NB II: visszavágott az MTK a Csákvárnak

Beringer Roland

Félgőzzel is simán nyert a fővárosi együttes a Csákvár ellen a Merkantil Bank Liga NB II 19. fordulójában.

kép:feol.hu

A magyar labdarúgó Merkantil Bank Liga 19. fordulójának zárómérkőzésén az MTK a Csákvár együttesét fogadta. A fővárosiaknak volt mit törleszteni a vendégek felé, hiszen az első fordulóban pont a csákváriak törtek borsot az orruk alá.

Az első félidő kevés helyzetet hozott. Kissé váratlanul a 36. percben egy vendég védelmi hibából szerezte meg a vezetést az MTK, Lencse László jóvoltából, így a szünetre egygólos hazai előnnyel vonulhattak a csapatok. A folytatásra felbátorodott a Fejér megyei csapat, de gólt újra a kék-fehérek szereztek, Schön Szabolcs volt eredményes az 55. percben. A mérkőzés hátralevő részében sok lehetőséget dolgozott ki a hazai csapat, de már csak egy gólt sikerült rúgnia. Lencse László duplázott a 86. percben, beállítva a 3-0-ás végeredményt.

Győzelmével a fővárosiak tartják vezető pozíciójukat, míg a Csákvár ötödik a tabellán.   

NB II 19. forduló

MTK Budapest-Csákvár 3-0 (Lencse 36., 86., Schön 55.)

további eredmények

Budafok–Szeged 1-0 (Kulcsár 73.)
Győri ETO–Ajka 2-1 (Nemanja 75., Horváth Z. 82.. illetve Horváth P. 54.)
Kazincbarcika–Soroksár 0-1 (Csernik 57.)
Nyíregyháza–Budaörs 4-0 (Hornyák 37., Ötvös 63., 83., Tóth 74.)
Vác–Szolnok 2-2 (Hajnal 44., Katona 90+3., illetve Tisza 46., 77.)
Szombathelyi Haladás–Gyirmót 0-1 (Szaka 38.)
Tiszakécske–Békéscsaba 0-1 (Szalai 70.)
Vasas–Dorog 2-0 (Birtalan 16., Köböl 66.)

Tabella:

1. MTK Budapest 18 12 4 2 45–20 43
2. Budafoki MTE 19 12 3 4 34–17 39
3. Gyirmót FC Győr 19 10 4 5 26–15 34
4. ETO FC Győr 19 9 6 4 27–20 33
5. FC Csákvár 18 10 1 7 28–34 31
6. Vasas FC 19 9 4 6 36–26 31
7. BFC Siófok 18 8 6 4 29–20 30
8. Nyíregyháza Spartacus FC 19 9 1 9 32–29 28
9. Békéscsaba Előre 19 8 4 7 24–25 28
10. Dorogi FC 19 8 3 8 25–22 27
11. Soroksár SC 19 7 4 8 21–28 25
12. Budaörs 19 7 3 9 27–30 24
13. Szeged-Csanád Grosics 19 6 6 7 24–24 24
14. Tiszakécske VSE 19 6 3 10 18–34 21
15. Kazincbarcika 19 5 6 8 22–27 21
16. Szolnoki MÁV FC 19 5 6 8 17–23 21
17. FC Ajka 19 5 4 10 30–36 19
18. Szombathelyi Haladás 19 3 6 10 20–29 15
19. Vác FC 19 1 4 14 12–38 7
20. Balmazújváros* 0 0–0 0
*a Balmazújvárost kizárták
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52643/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,MTK,NB II

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben, az angol ligakupában és az olasz bajnokságban is

2020.12.23. 07:30
Rangadókkal búcsúzik 2020-tól az NB I és az olasz bajnokság, pályán az Újpest, a Budapest Honvéd, a Real Madrid és az AC Milan …

Csapatsportok

Közvetítések: eldől, hogy ki nyeri a női kézilabda Európa-bajnokságot

2020.12.20. 07:30
A horvátok a dánokkal játszanak a bronzéremért, míg a franciák a norvégokkal csapnak össze a végső győzelemért a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadót játszik az FC Barcelona, pályán a Ferencváros

2020.12.19. 07:30
Téli sportok, külföldi és magyar labdarúgás, torna, darts és még sok minden más a képernyőn a szombati napon, csak győzzünk választani.

Csapatsportok

Közvetítések: a döntőért küzdenek a női kézilabda Eb-n, pályán a MOL Fehérvár

2020.12.18. 07:30
Franciaország a horvátokkal, míg Norvégia a dánokkal küzd meg a döntőért a női kézilabda Európa-bajnokságon, de láthatunk …

Magyar foci

Irány Németország, az RB Leipzigban folytatja Szoboszlai Dominik

2020.12.17. 16:45
Ahogy az a sajtóhírek alapján várható volt csütörtök délután bejelentette Szoboszlai Dominik leigazolását az RB leipzig.

Magyar foci

Közvetítések: kiesési rangadó az NB I-ben, Liverpool-Tottenham a Premier Leagueben

2020.12.16. 07:30
A rossz formában lévő Budapest Honvéd a Diósgyőri VTK-t látja vendégül, míg a Tottenham a Liverpoolhoz utazik, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: hétközi forduló az NB I-ben és a topligákban is

2020.12.15. 07:30
A MOL Fehérvár FC a Puskás Akadémiát fogadja, míg az Újpest a Kisvárdához látogat a magyar élvonal 14. fordulójában, de láthatunk topligás labdarúgást és a …

Külföldi foci

Közvetítések: sorsolnak a BL-ben és az El-ben, pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.14. 07:30
A Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntő míg az Európa-ligában a nyolcaddöntőbe jutásért való párharcok mérkőzéseit …

Autó-motor

Közvetítések: zárul a Forma-1-es szezon, rangadót játszik a PSG

2020.12.13. 07:30
Már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj következik a Forma-1 idei szezonjában, míg a francia bajnokság címvédője, a PSG az Olympique Lyonnal játszik rangadót.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női kézilabda-válogatott, városi rangadó Madridban

2020.12.12. 07:30
Megkezdi középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de Real Madrid-Atlético Madrid és Manchester …