Kerékpársport: a kalóz aki mindent megnyert, majd mindent elveszített

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Tegnap lett volna 50 éves minden idők egyik legnépszerűbb kerékpárosa Marco Pantani. Cikkünkben a tragikusan fiatalon elhunyt legendás versenyzőre emlékezünk. 

Számos olyan egyénisége van a kerékpársportnak, aki már életében legendává vállt az eredményei miatt, ám Marco Pantani különleges eset volt. A szurkolók imádták, a szakértők pedig elismerték a tehetségét, ám pályafutását számos esemény beárnyékolta. Ezek az árnyékok pedig nemcsak a pályafutása kettétöréséhez, de az élete kisiklásához is vezettek. 

Fotó: cyclingnews.com

Marco Pantani Cesenaban született 1970. január 13-án. Amatőr pályafutása 1990-ben indult be, amikor a harmadik helyet szerezte meg a Girobio versenyen. A "Baby Giroként" aposztrofált versenyen egy évvel később másodikként végzett, majd 1992-ben már nem talált legyőzőre. Ez a teljesítmény meggyőzte a Carrera csapat vezetőit, akik profi szerződést ajánlottak neki. 

Első profi évében részt vett a Girón mint Claudio Chiappucci segítője, de egy sérülés miatt végül nem tudta befejezni élete első háromhetesét. Az igazi áttörés 1994-ben jött el a pályafutásában, amikor hazája körversenyén két szakaszt megnyerve, a második helyen végzett. Csapata a Tour de France-ra is benevezte és a harmadik helyen végzett összetettben, valamint a legjobb fiatal versenyzőnek járó fehér trikót is megnyerte. 

Egycsapásra ő lett az egyik legnépszerűbb olasz kerékpáros és bár a `95-ös Tour-on nem állhatott dobogóra, de az Alpe d’Huez és a Guzet Neige megnyerésével, valamint a fehér trikó megvédésével bizonyította, hogy ő a világ egyik legjobb hegyimenője. Az év végén a Kolumbiáéban rendezett világbajnokságon aztán a harmadik helyet szerezte meg. 

Karrierje egyre inkább haladt a csúcs felé, ám 1996 elején egy autó elütötte Milánó és Torinó között és a komplett évet ki kellett hagynia. Eleinte még az is szóba került, hogy fel kell hagynia a versenyzéssel, mert a lába nem bírná a terhelést, de brutális edzésmunkával sikerült felépülnie és formába lendülnie. 

Visszatérése után a Mercatone Unohoz szerződött és igyekezett bebizonyítani, hogy hiba volt őt leírni. A Giro azonban újabb peches versenyt hozott számára, ugyanis belekeveredett egy tömegbukásba, amit egy fekete macska okozott és a verseny feladására kényszerült. A Tour-on aztán  kijött neki a lépés, újfent megnyert két szakaszt és a harmadik helyen végzett. 

Fotó: gazetta.it

Így érkeztünk el 1998-hoz, amely Marco Pantani életének legjobb éve volt. Az ekkor már "Kalóz" becenévre hallgató kerékpáros a Giro előtt kilenc szakaszt nyert kisebb versenyeken, majd hazája körversenyét egyértelműen dominálta. Valamennyi hegyi szakaszon ott volt a legjobbak között, kétszer ő lett a győztes és végül másfél perces előnnyel elhódította a rózsaszín trikót, valamint a hegyi összetettben sem talált legyőzőre. Ő azonban nem állt le és a Tour-t is meg akarta nyerni. Negyven nap volt mindössze a két verseny között, ismerősei szerint alig három napot pihent a nagy győzelmét követően és már készült a francia körversenyre. 

Jan Ullrich volt a Tour legnagyobb favoritja és mivel a német jól ment a hegyi szakaszokon és időfutam-specialista volt, így jelentősen vezetett Pantani előtt. Az olasz aztán a szünnap előtti szakaszgyőzelmével visszajött az esélyesek közé és folyamatosan igyekezett faragni a különbséget. A 15. szakasz során aztán a Les Deux Alpes-i befutóval záruló napon őrületes tempót diktálva kilenc percet adott legnagyobb vetélytársának és átvette a vezetést összetettben. Ullrich a maradék  egy hétbben ugyan faragott a hátrányán, de nem volt kérdés, hogy Marco Pantani nyeri az 1998-as Tour de France-t. 

