Úszás: Hosszú és Jakabos óriási fölénnyel jutott döntőbe a rövidpályás Eb-n

MTI

A magyar lányok uralták a 400 méteres vegyesúszást elődöntőit a glagow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokság első napján, Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is készülhet a fináléra.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Nem indult tökéletesen a magyar csapat számára a kontinensviadal, elsőként Takács Krisztián és Szabó Szebasztián szállt medencébe 100 méter pillangón, ám egyikőjüknek sem sikerült kiharcolnia az elődöntőbe jutást. Takács - aki nem mellesleg 33 évével az egész Európa-bajnokság legidősebb versenyzője - 53.30 másodperces idejével futamában hetedik, összesítésben pedig a 47. helyen zárt, míg Szabó 51.40-el csak a 19. lett.

"Szerettem volna továbbjutni, csalódott vagyok, hiszen az egész évem elég jó volt, de most, amikor kellett volna, nem sikerült. Nem akarok kifogásokat keresni, de kicsit kezdek beteg is lenni. Az ötvenre szeretném összeszedni magam"

- nyilatkozta az MTI-nek Szabó, aki hozzátette, nagyon szeretné megszerezni a magyar válogatott színeiben is az első érmét, hiszen korábban szerb színekben versenyzett.

Női 50 méter mellen a 17 éves Békési Eszter 32.39 másodperces egyéni csúcsot úszott, összesítésben a 43. lett, őt egy hellyel előzte meg Bordás Beatrix , aki 32.18-cal ugyancsak pályafutása legjobbját úszta meg a 25 méteres medencében. A férfiaknál ugyanebben a számban Horváth Dávid 27.55-tel a 31. helyen végzett.

Női 400 méter vegyesen négy magyar volt érdekelt, Hosszú Katinka címvédőként Jakabos Zsuzsannával és a 17 éves Szabó-Feltóthy Eszterrel egy futamban indult. A háromszoros olimpia bajnok és kortársa gyorsan ellépett a mezőnytől és könnyedén vitték el az első és második helyet 4:26.75-tel és 4:27.87-tel - előbbi hat, utóbbi öt másodperccel a harmadik előtt -, míg a magyar tinédzser 4:39.27-es egyéni csúccsal a 14. lett élete első felnőtt világversenyén. Kapás Boglárka a második előfutamban 4:35.41-gyel összesítésben hatodikként végzett, de mivel a szabályok szerint egy nemzetből csak ketten lehetnek ott a döntőben, ő nem lesz tagja az esti finálénak.

"Ez az idei legjobb időm, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors lesz. Persze azért erősen kellett úszni így, hogy négyen voltunk magyarok. Remélem, hogy maradt bennem azért estére is"

- mondta Jakabos.

Férfi 400 méter gyorson először Kalmár Ákos és az augusztusi budapesti junior világbajnokságon aranyérmes Zombori Gábor ugrott medencébe, előbbi 3:46.06-al a 25., utóbbi 3:45.14-es egyéni csúccsal a 20. lett. Őket Holló Balázs követte, a két évvel ezelőtti Indianapolisban rendezett junior világbajnokságon ebben a számban ezüstérmes versenyző 3:40.01 perces új egyéni rekorddal az ötödik helyen bekerült a fináléba.

"Az előttem lévő futamok alatt láttam, hogy reális lehet a döntő. Próbáltam minél előrébb lenni, figyeltem a mellettem úszó Danas Rapsyst. Este szeretnék negyven alá bekerülni és ha lehet, még előrébb végezni"

- nyilatkozta a 20 éves sportoló.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Férfi 200 méter háton elsőként Szentes Bence ugrott vízbe, 2:00.34-es idejével a 34. lett. A második futamban Telegdy Ádám következett, a nyári kvangdzsui nagymedencés világbajnokságon hetedik versenyző 1:51.20 perccel harmadiknak érintette a falat és összesítésben a hatodik idővel jutott döntőbe. Bernek Péter - aki ebben a számban 2012-ben és 2013-ban ezüstérmes volt - 1:53.97-tel a 18. lett.

"A delfinezésem magamhoz képest javult, de a többiekhez képest még mindig gyengébb, az olimpiáig nagyon sok idő van, addig amennyit lehet, beleteszek ebbe. Nagyon szeretnék jól úszni, de nem tudtam akkor motivációval vízbe ugrani, mint a nyári világbajnokságon, este azonban szeretnék még jobban teljesíteni"

- mondta Telegdy.

