NBA: megszakította a Dallas sorozatát a Clippers

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A Los Angeles-i együttes sorozatban negyedik mérkőzését megnyerve 110-107-re legyőzte a Dallas Maverickset az észak-amerikai profi kosárlabdaliga keddi játéknapján.

Fotó: Yahoo! Sports

Az első negyedben még fej-fej mellett haladtak a csapatok, a félidőre azonban már 11 pontos előnyre tett szert a Clippers. A fordulás után aztán volt, hogy 14 ponttal is vezetett a Los Angeles-i együttes, de az utolsó negyedre már csak négy pontra apadt a különbség. A Dallas aztán 91-90-nél fordítani is tudott, majd közel állt a győzelemhez is, viszont 100-98-nál már a Los Angeles Clippers szerezte meg a vezetést, elhúzott nyolc ponttal, amiről már nem tudott felállni a házigazda, így végül 110-107-re diadalmaskodtak a vendégek. A hazaiaknál Luka Doncic vitte a prímet, aki 36 pontja mellett 10 lepattanót, valamint kilenc asszisztot jegyzett, míg a Clipeprsnél Kawhi Leonard jutott 36 pontig, 11 lepattanóig és két asszisztig.

Eredmény:

Dallas Mavericks–Los Angeles Clippers 107-110 

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53651/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: a Clippers elnöke megvette a Lakers egykori otthonát

2020.04.02. 11:05
Steve Ballmer, a Los Angeles Clippers elnök-tulajdonosa megvette a városi rivális Lakers egykori otthonát, a The Forum multifunkcionális csarnokot.

Egyéni sportok

A hónap amikor leállt a sportvilág, avagy mit töröltek és halasztottak el márciusban?

2020.04.01. 20:00
Márciusi összefoglalónk második részében a teljesség igénye nélkül összegyűjtjük, hogy melyik jelentős …

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a bandyválogatott, aztán a koronavírus a sportvilágot is megbénította.

Egyéni sportok

Kosárlabda: rendhagyóan ér véget a BL-idény

2020.03.31. 16:00
A Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) hivatalos honlapján közölte, hogy a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírását ősszel fejezik be, méghozzá egy minitorna keretében.

Amerika

NBA: sajtóhírek szerint rendhagyóan folytatódna a szezon

2020.03.31. 08:00
Egy helyszínen játszanák le a koronavírus-járvány miatt szünetelő észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszását – legalábbis egy javaslat szerint.

Egyéni sportok

Gyász: elhunyt Krizsánné Hegedűs Györgyi

2020.03.30. 11:20
Életének 82. évében elhunyt Krizsánné Hegedűs Györgyi, az MTK hétszeres magyar bajnok kosárlabdázója – számolt be róla az mtk.hu.

Amerika

NBA: a New York Knicks elnökének is pozitív lett a tesztje

2020.03.29. 13:50
A New York Knicks és a New York Rangers tulajdonosa James Dolan is elkapta a koronavírust, számolt be a hírről az uscnn.com.

Egyéni sportok

Koronavírus: Rafael Nadal és Pau Gasol együtt gyűjtene pénz a Vöröskeresztnek

2020.03.28. 18:30
A 19-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal és a kétszeres NBA-győztes kosárlabdázó Pau Gasol közösen gyűjt pénzt a Spanyolországban is …

Amerika

NBA: meggyógyultak a Utah sztárjai

2020.03.28. 08:15
A Utah Jazz bejelentette, hogy Rudy Gobert és Donovan Mitchell is egyaránt felépült a koronavírus-fertőzésből.

Amerika

NBA: nem tesz jót LeBron Jamesnek a hirtelen jött szünet

2020.03.27. 09:50
A játékos azt nyilatkozta, hogy rövidített formában fejezhetik be az észak-amerikai profi kosárlabdaligát.