Seria A: hét gólt hozott a forduló zárómérkőzése

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Hiába vezettek a vendégek két góllal is, két percen belül kiegyenlítettek a hazaiak, végül pedig fordítottak. 4-3 lett a vége.

Fotó: calciomercato.com

Sokáig kellett várni az első gólra, de az meghozta a többit is. Quagliarella büntetőjével előnybe került a Sampdoria az első félidő végén, melyet a második játékrész elején gyorsan megdupláztak. Nainggolan szépíteni tudott a 69. percben, de egy perccel később Quagliarella ismét kettőre növelte a vendégek előnyét. De nem ő volt az egyetlen duplázója a mérkőzésnek, Joao Pedro ráadásul két percen belül talált be kétszer is, így a hajrára 3-3-as döntetlennel vonulhattak a csapatok. A hosszabbítás 96. percében jött a győztes találat Cagliari oldalról, még pedig attól a Cerritől, aki három perccel korábban állt be.

Drámai mérkőzésen végül kiharcolta a győzelmet a hazai csapat, amivel Bajnokok Ligáját érő helyre kerültek a tabellán. Sikerüket elsősorban a második félidei helyzetkihasználásuknak köszönhetik, ugyanis a hét második játékrészben eleresztett lövésükből öt kaput talált, melyből négy gólt lett.

Seria A, 14. forduló

Eredmény:

Cagliari–Sampdoria 4–3 (Nainggolan 69., Joao Pedro 74., 76., Cerri 96., illetve Quagliarella 38., 70. – az elsőt 11-esből, G. Ramírez 52.)

A forduló további eredményei

Hellas Verona-AS Roma 1-3 (Faraoni 21., illetve Kluivert 17., Perotti 45. - tizenegyesből, Mhtarjan 90+2.)
Napoli–Bologna 1–2 (Llorente 41., illetve Skov Olsen 58., Sansone 80.)
Internazionale–SPAL 2–1 (Lautaro Martínez 16., 41., illetve Valoti 50.)
Lazio–Udinese 3–0 (Immobile 9., 36. – az elsőt 11-esből, Luis Alberto 46. – 11-esből)
Parma–Milan 0–1 (Theo Hernández 89.)
Juventus–Sassuolo 2–2 (Bonucci 21., C. Ronaldo 62. – 11-esből., illetve Boga 23., Caputo 47.)
Fiorentina–Lecce 0–1 (La Mantia 49.)
Brescia–Atalanta 0–3 (Pasalic 26., 61., Ilicic 92.)
Genoa–Torino 0–1 (Bremer 77.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52450/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A

További cikkek

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Pátkai váltja Gazdagot a magyar keretben

2020.08.29. 16:05
Gazdag Dániel helyett Pátkai Mátét hívta be a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Marco Rossi szövetségi kapitány.

Külföldi foci

Premier League: spanyol csatárral erősített a Leeds United

2020.08.29. 11:50
Hivatalos oldalán jelentette be az élvonalba 16 év után feljutó együttes, hogy szerződtette a Valencia spanyol támadóját, Rodrigot.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn az Angol Szuperkupa döntője

2020.08.29. 07:30
A szombati nap slágermérkőzése az Arsenal-Liverpool Angol Szuperkupa döntő, azonban ne feledkezzünk meg a Belga Nagydíj időmérőjéről, vagy éppen a labdarúgó NB I-ről sem.

Külföldi foci

Ligue 1: kiütötte az Olympique Lyon a Dijont – videó

2020.08.28. 22:50
A Bajnokok Ligája elődöntőjéig menetelő Lyon hátrányból fordítva végül 4-1-re győzte le a Dijont a francia élvonal második fordulójában.

Külföldi foci

Serie A: a kiesőtől érkezik a Parma új vezetőedzője

2020.08.28. 18:40
Az elmúlt szezonban a 11. helyen végző együttes hivatalos oldalán jelentette be, hogy Fabio Liverani veszi át a csapat irányítását.

Külföldi foci

Premier League: brazil középhátvéddel erősített a Chelsea

2020.08.28. 12:40
A londoni együttes hivatalos oldalán jelentette be a legutóbb a Paris Saint-Germainnél futballozó Thiago Silvát.

Csapatsportok

Közvetítések: Európa-liga mérkőzést játszik a Gyöngyös, pályán a MOL-Pick Szeged

2020.08.28. 07:30
Fontos mérkőzés elé néz az RK Butel Szkopje ellen pályára lépő Gyöngyös a kézilabda Európa-ligában, míg a MOL-Pick …

Magyar foci

Európa-liga: simán jutott a második körbe a Topolya és a Dunaszerdahely

2020.08.27. 22:25
Mindkét együttes kétgólos győzelmet aratva verekedte át magát első körös ellenfelén az Európa-liga-selejtezőjében.

Külföldi foci

La Liga: három játékost és 100 millió eurót adna Lionel Messiért a Manchester City

2020.08.27. 19:45
A Diario Sport értesülései szerint három játékost és 100 millió eurót ajánlott fel a manchesteri csapat a katalánoknak az …

Külföldi foci

La Liga: a Barcelona elnöke kész lemondani, hogy Messit maradásra bírja

2020.08.27. 17:50
Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke kész lemondani tisztségéről annak érdekében, hogy Lionel Messi mégse hagyja el a klubot.