A Lobanovszkij Maxim, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Szabó Szebasztián összeállítású 4x50 méteres férfi gyorsváltó 1:25.75 perces idővel az ötödik helyen került a döntőbe.

A szerda délelőtt program zárásaként női 800 méter gyorson Késely Ajna volt érdekelt, a 18 éves versenyző eddigi legjobb rövidpályás eredményét (8:21.25) alaposan megjavítva, 8:13.66 perccel a második helyen jutott a csütörtöki fináléba.

"Keveset úsztam ezt a számot rövidpályán, számítottam is erre az időre, mert jó formában éreztem magamat, persze ez még mindig nem a nyári időszak. Amit lehetett, kihoztuk magunkból és remélem, a döntő még jobb lesz. A végén plusz energiát adott, hogy közel voltam Simona Quadarellához, de nem akartam ellőni a puskaport"

- összegzett Késely Ajna.

Az esti program magyar idő szerint 18 órakor kezdődik.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52491/pics/lead_800x600.jpg
Úszás,Hosszú Katinka,Jakabos Zsuzsanna,Rövidpályás úszó Európa-bajnokság

További cikkek

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó Európa-bajnokság: ezüstérmes a 4x50-es vegyes váltó!

2019.12.08. 20:10
Ezüstérmet szerzett Bohus Richárd, Horváth Dávid, Szabó Szebasztián, Lobanovszkij Maxim összeállítású 4x50-es vegyes váltó a Glasgow-ban …

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó Európa-bajnokság: Késely Ajna bronzérmes 400 gyorson

2019.12.08. 18:55
Késely Ajna második érmét szerezte a Glasgow-ban rendezett rövidpályás Európa-bajnokságon, miután 400 méteres gyorsúszásban a harmadik helyen …

Egyéni sportok

Szabó Szebasztián ezüstérmes 50 pillangón a rövidpályás úszó Eb-n

2019.12.07. 19:35
A 23 magyar versenyző remekül kapta el a rajtot és a második helyen csapott célba 50 méter pillangón a glasgow-i rövidpályás Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Hosszú Katinka verhetetlen 200 vegyesen, újabb magyar arany a rövidpályás Eb-n

2019.12.07. 18:35
Az Iron Lady-t 2013 nyara óta senki nem verte meg ebben a számban, minden világversenyt figyelembe véve zsinórban 66. aranyérmét szerezte meg …

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó-Eb: Hosszú és Jakabos döntős 200 méter vegyesen

2019.12.07. 12:35
Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna 200 méter vegyesen bejutott a döntőbe szombaton a Glasgow-ban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Lobanovszkij Maxim egyéni csúccsal bronzérmes 50 méter gyorson

2019.12.06. 20:05
A fiatal magyar versenyző első érmét szerezte meg felnőtt versenyen a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Hosszú Katinkáé a magyar úszósport 1000. érme, 100 méter vegyesen is Európa-bajnok

2019.12.06. 19:35
A magyar úszóklasszis nem fáradt el 200 pillangón, fél órával később 100 méter vegyesen is felült a kontinens trónjára. Ez a …

Egyéni sportok

Hosszú Katinka Európa-bajnok 200 pillén, Jakabos Zsuzsanna bronzérmes

2019.12.06. 18:50
Az Iron Lady szenzációs hajrával nyert 200 méter pillangón a glasgow-i rövidpályás úszó Eb-n. Jakabos Zsuzsanna is érmet szerzett.

Egyéni sportok

Rövidpályás úszó-Eb - Jakabos és Hosszú a két legjobb idővel döntős 200 pillangón

2019.12.06. 12:25
Jakabos Zsuzsanna és Hosszú Katinka a két legjobb idővel jutott 200 méter pillangón döntőbe, Lobanovszkij Maxim pedig 50 …

Egyéni sportok

Közvetítések: eldől a női kézisek sorsa, aranyért úszik Hosszú Katinka

2019.12.06. 07:30
A női kézilabda-válogatott sorsdöntő mérkőzése és Hosszú Katinka úszása mellett a topligákból is láthatunk közvetítéseket december első …