Labdarúgás: a Barcelona generálta a legnagyobb bevételt tavaly

Dorogi László
Dorogi László

A katalánok toronymagasan nyerték meg a "pénzügyi ligát" a Real Madrid és a Manchester United előtt.

Fotó: 90min.com

Ahogy minden évben, a Deloitte idén is rangsorolta az európai topklubokat az alapján, hogy mekkora bevételt generáltak az előző idényben. Aligha meglepő, hogy a lista élén a két spanyol gigász, a Barcelona és a Real Madrid található, ám a 2017/2018-as idényhez képest megváltozott a sorrend a riválisok között.

Amíg a 2017/2018-as idényt még a királyi gárda zárta a legnagyobb bevétellel (665.2 millió fontos profittal zárt akkor a Real), addig az előző szezonban már a katalán rivális generált jóval nagyobb profitot. A gránátvörös-kékek 741.1 millió fontos bevétellel zárták a szezont, ez közel 75 millió fonttal több, mint a Real Marid tavalyi bevétele.

A lista harmadik helyére a Manchester United férkőzött oda, a Vörös Ördögök 627.1 millió fontos profittal zárták az előző idényt. A legjobban kereső klubok listáját az angolok uralják, az első húszban nyolc Premier League együttes is szerepel.

A 2018/2019-es szezon legjobban kereső futballklubjai

1. Barcelona (spanyol) - 741.1 millió font
2. Real Madrid (spanyol) - 667.5 millió font
3. Manchester United (angol) - 627.1 millió font
4. Bayern München (német) - 581.8 millió font
5. Paris Saint-Germain (francia) - 560.5 millió font
6. Manchester City (angol) - 538.2 millió font
7. Liverpool (angol) - 533 millió font
8. Tottenham Hotspur (angol) - 459.3 millió font
9. Chelsea (angol) - 452.2 millió font
10. Juventus (olasz) - 405.2 millió font
11. Arsenal (angol) - 392.7 millió font
12. Borussia Dortmund (német) - 332.4 millió font
13. Atlético Madrid (spanyol) - 324 millió font
14. Internazionale (olasz) - 321.3 millió font
15. Schalke (német) - 286.3 millió font
16. AS Roma (olasz) - 203.6 millió font
17. Olympique Lyon (francia) - 194.6 millió font
18. West Ham United (angol) - 190.7 millió font
19. Everton (angol) - 187.7 millió font
20. Napoli (olasz) - 182.8 millió font

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53459/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester United,Barcelona,Real Madrid

További cikkek

Külföldi foci

BL-selejtező: a Molde lesz a Ferencváros ellenfele

2020.09.16. 22:05
A Molde lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája playoff körében, a főtáblára jutásért.

Külföldi foci

FIFA: a klubfutballnak 14 milliárd dollárjába került a koronavírus-járvány

2020.09.16. 14:35
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerint 14 milliárd dollárjába került a klubfutballnak a koronavírus-járvány, ami az …

Külföldi foci

Libertadores Kupa: féléves szünet után folytatódott a sorozat

2020.09.16. 11:35
Hat hónap leállás után folytatódott a Libertadores Kupa, az első számú dél-amerikai nemzetközi labdarúgó klubsorozat.

Csapatsportok

Képernyőn a Ferencváros a labdarúgó BL-ben, a Veszprém a kézilabda BL-ben

2020.09.16. 07:30
A zöld-fehérek a Dinamo Zagreb ellen játszanak hazai pályán, a Veszprém Fanciaországba látogat a Nantes csapatához, de lesz ma NB II-es bajnoki, …

Külföldi foci

Bundesliga: korlátozott számban visszatérhetnek a nézők a lelátókra

2020.09.15. 20:05
A német szövetségi államok megállapodtak, hogy korlátozott számban visszatérhetnek a szurkolók a lelátókra a német labdarúgó-bajnokság pénteken …

Külföldi foci

Premier League: szerződést hosszabbított az Arsenal gólzsákja

2020.09.15. 17:55
Pierre-Emerick Aubameyang az Arsenal legendája szeretne lenni, ezért döntött úgy, hogy a következő években is a londoni klubban futballozik.

Külföldi foci

Labdarúgás: nincs meglepetés, Messi teszi zsebre a legtöbb pénzt

2020.09.15. 14:55
A listán Cristiano Ronaldo és Neymar követi a Barcelona argentin sztárját.

Külföldi foci

Német Kupa: a lelátón randalírozott a hamburgi futballista - videó

2020.09.15. 10:15
Toni Leistner nem éppen a leghiggadtabban reagálta le azt a verbális támadást, amit a drezdai szurkolóktól kapott, a sértő mondatokért fizikai elégtételt …

Csapatsportok

Foci külföldről, női kézilabda itthonról a keddi programban

2020.09.15. 07:30
Láthatunk ma labdarúgó BL-selejtezőket, angol Ligakupát és francia bajnokit, itthonról pedig női kézilabdát.

Külföldi foci

Premier League: brightoni győzelemmel nyitotta az idényt a Chelsea (videó)

2020.09.14. 23:30
A Chelsea 3-1-re legyőzte a Brightont az angol bajnokság nyitófordulójában.