköznapi meccsek a topligákban

2016.09.20. 11:30
Kedden és szerdán pályára lépnek az angol, a német, az olasz és a spanyol bajnokság csapata is. Íme a program.

Külföldi foci

Élő tévéközvetítések: pályán a Dortmund, a Sevilla, a Milan és a Chelsea is

2016.09.20. 06:55
Hétközi fordulót rendeznek az európai bajnokságaiban, így a magyarban is.

Külföldi foci

18 csapatosra csökkenhet a Serie A

2016.09.19. 20:50
20-ról 18-ra csökkenthetik az olasz labdarúgó élvonal csapatainak számát, annak érdekében, hogy fel tudják venni a versenyt angol, spanyol, illetve német együttesekkel.

Külföldi foci

Kiszivárgott a 2017/18-as Barca mez terve

2016.09.19. 17:30
Minden bizonnyal így fog kinézni a Barcelona következő szezonbeli mezének az alapja, erre természetesen majd még rájönnek a szponzorok.

Külföldi foci

Huszti sérülten is végigjátszott a Leverkusen ellen

2016.09.19. 16:00
Az Eintracht Frankfurt magyar középpályásanak játéka így kérdéses a Bundesliga következő, hétközi fordulójában.

Külföldi foci

Kirúgták az edzőt

2016.09.19. 09:45
Újabb vereséget szenvedett a lengyel bajnokságban a címvédő Legia, s ez az edző állásába került.

Külföldi foci

Bundesliga: menetel a Hertha

2016.09.18. 20:30
Továbbra is száz százalékos teljesítmény nyújt Dárdai Pál csapata.