Premier League: a Liverpool nyerte a derbit (videó)

Balázs Dávid
Balázs Dávid

Az utolsó percig izgalmas mérkőzésen a Liverpool örülhetett, ezúttal legyőzték a Manchester Unitedet.

Fotó: fourfourtwo.com

Bátran kezdett a három legjobb emberét nélkülöző (Rashford, Pogba, McTominay) Manchester United, ám egy szögletet követően Van Dijk szerzett vezetést a Liverpoolnak (1-0). Ezután a liverpooliak a kapuhoz szegezték ellenfelüket, s két érvénytelen gólig is eljutottak. Előbbinél a holland védő egy felugrást követően a labdát nem érte el, ellenben De Gea-t igen, viszont a labda a vendég játékosok elé került, így nem ítélt szabadrúgást a játékvezető, ellenben ebből előnyt nem tudott kovácsolni Maguire, s a hazaiak labdaszerzéséből gól született. A VAR végül annulálta a gólt a védő szabálytalanságáért. Utóbbi szituációnál pedig Mane lépett ki a védők mögül lesről, így ez a találat is vissza lett vonva. A manchesterieknek is volt egy ziccerük, ám centiméterekkel maradt le Pereira egy középre tett labdáról. Mane előtt is a félidő végén nagy esély keletkezett, de lövését De Gea bravúrral hárította.

A második játékrész elejét nagyon megnyomták a hazaiak, de vagy De Gea hárított bravúrral vagy pedig ők nem találták el a kaput ziccerben. A nagy roham után a United játékosok lenyugodtak és ígéretes helyzeteket teremtettek, a legnagyobb helyzetet Martial rontotta el közel a kaputól. Az idő előrehaladtával egyre jobban elfáradt mindkét együttes, a Liverpool már csak a védekezésre koncentrált, a vörös ördögök pedig mindent egy lapra feltéve támadtak. Ennek következménye lett pedig a hazaiak mindent eldöntő gólja az utolsó percben, amikor már teljesen kinyíltak a vendégek és senki sem maradt hátul egy szögletet követően. Alisson ugratta ki Salaht, aki a kapuig vezette a labdát, s a csatár nem hibázott ziccerben (2-0).

A Liverpool továbbra is veretlen hazai pályán és győzelmüknek köszönhetően tovább növelte előnyét az élen, s továbbra is csak a United ellen buktak pontokat. Amíg a Liverpoolnál készen van a csapat, addig a manchesteriek a jövő csapatát építik. Három komoly hiányzójuk ellenére is versenyben voltak az utolsó percig egy kiváló együttes ellen, így elégedetlen Solskjaer nem igazán lehet. A szezon hátralévő felét nagyban meg fogja határozni a vörös ördögöknél, hogy kit/kiket tudnak igazolni a télen.

Premier League, 23. forduló

Liverpool-Manchester United 2-0 (Van Dijk 14., Salah 90+3.)

korábban

Watford–Tottenham Hotspur 0–0
Arsenal–Sheffield United 1–1 (Martinelli 45., ill. Fleck 83.)
Brighton–Aston Villa 1–1 (Trossard 38., ill. Grealish 75.)
Manchester City–Crystal Palace 2–2 (Agüero 82., 87., ill. Tosun 39., Fernandinho 90. – öngól)
Norwich–AFC Bournemouth 1–0 (Pukki 33. – 11-esből)
Southampton–Wolverhampton Wanderers 2–3 (Bednarek 15., S. Long 35., ill. Pedro Neto 53., R. Jiménez 65., 76. – az elsőt 11-esből)
West Ham United–Everton 1–1 (Diop 40., ill. Calvert-Lewin 44.)
Newcastle United–Chelsea 1–0 (Hayden 90+4.)
Burnley–Leicester City 2-1 (Wood Ch. 56., Westwood 79., ill. Barnes 33.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53594/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Liverpool FC,Manchester United,Premier League

További cikkek

Külföldi foci

Európa-liga: Sevilla-AS Roma rangadó a legjobb 16 között

2020.02.28. 13:20
Igazi rangadókat rendeznek a legjobb 16 között az Európa-ligában, derült ki a Nyon-i sorsolás után.

Külföldi foci

Labdarúgás: szigorít a kölcsönadáson a FIFA

2020.02.28. 10:10
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség döntött a kölcsönszerződések korlátozásáról, amelynek értelmében ezentúl maximum nyolc darab 22 évnél idősebb játékost adhatnak kölcsön a klubok.

Külföldi foci

Európa-liga: kiesett az Arsenal! (videó)

2020.02.27. 23:35
Nem jutott be az Európa-liga legjobb 16 csapata közé az előző szezonban döntőt játszó Arsenal, miután hazai pályán hosszabbítás után alulmaradt az Olympiakosszal szemben.

Külföldi foci

Európa-liga: két döntetlennel a legjobb tizenhat közt a Sevilla

2020.02.27. 23:10
A spanyol együttes idegenben és hazai környezetben is csak döntetlent tudott játszani a CFR Clujjal, azonban idegenben lőtt góllal továbbjutott a Sevilla.

Külföldi foci

Premier League: megalakul a hírességek csarnoka

2020.02.27. 21:45
A Premier League bevezeti az amerikai sportágakból ismert hírességek csarnokát, amelybe márciusban iktatja be az első két tagot.

Külföldi foci

Európa Liga: nem nyert, de továbbjutott a Roma és a Wolves is

2020.02.27. 21:30
Csak döntetlent játszott a Roma, míg a Wolves kikapott, de mindkét együttes az első mérkőzésen nyújtott teljesítménye miatt magabiztosan továbbjutott.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Vinícius Júnior szerint szándékosan ítélnek a Real Madrid ellen

2020.02.27. 18:45
A Manchester City elleni BL kudarcot nem viselte jól a Real Madrid 19 esztendős támadója, s élesen kritizálta a bírókat.

Külföldi foci

Európa Liga: elmarad Szoboszlai Dominikék visszavágója (Frissítve)

2020.02.27. 14:55
Elmarad a csütörtök esti Salzburg–Eintracht Frankfurt labdarúgó Európa-liga-mérkőzés – közölte a német élvonalbeli klub hivatalos honlapján.

Külföldi foci

La Liga: elutasították a Leganes kérését

2020.02.27. 14:40
Hiába fordult a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA) a spanyol szövetség (RFEF) közbenjárásával a Leganés, nem igazolhat Martin Braithwaite helyére.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Sergio Ramos felállított egy új rekordot, de ennek aligha örül

2020.02.27. 12:20
Sergio Ramost, a Real Madrid labdarúgóját szerdán a Manchester City elleni BL negyeddöntő során ismét kiállították, amely rekordnak …