Seria A: hét gólt hozott a forduló zárómérkőzése

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Hiába vezettek a vendégek két góllal is, két percen belül kiegyenlítettek a hazaiak, végül pedig fordítottak. 4-3 lett a vége.

Fotó: calciomercato.com

Sokáig kellett várni az első gólra, de az meghozta a többit is. Quagliarella büntetőjével előnybe került a Sampdoria az első félidő végén, melyet a második játékrész elején gyorsan megdupláztak. Nainggolan szépíteni tudott a 69. percben, de egy perccel később Quagliarella ismét kettőre növelte a vendégek előnyét. De nem ő volt az egyetlen duplázója a mérkőzésnek, Joao Pedro ráadásul két percen belül talált be kétszer is, így a hajrára 3-3-as döntetlennel vonulhattak a csapatok. A hosszabbítás 96. percében jött a győztes találat Cagliari oldalról, még pedig attól a Cerritől, aki három perccel korábban állt be.

Drámai mérkőzésen végül kiharcolta a győzelmet a hazai csapat, amivel Bajnokok Ligáját érő helyre kerültek a tabellán. Sikerüket elsősorban a második félidei helyzetkihasználásuknak köszönhetik, ugyanis a hét második játékrészben eleresztett lövésükből öt kaput talált, melyből négy gólt lett.

Seria A, 14. forduló

Eredmény:

Cagliari–Sampdoria 4–3 (Nainggolan 69., Joao Pedro 74., 76., Cerri 96., illetve Quagliarella 38., 70. – az elsőt 11-esből, G. Ramírez 52.)

A forduló további eredményei

Hellas Verona-AS Roma 1-3 (Faraoni 21., illetve Kluivert 17., Perotti 45. - tizenegyesből, Mhtarjan 90+2.)
Napoli–Bologna 1–2 (Llorente 41., illetve Skov Olsen 58., Sansone 80.)
Internazionale–SPAL 2–1 (Lautaro Martínez 16., 41., illetve Valoti 50.)
Lazio–Udinese 3–0 (Immobile 9., 36. – az elsőt 11-esből, Luis Alberto 46. – 11-esből)
Parma–Milan 0–1 (Theo Hernández 89.)
Juventus–Sassuolo 2–2 (Bonucci 21., C. Ronaldo 62. – 11-esből., illetve Boga 23., Caputo 47.)
Fiorentina–Lecce 0–1 (La Mantia 49.)
Brescia–Atalanta 0–3 (Pasalic 26., 61., Ilicic 92.)
Genoa–Torino 0–1 (Bremer 77.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52450/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Serie A

További cikkek

Külföldi foci

Olasz Kupa: nem bírt a Milannal a Juventus (videó)

2020.02.13. 22:50
A Juventus a hosszabbításban mentette döntetlenre az AC Milan ellen az Olasz Kupa elődöntőjének első felvonását.

Külföldi foci

Premier League: Amszterdamból igazolt a Chelsea

2020.02.13. 16:00
Az Ajax Amszterdam hivatalosan is bejelentette, hogy mindenben megegyezett a Chelsea-vel a szélő Hakim Zijes átigazolásáról.

Csapatsportok

Estére besűrűsödnek a sportközvetítések

2020.02.13. 07:30
Női röplabdától kezdve, a dartson át, kézilabda és nemzetközi labdarúgás kényeztet minket ezen a csütörtökön.

Külföldi foci

Spanyol Király-kupa: otthon szerzett előnyt a Bilbao (videó)

2020.02.12. 22:45
Az Athletic Bilbao 1-0-ra legyőzte a vendég Granada csapatát a labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, szerdán.

Külföldi foci

Olasz Kupa: a Napoli került közelebb a döntőhöz Milánóban (videó)

2020.02.12. 22:40
A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjében, a párharc első felvonásán az Inter hazai pályán 1–0-ra kikapott a Napolitól.

Külföldi foci

Iker Casillas a spanyol futballszövetség elnöki székére pályázik

2020.02.12. 15:20
Iker Casillas azt tervezi, hogy versenybe száll a Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) elnöki posztjáért.

Külföldi foci

Bundesliga: újra Petry Zsolt a Hertha BSC kapusedzője

2020.02.12. 08:45
Jürgen Klinsmann keddi távozása után újra Petry Zsolt lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának kapusedzője.

Csapatsportok

A labdajátékoké a szerda este

2020.02.12. 07:30
Vízilabda, jégkorong, kézilabda, tenisz és labdarúgás közül is választhatunk az esti programban.

Külföldi foci

Bundesliga: lemondott a Hertha BSC-nél Jürgen Klinsmann

2020.02.11. 11:00
A német szakember hivatalos Facebook-oldalán jelentette be lemondását a berlinieknél.

Külföldi foci

Súlyos depresszióval küzd Pelé

2020.02.10. 22:00
Súlyos depresszióval küzd Pelé, nem akarja elhagyni a házát – számolt be róla a brazil TV Globónak a 79 éves brazil labdarúgó-legenda fia.