Magyar Kupa: a Haladás a Budafokot legyőzve a 16 között

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Az NB II-ben a Haladás kieső helyen áll, a Budafok pedig második, a kupában mégis a szombathelyiek örülhettek.

Pedig úgy tűnt ezúttal is a fővárosiak lesznek a boldogabbak - néhány hete a bajnokságban 1-0-ra győzött a BMTE -, Danijel Romic már a 8. percben előnyhöz juttatta egy 4 méteres fejessel a vendégeket. Egészen a hajráig nem is változott az eredmény, de a vasiak végül kétszer is beköszöntek az utolsó tíz percben - Kiss Bence egy hatalmas bombával egyemlített, Szalay pedig egy pontos akció végén érkezett a rövidre -, ezzel pedig a Haladás került a legjobb 16 közé.

Magyar Kupa, legjobb 16 közé jutásért

Haladás-Budafok 2-1 (Kovács L. 82., Szalay 86., illetve Romic 8.)

korábban

Dabas-Gyón-Puskás Akadémia 0-3 (van Nieff 18., Meissner 45., Vanecek 63.)
Monor-Budapest Honvéd 1-3 (Barthel 84., ill. Moutari 22., Lanzafame 51., Vadócz 69.)
Mosonmagyaróvár-Paks 0-4 (Kecskés 5., Böde 8., Baló 13., Könyves 23.)
Pécs-Kisvárda 1-0 (Tihanyi 65.)
Szarvas-Zalaegerszeg 0-2 (Szépe 16., Ikoba 43.)
Lipót SK-Gyirmót 3-1 - hosszabbítás után (Varga 33., Zambo 102., Farkas 105. - öngól, ill. Koltai 7.)
III. Kerületi TVE-Vasas 2-1 - hosszabbítás után (Balázs 15., Borvető 116., ill. Torghelle 22. - tizenegyesből)

Később

18.00 Dunaújváros-Siófok
18.00 Győri ETO-Mezőkövesd
20.00 Békéscsaba-Ferencváros

A Dorog-Debrecen, a Vác-Újpest és az Ózd-Kaposvár találkozókat elhalasztották.

Kedden játszották

Szeged-Csanád GA-MOL Fehérvár FC 0-1 - hosszabbítás után (Kárász 103. - öngól)
MTK-Diósgyőri VTK 1-0 - hosszabbítás után (Schön 99.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52497/pics/lead_800x600.jpg
Magyar Kupa,Magyar labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: hazatér a Barcelonában nevelkedő Tajti Mátyás

2020.07.04. 10:00
A korábban a katalán együttesnél nevelkedő középpályás a lengyel Zaglebie Lubintól tér haza a Zalaegerszeghez.

Magyar foci

NB I: Cseri Tamás az idény legjobb játékosa, Babatié a legszebb gól

2020.07.03. 21:30
A Magyar Labdarúgó Szövetség a Twitteren bejelentette, hogy Cseri Tamást választották meg az évad legjobb játékosának a RangAdó gála keretében.

Magyar foci

NB II: Torghelle távozik a Vasasból

2020.07.03. 13:35
A Vasas hivatalosan bejelentette, hogy négy labdarúgó távozott a csapattól, köztük a korábbi válogatott támadó Torghelle Sándor.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: pénzbüntetés és szektorbezárás a DVSC-nek

2020.07.02. 18:20
A Ferencvárost hat, míg a DVSC-t kétmillió forintos bírság megfizetésére kötelezi az MLSZ.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Magyar foci

NB I: Szerhij Rebrov az idény legjobb edzője

2020.07.01. 20:30
A Ferencváros trénerét, Szerhij Rebrovot választották meg az NB I elmúlt idényének legjobb vezetőedzőjének.

Magyar foci

NB I: Otigba és az argentin légiós is távozik

2020.07.01. 15:30
Távozik a Ferencvárostól a magyar válogatott Otigba Kenneth és az argentin középpályás Gastón Lódico is.

Magyar foci

NB I: Bódog Tamás a Budapest Honvéd új vezetőedzője

2020.07.01. 14:35
A Budapest Honvéd hivatalosan bejelentette, hogy 2+1 évre szóló szerződést kötött Bódog Tamással, így a Kisvárdáról távozó tréner irányítja a jövőben a Magyar Kupa-győztes …

Magyar foci

Szima Gábor közel két évtized után kiszáll a debreceni fociból

2020.07.01. 13:10
A klub huszonhét év után kényszerül ismét a labdarúgó másodosztályba, de az új szezonnak már nem Szima Gábor "vezetésével" vágnak neki a …

Magyar foci

NB I: Zsóri Dánielt kölcsönadják a Budafoknak

2020.07.01. 11:00
A MOL Fehérvár FC hivatalos honlapja arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy Zsóri Dániel a következő idényt kölcsönjátékosként az élvonalba feljutó Budafoknál teljesíti.