NBA: LeBron előzött, de a Lakers veszített (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Hiába jött fel a szerzett pontok örökranglistáján a harmadik helyre LeBron James, a Los Angeles Lakers 108-91-re kikapott Philadelphiában az NBA mai játéknapján. 

Hihetetlen formának örvend a Utah Jazz, miután a Salt Lake City-i gárda legyőzte a Dallast, így a legutóbbi tizenöt meccséből a tizennegyediket nyerte meg. Quin Snyder csapata a meccs nagy részében nem játszott jól, ám az utolsó negyedre átvéve a játék irányítását végül diadalmaskodott. A győzelem kulcsa megint Rudy Gobert volt, aki 22 pontja mellé 17 lepattanót szedett le, de pontszerzésben Donovan Mitchell (25) és Bojan Bodganovic (23) is kiemelhető volt. 

Öt meccs után győzött ismét a Brooklyn Nets, miután a hosszabbításban esélyt sem hagyott a Detroitnak. Pedig a Pistons nem játszott rosszul és a 27 pontig jutó Derrick Rose vezérletével ki tudta harcolni a túlórát. Jarrett Allen 20 ponttal és 15 lepattanóval dupla-duplázott, ám az igazi show-t Kyrie Irving hozta. A brooklyni klasszis alaposan megszórva magát 45 dobott a találkozón, ebből 28-at a második félidőben hozott össze. 

Zach LaVine megint tett azért, hogy ne csak a levegőbe beszélt frázisnak tűnjön, hogy ott akar lenni az All Star-gálán. A sérülések, pihentetések miatt a Chicago Bulls sztárjának ma jobban oda kellett tennie magát mint általában, ő azonban 44 pontig meg sem állt a Cleveland ellen. A "Cavs" teljesen enerváltan játszott, a hazaiakat végül egy 30-7-es chicagói futás törte meg végleg. 

Sorozatban ötödik mérkőzésén is győzni tudott az Oklahoma miután felülmúlta a zsinórban kilencedszer veszítő Minnesotát. A Thunder egy 31-7-es futással kerekedett végleg ellenfele fölé és folytatta nagyszerű sorozatát. Karl-Anthony Towns hiába dobott 37 pontot, egyedül maradt hazai oldalon, vendégrészről viszont Chris Paul (25 pont, 10 gólpassz) és Dennis Schröder (26 pont, 4 bedobott tripla) is kiemelkedett. 

Mától LeBron Jamesnek hívják minden idők harmadik legjobb pontszerzőjét az NBA-ben, miután 29 pontjának köszönhetően túlszárnyalta Kobe Bryant-et az örökranglistán. Korunk legnagyobb formátumú játékosa azonban nem nagyon örülhetett mivel a Lakers vereséget szenvedett Philadelphiában James mellett Anthony Davis (31 pont) is nagyot játszott, a többiek azonban gyenge napot fogtak ki és a 10 pontot sem érte el senki más. Nem úgy a Josh Richardsont és Joel Embiidet nélkülöző hazaiaknál: Tobias Harris 29 ponttal, Ben Simmons dupla-duplával (28 pont, 12 lepattanó), Al Horford pedig 16 ponttal járult hozzá a győzelemhez. 

Végeredmények:

Utah Jazz–Dallas Mavericks 112–107
Detroit Pistons–Brooklyn Nets 111–121 – hosszabbítás után
Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 106–108
Minnesota Timberwolves–Oklahoma City Thunder 104–113
Philadelphia 76ers–Los Angeles Lakers 108–91

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/53755/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Amerika

NBA: rossz hírek a tengerentúlról, több edzőközpontot is bezártak

2020.07.06. 11:30
A Milwaukee Bucks és a Sacramento Kings is lezárta edzőközpontját az újonnan regisztrált és a klubokat érintő koronavírusos esetek miatt.

Csapatsportok

Kosárlabda BL: automatikusan főtáblára került a Falco

2020.07.03. 11:25
Eldőlt, hogy a Falco Szombathely indulhat magyar csapatként a 2020/2021-es Bajnokok Ligája idényben és a 2019-es magyar bajnokcsapat rögtön a főtáblán kezdheti meg nemzetközi …

Amerika

NBA: James régi harcostársával erősít a Lakers

2020.07.02. 10:55
LeBron James korábbi csapattársát, J.R. Smith-t szerződtette a Los Angeles Lakers, mely az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) július 30-án kezdődő orlandói folytatására készül.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám csapata megvált vezetőedzőjétől

2020.07.02. 09:20
A Hanga Ádámot foglalkoztató Barcelona férfi kosárlabdacsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Svetislav Pesic vezetőedzővel.

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Csapatsportok

ACB Liga: Hangáék elveszítették a döntőt

2020.06.30. 22:00
Hanga Ádám csapata a Barcelona 69-67-re kikapott a Baskoniától a spanyol kosárlabdabajnokság döntőjében.

Amerika

NBA: két fertőzött a Brooklyn Netsnél

2020.06.30. 10:05
Az NBA-ben szereplő Brooklyn Nets két játékosának is pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Amerika

NBA: a Clippersben tér vissza a Chicago korábbi centere

2020.06.29. 12:30
Szezon végéig szóló szerződést kötött az NBA-ben szereplő Los Angeles Clippersszel Joakim Noah.

Csapatsportok

ACB Liga: döntőbe jutott Hanga Ádám és a Barcelona

2020.06.28. 19:00
A Barcelona 98-84-re legyőzte a San Pablo Burgost a spanyol bajnokság elődöntőjében és így Hanga Ádám csapata bejutott a fináléba.

Csapatsportok

Kosárlabda: az Alba Berlin nyerte a Bundesligát

2020.06.28. 17:20
Az Alba Berlin a döntő mindkét mérkőzésén győzött az MHP Riesen Ludwigsburg ellen és így megnyerte a német kosárlabda-bajnokságot.