Serie A: Ashley Young az Interhez igazolt

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Az Internazionale hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a Manchester Unitedtől Ashley Youngot. 

Fotó: inter.it

Hiába volt papíron a Manchester United csapatkapitánya, a 33 éves középpályás meglehetősen kevés lehetőséget kapott  Ole Gunnar Solskjaer menedzsertől. A játékos elégedetlen volt a helyzetével és távozni akart. A sajtóban néhány napja felbukkantak olyan hírek, hogy az Internazionale szerződtetheti és végül a találgatások beigazolódtak. Young a BBC információi szerint az idény végéig szóló szerződést kötött, amely egy évvel meghosszabbítható lesz. A rutinos játékos a 15-ös számú mezt fogja viselni. 

Young 2011 óta erősítette a Manchester Unitedet, több mint 250 tétmérkőzésen keresztül. Csapatával 2013-ban bajnokságot, 2017-ben pedig Európa-ligát nyert, de rendelkezik FA-kupa és ligakupa-győzelemmel is. Csapatkapitányként utóda Harry Maguire lesz a MU menedzserének döntése értelmében, ami azért furcsa, mert a védő csak a szezon elején igazolt a gárdához. 

Az Internazionaléban így már három olyan játékos szerepel, aki a MU-ból igazol át Milánóba: Romelu Lukaku és Alexis Sanchez még a nyáron távoztak Manchesterből, igaz a chilei játékos jelenleg csak kölcsönben van a kék-feketéknél. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53545/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester United,Serie A,Internazionale

További cikkek

Külföldi foci

Wenger változtatna a lesszabályon, hamarosan megtárgyalják

2020.02.19. 15:10
Az Arsenalt huszonkét éven át irányító Arsene Wenger módosítana az érvényben lévő lesszabályon.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: újabb két mérkőzés következik a nyolcaddöntőből

2020.02.19. 12:30
Gulácsi Péterék együttese Londonba megy, míg az újonc Atalanta a Valenciát fogadja.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: a Valencia panaszt tett a pálya állapota miatt

2020.02.19. 10:30
A Marca szerint az Atalanta–Valencia Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésének otthont adó San Siro gyepe nincs megfelelő állapotban egy ilyen rangos …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Simone csapatát dicsérte, Klopp szerint még nem ért véget a párharc

2020.02.19. 09:45
Az Atletico Madrid egy gólos előnnyel utazhat majd Liverpoolba a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágójára.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Haaland szerint veszélyes ez az állás

2020.02.19. 08:40
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Borussia Dortmund 2–1-re legyőzte a PSG-t, így előnnyel utazhat a párizsi visszavágóra.

Külföldi foci

Közvetítések: pályán Gulácsi Péterék együttese, az ellenfél a tavalyi döntős

2020.02.19. 07:30
Két újabb mérkőzéssel folytatódik a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza a legjobb 16 között. Gulácsi Péterék együttese a …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: legyőzte a címvédőt az Atlético Madrid – videó

2020.02.18. 22:55
Hiába nyomott végig a Liverpool, nem tudta feltörni a spanyol gárda védelmét, így 1-0-ás madridi győzelemmel zárult a két fél összecsapása a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Haaland a PSG-nek is megmutatta mit tud (videó)

2020.02.18. 22:50
A Dortmund norvég fiatalja immár Borussia mezben gyarapította góljai számát a BL-ben, amit a PSG bánt a nyolcaddöntő első mérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: Szon Hung Mint műteni kell, több hét kihagyás vár rá

2020.02.18. 16:15
A héten meg kell műteni Szon Hung Mint, a Bajnokok Ligájában nyolcaddöntős Tottenham Hotspur labdarúgócsapatának dél-koreai válogatott támadóját, …

Külföldi foci

Labdarúgás: elhunyt az Ajax háromszoros BEK-győztes ikonja

2020.02.18. 15:25
A vasárnapi napon életének 74. évében elhunyt Barry Hulshoff, az Ajax Amszterdam egykori védője, háromszoros BEK-győztes.