Olasz Kupa: Insigne tizenegyeseivel lőtte magát a nyolc közé a Napoli

Dorogi László
Dorogi László

Gennaro Gattuso együttese hazai pályán győzte le a Perugia csapatát és bejutott a legjobb nyolc közé a kupában.

Fotó: CalcioNapoli24

Nem kifejezetten kapkodtak a jegyekért a másodosztályú Perugia látogatása előtt a nápolyi szurkolók. Még kedd délelőtt is arról lehetett olvasni, hogy nem sokan tekintik majd meg a helyszínen az egyébként tényleg furcsa időpontban rendezett Olasz Kupa nyolcaddöntőt.

A foghíjas lelátók előtt szűk fél órára volt szüksége a Napolinak, hogy vezetéshez jusson. A játékrész derekán Hirving Lozanót takarították el a vendég védők szabálytalanul a tizenhatoson belül, a tizenegyest pedig Lorenzo Insigne gurította higgadtan a másik irányba vetődő kapus mellett a kapuba.

A 38. percben aztán Insigne megduplázta saját maga és csapata góljainak számát, méghozzá egy újabb tizenegyesből. Egy perugiai védő kézzel stoppolt le egy beadást a tizenhatoson belül, Insigne ezúttal a másik oldalra lőtt, a kapus pechére ő is a másik irányba mozdult, mint az első büntetőnél.

A félidő hajrájában a Perugia is tizenegyeshez jutott, Elseid Hysaj kezére pattant fel a labda saját büntetőterületén belül, ám a vendégeknek nem jött össze a szépítés, Pietro Iemmelo tizenegyesét David Ospina tornázta ki.

A második félidőben újabb gól már nem született, a Napoli a Torino után másodikként jutott be a legjobb nyolc közé a kupában.

Olasz Kupa, nyolcaddöntő

Napoli-Perugia 2-0 (Insigne 26., 38. - mindkettőt tizenegyesből)

Később

18.00 Lazio-Cremonese
20.45 Internazionale-Cagliari

Szerda

15.00 Fiorentina-Atalanta
18.00 AC Milan-Spal
20.45 Juventus-Udinese

Csütörtök

21.15 Parma-AS Roma

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53470/pics/lead_800x600.jpg
Napoli,Olaszország,Olasz Kupa,Külföldi labdarúgás

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: Casemiro vezetésével nyert rangadót a Real Madrid – videó

2020.01.18. 17:55
A brazil játékos duplájával verte 2-1-re a Sevillát a Királyi Gárda a spanyol élvonal 20. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: Haaland álomszerű debütálása után a Dortmund nyerte az év meccsét (videó)

2020.01.18. 17:25
A Borussia Dortmund kétgólos hátrányból felállva 5-3-ra legyőzte az Augsburgot a német bajnokság 18. fordulójában. A …

Külföldi foci

Serie A: sima győzelemmel zárkózott az Internazionale mögé a Lazio – videó

2020.01.18. 17:05
Már 20 perc alatt három góllal vezetett a fővárosi együttes a Sampdoria ellen, végül pedig 5-1-re diadalmaskodott a Lazio az olasz élvonal 20. …

Külföldi foci

Premier League: nem tudta megszakítani a Tottenham a Watford sorozatát (videó)

2020.01.18. 15:30
A Tottenham Hotspur gól nélküli döntetlent játszott a Watforddal az angol bajnokság 23. fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

La Liga: hosszú idő után nyert ismét bajnokit az Alavés – videó

2020.01.18. 14:50
A Levante otthonából sikerült elhoznia a három pontot a Deportivo Alavésnek a spanyol élvonal 20. fordulójában.

Külföldi foci

Topligák: folytatódik a Bundesliga

2020.01.18. 13:10
A hétvégén egy hónapos szünetet követően folytatódik a német bajnokság. A mostani fordulóban az RB Leipzig és a Bayern München is nagy lehetőség előtt áll.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn a férfi vízilabdázók

2020.01.18. 07:25
A vízilabda Eb mellett négy topligából, a jégkorong Magyar Kupából és a Formula-E-ből is láthatunk közvetítéseket a mai nap során.

Külföldi foci

La Liga: könnyedén nyert a Getafe (videó)

2020.01.17. 23:00
A Getafe 3-0-ra legyőzte a kiesés elől menekülő Leganest a spanyol bajnokság 20. fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Bundesliga: rangadón aratott győzelmet a Schalke – videó

2020.01.17. 22:30
A gelsenkircheni együttes könnyedén 2-0-ra győzte le a Borussia Mönchengladbachot a német élvonal első 2020-as fordulójának nyitómérkőzésén.

Külföldi foci

Serie A: Ashley Young az Interhez igazolt

2020.01.17. 20:55
Az Internazionale hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Manchester Unitedtől Ashley Youngot.