Magyar Kupa: öngól törte meg a szegedi ellenállást a Fehérvár ellen

Dorogi László
Dorogi László

Alaposan megszenvedett a MOL Fehérvár FC az NB II-es Szegeddel a Magyar Kupában. A fehérváriak emberelőnyben futballozva, a hosszabbításban csikarták ki a továbbjutást.

Fotó: molfehervarfc.hu

Nincs könnyű dolga az állva maradt NB II-es csapatoknak a Magyar Kupában, hiszen a húsz csapatos másodosztályban igen sűrű a menetrend, többször is angol hétre kényszerülnek az együttesek. Éppen erre panaszkodott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője, Joan Janeiro is a MOL Fehérvár FC elleni kupameccs előtt.

A hazaiak dolgát ráadásul több sérülés nehezítette a székesfehérváriak látogatása előtt, viszont sem ez, sem a hideg időjárás nem gátolta meg a szegedieket abban, hogy szép számban látogassanak ki a kedd esti mérkőzésre. Joan Carillo valamelyest felforgatta csapatát a kupameccsre, de a Fehérvár régi-új trénere azért így is erős tizenegyet küldhetett a pályára.

A Szeged először fogadhatott első osztályú ellenfelet a nem rég átadott Szent Gellért Fórumban, így annak rendje s módja szerint alaposan felszívták magukat a Fehérvár látogatására. A találkozó nem indult eseménydúsan, a vendégek mezőnyfölényben futballoztak, de nagyon komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk. A hazaiak stabilan védekeztek, a székesfehérváriak pedig nem igazán tudták feltörni a reteszt.

A második félidőben magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a címvédő, Zsóri Dániel révén pedig könnyen megszerezhette volna a vezetést, ám a Puskás-díjas játékos a remekül védő Alekszics kapusba lőtte a labdát. A szegediek egyértelműen a kontralehetőségekre vártak, s amint egy kis terület nyílt előttük, igyekeztek gyorsan befejezni támadásaikat. A 85. percben aztán úgy tűnt, eldől a továbbjutás sorsa, Mogát szabálytalankodott a tizenhatoson belül Futáccsal szemben, a fehérváriak a tizenegyest, Mogács pedig a második sárga lapját kapta meg, így megfogyatkozott a hazai csapat.

A büntetőhöz maga a sértett állt oda, azonban a rosszul elvégzett tizenegyest Alekszics kapus kivédte. A rendes játékidő nem hozott gólt, jöhetett a kétszer tizenöt perc hosszabbítás.

A szegediek tíz emberre is stabilan védekeztek és igyekeztek ellenállni a fehérvári rohamoknak, de ez csak a 103. percig sikerült. A hazaiak Deák ápolása miatt átmenetileg éppen kettős emberhátrányban futballoztak, amikor egy beadást a menteni igyekvő Kárász csúsztatott védhetetlenül a saját kapujába. A kapott gól megtörte a másodosztályú gárda ellenállását, a MOL Fehérvár FC pedig ha nehezen is, de bejutott a legjobb 16 közé a kupában.

Magyar Kupa, a legjobb tizenhat közé jutásért

Szeged-Csanád GA-MOL Fehérvár FC 0-1 - hosszabbítás után (Kárász 103. - öngól)

Korábban

MTK-Diósgyőri VTK 1-0 - hosszabbítás után (Schön 99.)

Szerdán játsszák

12.00 Monor (NB III)-Budapest Honvéd
12.00 Pécsi MFC (NB III)-Kisvárda Master Good
12.00 Vác FC (NB II)-Újpest FC
12.00 Dorogi FC (NB II)-Debreceni VSC
12.00 Szarvasi FC 1905 (megyei I.)-ZTE FC
12.00 Dabas-Gyón FC (NB III) - Puskás Akadémia FC
12.00 Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)-Paksi FC
12.00 Lipót Pékség SE (NB III)-Gyirmót FC Győr (NB II)
12.00 III. ker TVE (NB III)-Vasas FC (NB II)
15.30 Szombathelyi Haladás (NB II)-Budafoki MTE (NB II)
18.00 WKW ETO FC Győr (NB II)-Mezőkövesd Zsóry FC
18.00 Dunaújváros (NB III)-BFC Siófok (NB II)
20.00 Békéscsaba 1912 Előre (NB II)-Ferencvárosi TC

Az Ózd-Kaposvár mérkőzés elmarad a hazai csapat kizárása miatt.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52476/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Magyar Kupa,Szeged 2011-Grosics Akadémia,MOL Fehérvár FC

További cikkek

Magyar foci

Letarolta a Ferencváros a ligát - Ez történt az NB I 2019/20-as idényében

2020.07.05. 08:20
Múlt héten véget értek a magyar élvonal küzdelmei. Cikkünkben a mögöttünk hagyott idény történéseit elevenítjük fel.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hazatér a Barcelonában nevelkedő Tajti Mátyás

2020.07.04. 10:00
A korábban a katalán együttesnél nevelkedő középpályás a lengyel Zaglebie Lubintól tér haza a Zalaegerszeghez.

Magyar foci

NB I: Cseri Tamás az idény legjobb játékosa, Babatié a legszebb gól

2020.07.03. 21:30
A Magyar Labdarúgó Szövetség a Twitteren bejelentette, hogy Cseri Tamást választották meg az évad legjobb játékosának a RangAdó gála keretében.

Magyar foci

NB II: Torghelle távozik a Vasasból

2020.07.03. 13:35
A Vasas hivatalosan bejelentette, hogy négy labdarúgó távozott a csapattól, köztük a korábbi válogatott támadó Torghelle Sándor.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: pénzbüntetés és szektorbezárás a DVSC-nek

2020.07.02. 18:20
A Ferencvárost hat, míg a DVSC-t kétmillió forintos bírság megfizetésére kötelezi az MLSZ.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Magyar foci

NB I: Szerhij Rebrov az idény legjobb edzője

2020.07.01. 20:30
A Ferencváros trénerét, Szerhij Rebrovot választották meg az NB I elmúlt idényének legjobb vezetőedzőjének.

Magyar foci

NB I: Otigba és az argentin légiós is távozik

2020.07.01. 15:30
Távozik a Ferencvárostól a magyar válogatott Otigba Kenneth és az argentin középpályás Gastón Lódico is.

Magyar foci

NB I: Bódog Tamás a Budapest Honvéd új vezetőedzője

2020.07.01. 14:35
A Budapest Honvéd hivatalosan bejelentette, hogy 2+1 évre szóló szerződést kötött Bódog Tamással, így a Kisvárdáról távozó tréner irányítja a jövőben a Magyar Kupa-győztes …

Magyar foci

Szima Gábor közel két évtized után kiszáll a debreceni fociból

2020.07.01. 13:10
A klub huszonhét év után kényszerül ismét a labdarúgó másodosztályba, de az új szezonnak már nem Szima Gábor "vezetésével" vágnak neki a …