Túraautó-világkupa: két autógyártó is kiszáll a versenysorozatból

Szabó Bence

A WTCR következő idényében az Audi valamint a Volkswagen sem indít újabb autókat ebben a szériában, ezzel feltehetőleg alaposan csökkentik a mezőny létszámát. 

A német cég meglepő húzásának az a pikantériája, hogy a 26 fős túraautózásnak mintegy harmadát tette ki a két márka. A Volkswagen indoklása szerint a jövőben az elektromos hajtású versenysorozatokra fókuszálnak, azonban az általuk készített alkatrészek szervizelésében továbbra is segítenek. 

A WTCR malajziai idényzárója előtt az Audi is beállt honfitársa mögé, bejelentette a sorozatból való kiszállását. A gyártó bejelentése alapján a jövőben a DTM, valamint GT bajnokságára szeretne összpontosítani, valamint egy harmadik, meg nem nevezett autóverseny szériájához is csatlakoznának. Az Audi ettől függetlenül szeretne a jövőben is privát nevezőként szerepelni a túraautó-világkupa mezőnyében.

Egyenlőre a WTCR nem jelentett be új autógyártót aki csatlakozna a kupasorozathoz, így meglehet, hogy a maximum 4 autós limit eltörlésével próbálná meg a mezőny növelését a 2020-as idénytől kezdve. 

A hétvégi szezonzáró futamon tehát lehet, hogy utoljára látjuk az összes gyártót a pályán, ahol Michelisz Norbert a Hyundai gyári csapatának pilótájaként a vb-cimért száll harcba.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52696/pics/lead_800x600.jpg
Michelisz Norbert,Autósport,WTCR,túraautó-világkupa

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Hamilton büntetése után sima Bottas-siker Szocsiban

2020.09.27. 14:50
A Mercedes pilótája, Valtteri Bottas nyerte meg az Orosz Nagydíjat Szocsiban, miután a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton két buta hibát is elkövetett a kivezető körben.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Autó-motor

Forma-1: megdöntené Lewis Hamilton csúcsát Mick Schumacher

2020.09.26. 12:30
Michael Schumacher fia célul tűzte ki azt, hogy szeretné megdönteni a legtöbb futamgyőzelem rekordját, amit még a brit pilótának sem sikerült, igaz ez már most hétvégén …

Autó-motor

Forma-1: Bottas eddig verhetetlen Szocsiban

2020.09.25. 16:05
A délelőttihez hasonlóan a délutáni szabadedzést is megnyerte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki napján.

Autó-motor

Stefano Domenicali lesz a Forma-1 új vezére

2020.09.25. 15:30
2021-től a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali lesz a Forma-1 elnök-vezérigazgatója – jelentette be a Liberty Media pénteken, hivatalos közleményben.

Autó-motor

WTCR: nem indul a Hyundai a hétvégi nürburgringi versenyen

2020.09.24. 10:35
A WTCR-ben szereplő csapat hivatalosan is bejelentette, hogy nem indul a hétvégi versenyen, így a címvédő Michelisz Norbert sem áll majd rajthoz.

Magyar foci

Közvetítések: a továbbjutásért küzd a MOL Fehérvár, kiderül ki a legszuperebb Európában

2020.09.24. 07:30
A MOL Fehérvár hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást a francia Reims ellen, míg az is eldől a mai napon, …

Autó-motor

Forma-1: tízezernél is többen lehetnek az Emilia-Romagna Nagydíjon

2020.09.19. 12:45
A régió elnöke, Stefano Bonaccini jelentette be, hogy a versenyre összesen 13147 nézőt engednek majd be, amelyhez a szervezőknek megfelelő higiéniai koncepciót …

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Magyar Kupában, BL-mérkőzést játszik a Győr

2020.09.19. 07:30
A Dinamo Zagreb legyőzése után a megyei másodosztályban szereplő Ráckeve VAFC-hoz látogat a Ferencváros a labdarúgó Magyar …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton nyerte a kétszer is megszakított Toszkán Nagydíjat

2020.09.13. 17:35
Lewis Hamilton győzött a Forma-1 történetének első Toszkán Nagydíján, amelyet kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani.