WTCR: Michelisz készen áll a döntő futamokra

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Michelisz Norbert vezeti az összetettet, de nagyon szoros a küzdelem a világbajnoki címért.

Fotó: brakingnewsmotorsport.blog.hu

„Pontosan ott tartok, ahol néhány versennyel ezelőtt tartani szerettem volna. Ez a szezon legfontosabb csatája és a mentális előny nálam van, hiszen én vezetem az összetett versenyt, bár a különbségek nagyon kicsik. Jó érzés azonban, hogy a saját kezemben van a sorsom”

- kezdte Michelisz, aki 316 ponttal áll az élen a Hyundai i30 N TCR autóval.

„Minél inkább közeledik a verseny, annál nagyobb a nyomás rajtunk. Az idén azonban szerintem egész jól kezeltem ezt a nyomást. Ha őszinte akarok lenni, magabiztosnak és erősnek érzem magam, ráadásul elég jó csomagunk is van Malajziára”

- folytatta a magyar versenyző, aki kitért a riválisokra is.

„Mindhárom ellenfelem bajnoki címekért küzd már hosszú évek óta. A legjobbak közé tartoznak, úgyhogy nehéz lenne megmondani, melyikük jelenti a legnagyobb veszélyt. A pálya mindannyiunk számára új, úgyhogy egyikünk sem lesz lépéselőnyben. Két éve, a katari hétvége a legintenzívebb élményt jelentette pályafutásom során, de biztos vagyok benne, hogy Malajzia még ezt is meg tudja fejelni.”

Az állás:

1. Michelisz Norbert 316 pont, 2. Esteban Guerrieri 307, 3. Yvan Muller 305, 4. Thed Björk 388

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52660/pics/lead_800x600.jpg
Michelisz Norbert,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Rali-vb: Thierry Neuville győzelmével kezdődött a szezon

2020.01.26. 19:20
Thierry Neuville nyerte a szezonnyitó Monte-Carlo Ralit, a címvédő Ott Tänak nem szerzett pontot.

Autó-motor

Formula-E: Günther egy szenzációs előzéssel győzött Chilében

2020.01.18. 22:00
A német Maximilian Günther győzelmével zárult a Formula-E szezonjának harmadik, idei első futama Chilében. A fiatal német pilóta az utolsó körben biztosította be …

Autó-motor

Africa Race: kettős magyar győzelem a kamionosoknál!

2020.01.18. 21:10
A Kovács Miklós által vezetett kamionos egység 2010 után ismét diadalmaskodott a Dakar Rali klasszikus útvonalát átszelő Africa Race-en.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a férfi vízilabdázók

2020.01.18. 07:25
A vízilabda Eb mellett négy topligából, a jégkorong Magyar Kupából és a Formula-E-ből is láthatunk közvetítéseket a mai nap során.

Autó-motor

Dakar Rali: Sainz harmadszor nyerte meg a versenyt, megszakadt a KTM sorozata

2020.01.17. 10:30
Bár Nasser Al-Attiyah nyerte az idei Dakar Rali utolsó szakaszát, a katari címvédő végül összetettben nem tudta megelőzni a harmadik Dakarját nyerő …

Autó-motor

Dakar Rali: Peterhansel megragadta az utolsó szalmaszálat

2020.01.16. 12:00
Stephane Peterhansel sikerét hozta az idei Dakar Rali utolsó előtti szakasza és a francia legenda alaposan megközelítette Carlos Sainzot az utolsó nap előtt.

Autó-motor

Dakar Rali: Sainz nyerte a rövidített szakaszt, Alonso egy bukás után ért célba

2020.01.15. 13:50
Az erős szél miatt rövidítették a Dakar Rali mai szakaszát, amelyet az autósoknál az éllovas Carlos Sainz nyert meg. Fernando Alonso …

Autó-motor

Dakar Rali: Peterhansel szakaszt nyert, hihetetlen izgalmak várhatóak

2020.01.14. 13:55
Stephane Peterhansel sikerével ért véget az idei Dakar kilencedik szakasza, összetettben Carlos Sainz előnye minimálisra csökkent.

Autó-motor

Africa Eco Race: féltávnál remekül áll a magyar egység

2020.01.12. 15:10
A versenytáv felének teljesítése után a kamionosok között második, az autós-kamionos összetett értékelésben pedig negyedik helyen áll a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács …

Autó-motor

Dakar Rali: Sainz nyerte a leghosszabb szakaszt

2020.01.12. 14:05
Az autósoknál Carlos Sainz, míg a motorosoknál Luciano Benavides győzelmével zárult a Dakar Rali hetedik szakasza, amelyet beárnyékolt Paulo Goncalves tragédiája.