FA Kupa: legjobb embere árán jutott tovább a Manchester United (videó)

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Az FA Kupa harmadik fordulójának újrajátszott mérkőzésén a Manchester United egy góllal nyert a Wolverhampton Wanderers ellen, így ők jutottak a következő körbe.

Fotó: finance.yahoo.com

A két csapat másfél héttel ezelőtt már találkozott a kupában a Wolverhampton otthonában, ám gól nem született azon a mérkőzésen, így az Old Traffordon újrajátszás várta a feleket.

Jobban kezdtek a hazaiak, a Farkasok védői mögé ívelt labdákkal többször is veszélyeztetni tudtak a Vörös Ördögök. Kezdeti lendületük viszont elfogyott, a Wolves pedig egy labdaszerzést követően megszerezte a vezetést. Sokáig viszont nem örülhettek a vendégek, kezezés miatt a VAR annulálta találatukat, csakúgy, mint a másfél héttel ezelőtti mérkőzésen.

Helyzetekben nem kényeztettek el minket a csapatok, de érvényes gólt így is feljegyezhettünk. A középpályán a hazaiak szereztek labdát, Martial remek ütemben ugratta ki Mata-t, aki elegánsan emelte át a kifutó Wolves kapusát (1-0).

A United a továbbjutáson kívül másnak nem örülhetett, ugyanis a csereként, még 0-0-nál beálló Rashford megsérült, s le is kellett hozni, így kérdésessé vált a játéka a vasárnapi Liverpool elleni csúcsderbin, valamint a hétközi Manchester City elleni Ligakupa elődöntő visszavágóján. Már eleve a Wolves elleni újrajátszott találkozó is csak púp volt a Vörös Ördögök hátán, így viszont tovább átkozhatják a sorozat lebonyolításának rendszerét.

Hatalmas mérkőzést játszott egymás ellen a Carlisle és a Cardiff. Az első meccs 2-2-es végeredménye után a negyedosztályú Carlisle otthonában ugyancsak gólzáporost ütközetet láthattak a kilátogató szurkolók. Hét gól esett, melynek végén a másodosztályú walesi együttes jutott tovább. Hiába vezettek a hazaiak, már a félidő előtt fordítottak a vendégek, akik a második játékrészben tovább növelték az előnyüket, s ha végül nem is könnyedén, de továbbjutottak.

FA Kupa, a legjobb 32 közé jutásét, megismételt találkozók

Manchester United-Wolverhampton Wanderers 1-0 (Mata 67.)
Carlisle-Cardiff City 3-4 (Thomas 7., McKirdy 51., 64., ill. Flint 18., 48., Murphy 45., Ward 57.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53508/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester United,FA kupa,Anglia

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: négy bajnoki után kapott ki ismét az Atlético Madrid – videó

2020.01.18. 23:20
A fővárosiak a kiesés elől menekülő Eibar otthonában szenvedtek 2-0-ás vereséget a spanyol élvonal 20. fordulójában.

Külföldi foci

Serie A: egyre mélyebb gödörben a Napoli – videó

2020.01.18. 22:40
A szezont nagyon rosszul kezdő nápolyiak ezúttal a Fiorentinától szenvedtek kétgólos vereséget az olasz élvonal 20. fordulójában.

Külföldi foci

Premier League: a véghajrában kapott ki a Chelsea (videó)

2020.01.18. 20:30
A Chelsea egy utolsó pillanatban esett góllal kikapott Newcastle-ben az angol bajnokság 23. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: hátrányból fordított és továbbra is vezet a Leipzig (videó)

2020.01.18. 20:25
Az RB Leipzig 3-1-re legyőzte az Union Berlint a német bajnokság 18. fordulójában és így továbbra is már öt ponttal vezeti a tabellát a …

Külföldi foci

Serie A: győzelemmel került messzebb a kiesőzónától a Sassuolo – videó

2020.01.18. 20:10
Hazai környezetben hátrányból fordítva aratott fontos győzelmet a Sassuolo a Torino ellen az olasz élvonal 20. fordulójában.

Külföldi foci

Premier League: utolsó pillanatos öngóllal bukott pontot a Manchester City (videó)

2020.01.18. 18:05
A Manchester City 2-2-es döntetlent játszott a Crystal Palace ellen, miután Fernandinho az utolsó percben öngólt vétett.

Külföldi foci

La Liga: Casemiro vezetésével nyert rangadót a Real Madrid – videó

2020.01.18. 17:55
A brazil játékos duplájával verte 2-1-re a Sevillát a Királyi Gárda a spanyol élvonal 20. fordulójában.

Külföldi foci

Bundesliga: Haaland álomszerű debütálása után a Dortmund nyerte az év meccsét (videó)

2020.01.18. 17:25
A Borussia Dortmund kétgólos hátrányból felállva 5-3-ra legyőzte az Augsburgot a német bajnokság 18. fordulójában. A …

Külföldi foci

Serie A: sima győzelemmel zárkózott az Internazionale mögé a Lazio – videó

2020.01.18. 17:05
Már 20 perc alatt három góllal vezetett a fővárosi együttes a Sampdoria ellen, végül pedig 5-1-re diadalmaskodott a Lazio az olasz élvonal 20. …

Külföldi foci

Premier League: nem tudta megszakítani a Tottenham a Watford sorozatát (videó)

2020.01.18. 15:30
A Tottenham Hotspur gól nélküli döntetlent játszott a Watforddal az angol bajnokság 23. fordulójának nyitómérkőzésén.