Olaszországban valóságos nemzeti hős lett (szülővárosában 50 ezer ember fogadta hazatérésekor), mivel Felice Gimondi óta ő volt az első, aki győzött a világ leghíresebb versenyén, ráadásul azt a bravúrt is véghezvitte, hogy egy éven belül nyerte meg az első két háromhetest. Ilyen teljesítményre senki nem volt képes az elmúlt bő két évtizedben. 

A duplázás után 1999-ben ott folytatta, ahol abba sem hagyta. A Giro során négy szakaszt nyert meg és a huszadik etapot követően már öt és fél perccel vezetett összesítésben. Két nappal a verseny vége előtt aztán még a Nemzetközi Kerékpár Szövetségnél is szigorúbb doppingszabályzatot érvényben tartó Olasz Olimpiai Bizottság berendelte doppingvizsgálatra. Pantani hematokrit szintje (a vérben lévő szilárd véralkotók aránya) az egy nappal korábbi mérésen a normális értéket mutatta, aznap reggel azonban a megengedett minimális értéket (50) átlépve 52 volt. A versenyt uraló versenyzőt azonnali hatállyal kizárták a versenyből. A doppingellenőrzés már alapjában véve sem szabályosan zajlott, ráadásul a csapat sportigazgatóját negyedórával a doppingvétség után már értesítették az előírt egy óra helyett. Marco és  Giuseppe Martinelli sportigazgató azonnal elhagyták a helyszínt és az imolai kórházban délután újfent elvégezték a tesztet. A minta ezúttal is normális értéket mutatott. 

A mai napig legendák keringenek arról a napról, hogy mi történt. Elsőre vadnak tűnő elképzelés, hogy a nápolyi maffia keze benne volt Pantani kizárásában, ám messze nem valószínűtlen.  Renato Vallanzasca egy Olaszország által ismert maffiózó életrajzi könyvében azt állította, hogy cellatársa a maffiának ahhoz a csoportjához tartozott, amely az illegális sportfogadásokra szakosodott. Ez a férfi azt állította, hogy érdemes fogadni a Giro-ra, ám Pantani ellen, mivel a "kopasz" úgy sem fog elérni a Milánóban rendezett utolsó szakaszig. 

Hogy befolyásolták-e az eredményt, vagy sem, az talán soha nem derül ki teljesen, annyi azonban bizonyos, hogy Marco Pantani élete ezzel a kizárással kettétört. Az igazát hiába bizonygatta, a sajtó ellene fordult és miután szakított a barátnőjével, depressziós lett. Barátai szerint már korábban is úgy élt, mint egy rocksztár, ám ezután egyre többet ivott és a kokainra is kezdett rászokni. Az a kerékpáros aki 1998 májusa és 1999 júniusa között uralta a sportágat, már nem volt a régi. 

Fotó: ft.com



Ez már a 2000-es Giro d` Italia során is látszott, de Pantani teljesítette a versenyt és végül ő is kellett ahhoz, hogy  Stefano Garzelli megnyerje a versenyt. Ott volt a Tour-on is, ahol utoljára mutatta meg, hogy mit is tud: két etap is az ő sikerét hozta. A Mont Ventoux-n Lance Amstronggal vívott késhegyre menő csatát, amelyet győzelemmel abszolvált. A háromhetest azonban nem fejezte be: miután jelentős hátrányt szedett össze az egyik etapon, gyomorrontásra hivatkozva feladat a versenyt. 

2001-ben a Giro során a csapata egyik szállodai szobájában az éjszakai rendőrség egy razzia során inzulint talált és őt is kizárták a versenyről. Később nem találtak bizonyítékot ellene, így visszavonták a nyolc hónapos eltiltását, de a Vueltán teljesen motiválatlanul versenyzett. A végigszenvedett 2002-es év után még egyszer utoljára elindult a Girón, és bár nem nyert szakaszt, így is megvillantott valamit régi klasszisából. A verseny után idegileg teljesen kimerült, viszont jelentkezett egy elvonóklinikára. 

Úgy tűnt kilábalhat a gödörből, ám 2004. február 14-én jött a hír, hogy a `90-es évek egyik legjobb kerékpárosa meghalt egy Riminiben található hotelszobában. Halálát kokaintúladagolás okozta, a rendőrség pedig nem sokkal később bejelentette, hogy öngyilkos lett. 

