Rágalmazásért perelnek a nemi erőszakkal vádolt ex-pólósok

Dorogi László
Dorogi László

A Pesti Kerületi Bíróságon tegnap kezdődött el a per tárgyalása, amely végül a sportolókat a pedofil bűncselekménnyel összefüggésbe hozó ügyvéd, valamint az ő nyilatkozatai alapján a sportolókat elsőként megnevező szerkesztők ellen indult.

Fotó: Blikk

Csúnya ügy végére tett pontot a rendőrség tavaly február végén. Kósz Zoltánt és Petőváry Zsoltot korábban azzal vádolták meg, hogy szexuálisan zaklattak egy kislányt, ám akkor beigazolódott ártatlanságuk és felmentették őket.

A két sportember ezt követően polgári eljárásban sérelmi díjat kértek azoktól, akik rossz hírüket keltették, mindemellett egy büntetőeljárást is kezdeményeztek, amit a Pesti Központi Kerületi Bíróság el is rendelt, a XIV. kerületi Rendőrkapitányság pedig rágalmazás miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A Pesti Kerületi Bíróságon tegnap kezdődött el a per tárgyalása, amely végül a sportolókat a pedofil bűncselekménnyel összefüggésbe hozó ügyvéd, valamint az ő nyilatkozatai alapján a sportolókat elsőként megnevező szerkesztők ellen indult - számolt be a Magyar Nemzet.

Hegedűs László, Kósz Zoltán jogi képviselője a lapnak elmondta, sikertelen volt a békéltetés ügyfele és társa, tehát Petőváry Zsolt, valamint az őket hírbe hozó jogász és a sajtóban dolgozó két személ között. Kiderült az is, hogy a rendőrség személyes adattal való visszaélés gyanújával nyomoz, a vizsgálatnak azt kell megállapítania, hogy ki, illetve kik miatt szivároghatott ki a két sportoló neve - ennek kiszivárogtatása ugyanis bűncselekménynek számít.

A korábbi vízilabdázókat egy kislány vádolta meg azzal, hogy erőszakkal léptek vele szexuális kapcsolatba, de Kószt és Petőváryt még csak tanúként sem kellett meghallgatni, annyira egyértelmű volt a hatóságnak és az igazságügyi szakértőknek, hogy a gyerek valótlanságokat írt le.

A kislány korábban a Kósz és Petőváry által vezetett szentendrei sportklubban vízilabdázott, de egyikőjük sem állt vele semmilyen kapcsolatban.

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53519/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: őrületes sportdömping a hét utolsó napján

2021.01.24. 07:30
Tornagyőzelemmel ünnepelheti olimpiai kvótáját a magyar női vízilabda-válogatott, Liverpool-Manchester United rangadót rendeznek az FA-kupában, folytatódik a kézilabda vb.

Csapatsportok

Tokió 2020: olimpiai résztvevő a magyar női vízilabda-válogatott!

2021.01.23. 21:00
Bíró Attila együttese remek játékkal, magabiztosan győzte le a házigazda Olaszországot a trieszti selejtezőtorna elődöntőjében, ezzel megszerezte a tokiói …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó a Bundesligában, főszerepben a férfi kézilabda-világbajnokság

2021.01.22. 07:30
A Borussia Mönchengladbach a Borussia Dortmundot fogadja a Bundesliga hétvégi fordulójának nyitómérkőzésén, valamint …

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a kézilabda-világbajnokság a magyar válogatott számára

2021.01.21. 07:30
Brazília ellen kezdi meg középdöntős szereplését a férfi kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a …

Magyar foci

Közvetítések: Ferencváros-Diósgyőr ütközettel tér vissza az NB I

2021.01.20. 07:30
Felébred téli álmából a magyar foci, az Olasz Szuperkupáért száll harcba a Napoli és a Juventus, vízilabdás lányaink pedig Kazahsztánnal csapnak össze az …

Csapatsportok

Közvetítések: az olimpiai indulásért harcol a magyar női vízilabda-válogatott

2021.01.19. 07:30
Kezdetét veszi a női olimpiai kvalifikációs vízilabda-torna, ahol Magyarország elsőként Izrael ellen ugrik a medencébe, de emellett …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, rangadó az NBA-ben

2021.01.10. 07:30
A Győri Audi ETO KC a Valceához látogat a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, míg a Chicago Bulls a Los Angeles Clipperst fogadja az NBA-ben.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …

Külföldi foci

Közvetítések: egy kis labdarúgás, darts, sznúker és lósport a hét első napján

2020.11.23. 07:30
Spanyol és angol bajnokit is láthatunk a hét első napján, de a Grand Slam of Darts elődöntői, valamint az FTC-Telekom …