Olasz Kupa: Insigne tizenegyeseivel lőtte magát a nyolc közé a Napoli

Dorogi László
Dorogi László

Gennaro Gattuso együttese hazai pályán győzte le a Perugia csapatát és bejutott a legjobb nyolc közé a kupában.

Fotó: CalcioNapoli24

Nem kifejezetten kapkodtak a jegyekért a másodosztályú Perugia látogatása előtt a nápolyi szurkolók. Még kedd délelőtt is arról lehetett olvasni, hogy nem sokan tekintik majd meg a helyszínen az egyébként tényleg furcsa időpontban rendezett Olasz Kupa nyolcaddöntőt.

A foghíjas lelátók előtt szűk fél órára volt szüksége a Napolinak, hogy vezetéshez jusson. A játékrész derekán Hirving Lozanót takarították el a vendég védők szabálytalanul a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig Lorenzo Insigne gurította higgadtan a másik irányba vetődő kapus mellett a kapuba.

A 38. percben aztán Insigne megduplázta saját maga és csapata góljainak számát, méghozzá egy újabb tizenegyesből. Egy perugiai védő kézzel stoppolt le egy beadást a tizenhatoson belül, Insigne ezúttal a másik oldalra lőtt, a kapus pechére ő is a másik irányba mozdult, mint az első büntetőnél.

A félidő hajrájában a Perugia is tizenegyeshez jutott, Elseid Hysaj kezére pattant fel a labda saját büntetőterületén belül, ám a vendégeknek nem jött össze a szépítés, Pietro Iemmelo tizenegyesét David Ospina tornázta ki.

A második félidőben újabb gól már nem született, a Napoli a Torino után másodikként jutott be a legjobb nyolc közé a kupában.

Olasz Kupa, nyolcaddöntő

Napoli-Perugia 2-0 (Insigne 26., 38. - mindkettőt tizenegyesből)

Később

18.00 Lazio-Cremonese
20.45 Internazionale-Cagliari

Szerda

15.00 Fiorentina-Atalanta
18.00 AC Milan-Spal
20.45 Juventus-Udinese

Csütörtök

21.15 Parma-AS Roma

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53470/pics/lead_800x600.jpg
Napoli,Olaszország,Olasz Kupa,Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

Bundesliga: hazai környezetben aratott magabiztos győzelmet a Dormtund – videó

2020.01.24. 22:25
Az Augsburg elleni 5-3-as győzelmet követően a Signal Iduna Parkban aratott 5-1-es győzelmet a dortmundi együttes ezúttal a Köln ellen a …

Külföldi foci

Copa del Rey: a Real Madrid és a Barcelona is örülhet

2020.01.24. 17:20
Mindkét sztárcsapatnak kötelező lesz a továbbjutás a következő fordulóból, de a Real Madrid háztáján örülhetnek jobban a sorsolás eredményének.

Csapatsportok

Közvetítések: elődöntőt játszik a férfi vízilabda válogatott az Európa-bajnokságon

2020.01.24. 07:30
Montenegró ellen ugrik vízbe a férfi vízilabda válogatottunk a döntőbe jutásért a budapesti Európa-bajnokságon.

Külföldi foci

Premier League: továbbra is megállíthatatlan a Liverpool – videó

2020.01.23. 22:55
Ezúttal a Wolverhampton otthonában aratott győzelmet a Liverpool, ezzel 40 mérkőzése veretlen az együttes a Premier Leagueben.

Csapatsportok

Képernyőn a vízilabdás lányok Eb-elődöntője

2020.01.23. 07:30
A női válogatott ma Spanyolország ellen száll medencébe, de lesz ma angol- és spanyol foci, tenisz Melbourneből és műkorcsolya Grazból is.

Külföldi foci

Premier League: kikapott a Manchester United, győzött a Leicester és a Tottenham – videó

2020.01.22. 23:10
Magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a West Ham ellen a Leicester City, míg a Tottenham a Norwichot verte 2-1-re az angol …

Külföldi foci

Király Kupa: ritkán látható öngól (is) kellett a Real Madrid továbbjutásához (videó)

2020.01.22. 23:00
A Real Madrid 3-1-re győzött a harmadosztályú Unionistas de Salamanca otthonában és így továbbjutott a kupasorozatban. A …

Külföldi foci

Olasz Kupa: magabiztosan nyerte az AS Roma elleni rangadót a Juventus – videó

2020.01.22. 22:40
A torinói együttes már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert, majd egy szerencsétlen öngólnak köszönhetően végül 3-1-re …

Külföldi foci

Király Kupa: Griezmann megmentette a Barcelona becsületét (videó)

2020.01.22. 20:55
Hiába vezetett a harmadosztályú UD Ibiza-Eivissa a Barcelona ellen, a katalán sztárcsapat Antoine Griezmann duplájával fordított, és így továbbjutott a …

Külföldi foci

Bundesliga: spanyol jobbhátvéddel erősített a Bayern München

2020.01.22. 11:25
A bajor együttes hivatalos oldalán jelentette be, hogy félévre kölcsönvette a Real Madrid spanyol jobbhátvédjét, Álvaro Odriozolát.