Az ügy azonban ennél jóval szövevényesebb: egyik legjobb barátja nyilatkozta a sajtónak, hogy Marcoval a halála napján találkozott és a versenyző nem tűnt olyannak, mint aki el akarná dobni az életét, ráadásul a kerékpáros utolsó interjújában még arról beszélt, hogy új csapatot akar alapítani. A szobában teljes rendetlenséget találtak, mondván Pantani a drog hatására törni zúzni kezdett, ám semmi nem volt összetörve, sőt a szomszédok sem emlékeztek semmilyen lármára. A halál pontos idejéről szintén ellentmondásos információk láttak napvilágot, a legmegdöbbentőbb azonban maga a diagnózis volt. 

Pantani szervezetében 20 gramm kokaint találtak, amelyet vízzel keverve fogyasztott el. 2014-ben felröppentek olyan hírek, hogy a kerékpáros férfiakat engedett be a hotelszobájába, akik leütötték majd halálos mennyiséget megitatták vele. A vádak szerint ezek az ismeretlen tettesek a maffia emberei voltak és a versenyző halálának köze volt az öt évvel korábban a Girón történtekhez. Az ügyet 2017-ben végül bizonyítékok hiányában lezárták. 

Marco Pantanit Cesenában temették el, a "Kalóz" temetésén 20 ezer ember vett részt. Olaszországban több városban is szobrot emeltek a tiszteletére, halála után a Mortirolo csúcsot pedig átnevezték  Cima Pantanira.

Fotó: Reuters

Feltehetőleg soha nem fog kiderülni, hogy mi történt azon a végzetes napon, annyi azonban bizonyos, hogy nem volt méltó halál minden idők egyik legjobb kerékpárosa számára. Marco Pantani élete tipikus példája annak, hogy hogyan lehet egyetlen kisiklás miatt mindent elveszíteni a profi sportban, ám az nem lehet kérdés, hogy egy olyan kerékpárost veszített el a világ, aki már életében a legnagyobbak közé emelkedett. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53461/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Tour de France,Giro d` Italia

További cikkek

Egyéni sportok

Kerékpár: virtuális lesz a svájci körverseny, Valter Attila világklasszisok ellen küzd

2020.04.17. 17:30
Valter Attila, valamint több világsztár is indul a jövő szerdán kezdődő virtuális svájci körversenyen.

Egyéni sportok

Kerékpár: augusztus végén rajtol a Tour de France

2020.04.15. 16:10
A nemzetközi kerékpáros szövetség szerdán megerősítette, a francia kerékpáros körverseny az eredeti időponthoz képest két hónappal később, augusztus 29-én rajtol.

Egyéni sportok

Tour de France: a szervezők a halasztáson dolgoznak

2020.04.14. 16:10
A szervezők keddi bejelentése szerint a Tour de France országúti kerékpáros körverseny június 27-re tervezett rajtjára biztosan nem kerülhet sor az eredeti időpontban, ezért már dolgoznak a …

Egyéni sportok

Kerékpár: Mark Cavendish depresszióval küzdött

2020.04.06. 14:55
A korábbi világbajnok és Tour de France-specialista Mark Cavendish arról számolt be, a The Times című brit napilapnak, hogy az elmúlt években nemcsak a sérülések, de a depresszió is …

Egyéni sportok

A hónap amikor leállt a sportvilág, avagy mit töröltek és halasztottak el márciusban?

2020.04.01. 20:00
Márciusi összefoglalónk második részében a teljesség igénye nélkül összegyűjtjük, hogy melyik jelentős …

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus - avagy erről írtunk márciusban

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a …

Egyéni sportok

Kerékpár: elhalasztották a Tour de Hongrie-t

2020.03.17. 19:30
Májusról októberre halasztották a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyt.

Egyéni sportok

Kerékpár: német győzelmet hozott a Párizs-Nizza

2020.03.14. 20:55
A német Maximilian Schachmann győzelmével zárult a Párizs-Nizza kerékpáros körverseny.

Magyar foci

Közvetítések: NB I-es labdarúgó mérkőzéseket tekinthetünk ma meg

2020.03.14. 07:30
A koronavírus-járvány terjedésének visszaszorítása miatt alig maradt élő sportesemény, viszont a labdarúgó NB I küzdelmei folytatódnak.

Csapatsportok

Giro d`Italia: az egész körverseny elmarad

2020.03.13. 15:40
A magyarországi szakaszok törlése után a szervezők azt is bejelentették péntek délután, hogy elhalasztják a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyt a koronavírus-járvány miatt.